A filmvetítést és beszélgetést a Partizán szervezi.
A Miskolci Építészeti Műhely, és annak központi bázisa a ‘Kollektív Ház‘ a szélesebb nyilvánosság előtt kevéssé ismert, ugyanakkor megkerülhetetlenül fontos politikai – építészet szakmai – kulturális vállalkozás volt a ’70-es évek végén. A fiatal építészekből álló kollektíva ambíciózus és sok szempontból páratlan kezdeményezéséről és közös kísérletéről Vitézy László készített kiváló dokumentumfilmet, amely betekintést enged a kollektíva szakmai, személyes és közösségi dilemmáiba és konfliktusaiba. A film egyedülálló módon dokumentál egy ma is sokak fantáziáját mozgató dilemmát: hogyan egyeztethetőek össze a polgári konvenciókkal, a családi életközösség által támasztott elvárásokkal és kényszerekkel a tágabb szakmai ambíciók, illetve a szakmai közösség iránt érzett felelősségérzet, az annak megszervezéséért tett erőfeszítések? Ki fizeti meg az árát az alkotó közösség működésének, és mennyiben önkénes, illetve mennyiben oktrojált ez az áldozathozatal?
A rendezvényen először levetítésre kerül Vitézy László: Kollektívház c. dokumentumfilmje (50 perc), majd ezt követően beszélgetés lesz a műhely egykori tagjaival.
Vendégeink: Szőke László, Bodonyi Csaba, Viszlai József, Golda János, Rudolf Mihály és Sulyok Miklós
A rendezvény ingyenesen látogatható, regisztrálni nem kell!