A várakozásoknak megfelelően I Dzsemjong, a jobbközép-liberális Demokratikus Összefogás (DP) párt jelöltje nyerte meg június elején a dél-koreai előrehozott elnökválasztást. Dzsemjong magas részvétel mellett a szavazatok közel ötven százalékát szerezte meg, míg fő kihívója, Kim Munszu, a jobboldali Polgári Erő Pártjának (PPP) jelöltje, mintegy hárommillió vokssal lemaradva, a szavazatok 42 százalékát kapta.

Két héttel az elnökválasztás után Dzsemjong portréját fogjuk felvázolni. A „baloldalinak” mondott új elnök politikai nézeteit a megnyilatkozásai, az új tulajdonosi osztállyal egybenőtt Demokrata Párthoz való viszonya és az elnökké választása óta eltelt időszakban hozott döntései révén igyekszünk megvilágítani. Az általunk fontosnak vélt elemzések kritikai iránymutatását követve a szélsőjobboldal népszerűségének növekedéséről és Dél-Korea legjelentősebb gazdasági-geopolitikai kihívásairól is írunk.

A kézitáska és a hadiállapot

A július 3-i előrehozott elnökválasztást azután írták ki, hogy a hivatalban lévő Jun Szogjol elnök sikertelen puccsot hajtott végre december elején Dél-Koreában. Szogjol december 3-án este váratlanul hadiállapotot jelentett be, amelyre a nézete szerint azért volt szükség, mert „Észak-Koreával barát erők” állítólag Dél-Korea szabadságát veszélyeztetik. Az elnök röviddel azután intézett beszédet a néphez, hogy a parlamentben többségben lévő ellenzéki DP eljárást indított magas rangú ügyészek ellen, valamint elutasította a költségvetési törvényt. Utóbbi intézkedés a kormányzati gépezet teljes leállásával járt volna.

A 2022-ben megválasztott, a konzervatív polgári erőkhöz tartozó elnök és a demokrata többségű kormány közt az új összetételű parlament tavaly tavaszi megalakulása óta egyre jelentősebb nézeteltérésekre került sor. A DP az elnök luxizását nehezményezte – a first lady márkás kézitáskájának botránya a korrupció jelképévé vált. Az elnök válaszul a demokratákat azzal vádolta, hogy Phenjan kottájából játszanak. A politikai osztály frakcióinak vetélkedése vezetett végül a hadiállapot kihirdetéséhez.

Közel sem ismeretlen jelenségről van szó, a japán megszállók alóli felszabadulás (1945) és a köztársaság kihirdetése (1948) óta több mint egy tucatszor hirdettek hadiállapotot Dél-Koreában. Legutolszor 1980-ban, amikor az USA támogatását élvező Cson Duhvan vezette katonatisztek egy csoportja arra kényszerítette az akkori elnököt, Cshö Gjuhát, hogy kihirdesse a hadiállapotot, s elnyomja az ellenzéket a diákságot és a munkásságot, melynek a tüntetéseit vérbe fojtották.

Ezúttal nem folyt vér, a katonai puccs pedig 3 órával a hadiállapot kihirdetése után befejeződött. Noha a parlament épületét lezárta a rendőrség és a katonaság, a hadiállapot értelmében pedig a parlamenti pártokat és a sajtó szabadságát felszámolták, a képviselők bejutottak a törvényhozás épületébe, és a parlament fölényesen leszavazta a rendkívüli állapotot. Az elnöki bejelentésből fölocsúdva Szöulban tízezrek gyűltek össze az utcán. A tömeg nyomására a kormánypárt és az ellenzék egységesen nyilvánította illegálisnak az elnök eljárását.

A küzdelmet, ahogyan a képviselők a rendőrségen átvágva a parlamentbe veszik az irányt, élőben közvetítette a demokraták volt elnökjelöltje, I Dzsemjong. Többek közt a december 3-i fellépésének tudható be az idei páratlan népszerűsége. Ám közben világossá vált az is, hogy a demokratikusként ünnepelt Dél-Korea képviseleti demokráciája egy pillanat alatt fordulhat ismét katonai diktatúrába, melyet csak az utcára vonuló sokaság tartóztathat fel.

Bernie vagy Trump?

A nyugati sajtóban megjelent portrékban (lásd pl. a Financial Times írását) rendre kiemelik, hogy I Dzsemjong munkás származású, nagyon szegény családban nevelkedett. Odahagyva a középiskolát, 13 éves korában egy baseball kesztyűket gyártó gép elkapta a kezét és maradandó sérüléseket okozott neki. Az új elnök is előszeretettel hivatkozik a gyerekkorára, mintha a szegény sorsa kezeskedne arról, hogy az elnöksége alatt csökken a szegénység és jobb munkakörülmények uralkodnak a gyárakban. Mindenesetre az 1963-ban született demokrata politikus megtapasztalta a dél-koreai államkapitalizmust, a csebolok időszakát, melyről pár éve átfogó írásban emlékeztünk meg.

