Így magyarázza a választási eredményeket a Fidesz-tábornak a Fidesz elnöke mindannyiunk tévécsatornáján
Kedélycsillapító beszélgetés a Fidesz belügyeiről.
Kedélycsillapító beszélgetés a Fidesz belügyeiről.
A kormányhivatal évek óta rengeteg kisgyermekes anya gazdasági helyzetét teszi kilátástalanná azzal, hogy nem ítéli meg a csecsemőgondozási díjat azoknak sem, akiknek járna.
Azt kérik, a politikusok ne riogassák a gyerkeket nevelési-oktatási intézmények közelében elhelyezett háborús és választási plakátokkal, ne manipulálják őket hamis vagy álhírekkel.
Az M1 választási műsorának előzetesen sejtetett „meghekkeléséből” az állami tévével való készséges együttműködés lett.
De vajon lehet-e Gödért „védekező” állásból politizálni?
A Szívügyünk Szentiván nevű helyi mozgalom szerint óriási sikert értek el a kormánynál, de még korántsem dőlhetnek hátra.
Két hetük maradt elhagyni a leendő mini-Dubaj területét a rákosrendezői MÁV-lakások bérlőinek, de a minisztérium állításával ellentétben még többük lakhatási feltételeit nem sikerült megnyugtatóan rendezni .
Vajon mit látnak a zalaiak Magyarban, amit nem láttak Márki-Zay-ban? Vannak-e fideszes ismerőseik, akiknek szimpatikus lehet Magyar? Riport a zalai megyeszékhelyről.
Megtört bérközösség, tárgyalni sincs már kivel. A TDDSZ és az ADF képviselőivel vontuk meg az átalakítás mérlegét.
Továbbtanulási és kezelési lehetőségeket is finanszíroz volt állami gondozott fiataloknak az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE).