Puzsér beszédét azzal indította , hogy nem keverné ’56 hőseit a mai „aljas magyar valóságba”. Szerinte akkortájt még „a gazemberek is hittek valamiben”, „még volt tét, volt lehetőség”. Ma pedig orosz tankok helyett a meghekkelt népszuverenitással szembesülünk.

Az ún. polgári párt korábban támadta a tandíjat, ma pedig bevezetné: ezzel vezette fel  Puzsér saját tapasztalatait az egykor a tandíj ellen folyó küzdelemről, amit ma újra meg kell ismételni.

Szerinte a neoliberális kórus ma a tandíjról is azt üzeni, hogy „nincs ingyenebéd”. Csakhogy a tandíjmentesség nem ingyenebéd, hanem befektetés. Az ingyenesség maradt az utolsó progresszív érték a felsőoktatásban, amelynek hibáit hosszan sorolta. Az autonómia hiányától, a kevés kollégiumi férőhelyen át, a rosszul fizetett tanárokig, és az alacsony bérekig, amelyek vonzóbbá teszik még a londoni pizzafutár állását is a hazai egyetemi karriernél.

Az ingyenes oktatás szerinte az utolsó védvonal a neoliberalizmus és az újfeudalizmus rendszerében, ahol Orbán Viktor „a nemzetet a gyártósor mellé rendelte”, és 30 éve rohad alattunk a Kádár-rendszer.

A kiút mindebből az lehet, ha megszervezi magát végre a centrum, amely nem kér a neoliberalizmusból, de a sérelmi politikából sem. A nyugatos szabadságot követeli meg, és a nem a keleti despotizmust, miközben képes a polarizálódás megállítására.

A polgármester-jelölt szerint ezzel a munkával „még adósak”, nemcsak ’48 és ’56 szellemének, hanem a jövő egyetemistáinak és a progressziónak is.