I Dzsemjong azonban a piacosítás és a neoliberalizálás előtt álló, ingyenes felsőoktatásnak köszönhetően osztályt válthatott. Elvégezte a jogi kart, 1986-ban ügyvédnek állt, majd a fővárostól harminc kilométerre fekvő, egymillió fős lakosságú Szongnam polgármestere lett. Ma már Dél-Korea egyik leggazdagabb városáról van szó, mely főként az informatikai-pénzügyi vállalkozásairól híres. Itt található a Pangyo „szilícium völgy”,  a Nowcom és Naver informatikai társaság, a Korea Telefon és a Hyundai központja is. A város arculata Dzsemjong polgármestersége alatt változott meg, poros iparvárosból vált csillogó-villogó világvárossá, ami azonban az ipari munkásság részleges kitelepítését vonta maga után. I Dzsemjongot 2018-ban az északon fekvő Kjonggi kormányzójává választották, 2022-ben pedig a demokrata párt elnökeként a második helyen végzett az elnökválasztáson. Immár országosan ismert politikus volt.

Jegyezzük meg nyomban: noha gyakorta hasonlítják a szociáldemokrata Bernie Sandershez, a reformer szocializmus távol áll tőle. Ő a tech cégek, a csebolokkal versenyző befektetési és tőkealapok pragmatikus elnöke. A legfontosabb üzenete így nem a munkásságnak szól, hanem a hadiállapot miatt megriadt polgársághoz. S a kapitalizmus ellentmondásait felismerő fiatalokat rendre eredményesen a Demokrata Párthoz csatornázó Sandershez viszonyítva Dzsemjong csakugyan sikeres, megkerülhetetlen ember immár a demokraták között.

S a feddhetetlennek tudott amerikai társához viszonyítva az új koreai elnök árnyéka messzire vetül. A – Jacobin magazin megfogalmazása szerint – „dzsentrifikációs kapcsolatai” okán gyakorta illették korrupciós vádakkal. Az elnöki poszttal járó mentesség miatt a bíróságoknak most arról kell dönteniük, hogy folytatják-e a Dzsemjong ellen indított hat büntetőeljárást. Bár a kampány során azt ígérte, semleges emberekkel tölti föl a kormányzati posztokat, az elmúlt két hét tanúsága szerint előszeretettel válogat a nemzetbiztonság és a külpolitika területére a saját bennfentes embereiből, s közeli szövetségesét nevezte ki miniszterelnöknek is. Ő maga emlegette, hogy sokan inkább „Korea Trumpjának” nevezik, semmint hogy a vermonti szenátorral hozzák kapcsolatba.

Kötött pályán

Bár a választási eredmény magabiztos előnyről árulkodik, jobb, ha ebben a kérdésben is óvatosak vagyunk. Ha nem vesszük figyelembe a demokraták hagyományos fellegvárát jelentő két délnyugati tartományt, ahol a szavazatok több mint 80 százalékát kapta, a győzelme csak hajszálon múlott. S még aggasztóbb, hogy a PPP jelöltje mögött a szavazatok több mint nyolc százalékát I Dzsunszok, az Új Reform Párt jelöltje kapta, akit a nőgyűlölő incel közösség emelt a vállára.

Vélhető, hogy az új elnök közvetlen kihívója a szélsőjobboldali blokk lesz, amely még nem érte el a növekedése plafonját. A kisvállalkozók eladósodása és a Trump-vámok miatt a kereslet visszaesése tovább fogja táplálni a szélsőjobboldalt. Ez pedig azzal is járhat, hogy az Észak-Koreával és Kínával rendezettebb viszonyt kialakítani óhajtó demokratákat az idegenszívűség vádja fogja kísérni. Az USA és Kína közt növekvő konfliktus nyílt választásra kényszerítheti Dzsemjongot, s ha tekintetbe vesszük, hogy 28 ezer amerikai katona állomásozik Dél-Koreában ,és a Távol-Kelet legnagyobb amerikai katonai bázisa, a Camp Humphreys Dél-Koreában van, nem látszik a válaszút. A G7-ek minapi találkozóján ki is jelentette, hogy ha „a koreai nép érdeke úgy kívánja”, hajlandó „Trump lába közé kúszni”.

Az új koreai elnök útja előre megszabott.