„Kimennek a Nyugati pályaudvarhoz, és ott fognak élni az utcán” – több száz menekült család került ma utcára a kormány döntése miatt
Tömegesen kerültek a mai napon utcára menekültek, miután a kormány július elején módosította ellátásuk rendszerét.
Tömegesen kerültek a mai napon utcára menekültek, miután a kormány július elején módosította ellátásuk rendszerét.
Nehéz pontosan megállapítani, mi folyik éppen Kurszkban, ahová az ukrán hadsereg pár napja betört. Néhány szempontot így is érdemes felvetni.
Mégsem lesz „béke egy nap alatt”?
Egy Libanon és Hezbollah elleni háború messze túlszárnyalna minden Hamász elleni akciót a pusztítás mértékét tekintve.
Az imperializmus bő egy évszázadon át a baloldal társadalomkritikai elemzés eszköze volt. Ugyanakkor ma a hazai jobboldal is felhasználja e keretet.
Több tízezer ukrajnai menekült életét veszélyezteti, családokat rak utcára és szakít szét a kormány június 28-i rendelete. A kárpátaljai romákat pedig halmozottan hátrányos helyzetbe hozza.
Nem etnikumok, hanem elitek harca zajlik a nyugat-afrikai országban.
„Miért kérik tőlem, hogy húzzak egyenruhát, és az otthonomtól 10 000 mérföldre barna embereket bombázzak és lőjek, miközben Louisville-ben az úgynevezett néger emberekkel úgy bánnak, mint a kutyákkal?”
A 800 ezer ember ellátásáért felelős al-Fásir városa a 15 hónapja tartó háború martalékává válhat.
Ahogy a menekülthullám nem volt kamu, a háborús fenyegetés sem az.
A „nyomásgyakorláshoz” csatlakozott az USA is.
A Migration Aid más programokkal segíti a jövőben a háború elől menekülőket.