Karol Nawrocki nyerte meg a lengyelországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját. A szélsőjobboldali Jog és Igazságosság párt (PiS) támogatását élvező jelölt győzelme akár a széles koalíciót felölelő, de alapvetően jobboldali irányultságú, Donald Tusk által vezetett kormány megrendülését vagy bukását is magával vonhatja. A voksolás eredménye a lengyelországi politikai osztály kríziséről is árulkodik. Nem egyedülálló példáról van szó, a választás eredménye európai folyamatokba illeszkedik.
Az új elnök
Bár a tegnap esti becslések még a vereségét jósolták, a ma reggeli összesítés szerint Nawrockit, aki a szavaztok 51 százalékát szerezte meg, Lengyelország államfőjévé választották. Riválisa, Rafał Trzaskowski varsói polgármester, a regnáló kormány szövetségese 49,11%-ot kapott. A 29 millió szavazóból 21 millióan vettek részt a választáson. A „döntő fontosságúnak” mondott voksolás, amely részvételi arányával kiemelkedik az eddigi parlamenti és elnökválasztások közül, még így is 8 millió embert nem szólított meg. Az emberek egynegyedének távolmaradásában a valós alternatíva hiánya játszhatott közre. Sokan úgy érezhették, hogy a két vetélkedő szélsőjobboldali és konzervatív liberális tömb nem különbözik egymástól szignifikánsan. Hasonló tendenciára ismertünk a májusi romániai elnökválasztás alkalmával is. Ám ezzel közel sem merítettük ki a lengyelországi és romániai elnökválasztások közti párhuzamokat.
Az elnöki poszt megkerülhetetlen a lengyelországi képviseleti rendszerben. A legfeljebb kétszer öt évre szóló megbízatás élvezője törvényalkotást kezdeményezhet, jogszabályokat vétózhat, a nemzetközi megegyezések megkötését végzi, külpolitikai és nemzetbiztonsági hatóköre van, s nem utolszor: a katonaság parancsnoka, ami különös súllyal esik latba, amikor a szomszédban háború dúl. Az elnök tehát jelentős befolyással lehet a kormány munkájára. Nawrocki elődje, a szintén a PiS támogatását élvező, most leköszönő Andrzej Duda például ahol tudta, gáncsolta a 2023-ban alakult új kormányt. A heves bírálata alól egyedül Tuskék hadi költekezése és aggasztó menekültpolitikája képezett kivételt (melyekről nyomban bővebben szólunk). Jelentős aggodalmat okozott és hetekig foglalkoztatta a sajtót a gyanú, hogy Duda elutasítja a 2025-ös költségvetési törvényt, hiszen a nekilódult államháztartási hiányt a fiskális szabadosság aggasztó jelének találta. Végül az elnökválasztás előtti hangulatkeltéssel megelégedett, s nem vétózott. Nem sokat kockáztat, aki annak a sejtésének ad hangot, hogy Nawrocki, a szélsőjobboldali Nemzeti Emlékezet Intézetének volt vezetője, követni fogja Duda politikáját.
Sajátos módon köti össze a két elnököt, hogy mindketten legyőzték Rafał Trzaskowskit. A varsói polgármester – akihez a fősodratú média az „Európa-párti” eposzi jelzőt társította – öt esztendő után újra a második helyre szorult. Ő az a politikus, aki a liberális médiumok dicséretét azzal vívja ki, hogy a szélsőjobboldali vetélytársától, a futballultrák közti leszámolások résztvevőjétől balrább helyezkedik el (mint Nicușor Dan). Nem vonja vissza a melegjogokat, nem vitatja a klímaváltozást, s fontos külpolitikai kérdésekben Németország és Franciaország pártját fogja. Utóbbi jelenti az Európa-pártiságot, ami az utóbbi években a masszív fegyverkezést és a távol-keleti és afrikai menekültek távoltartását jelenti. A magát „centristaként” jellemző politikus példaképe II. János Pál pápa (nem Bergoglio), s a vereségében vélhetőleg a jelentéktelensége játszotta a fő szerepet. Hiába tett gesztust az elnökválasztás első fordulójában a harmadik helyen végzett szélsőjobboldali Sławomir Mentzen Szejm-képviselőnek és vállalkozónak (az ominózus kávézásról a Válasz Online részletesen beszámolt), az emberek nem láttak különbséget közte és Tusk között. Az ellenfele, az antikommunista történész Nawrocki, csak elnökhelyettes úrnak hívta a kampányban.
A vesztes
A Tusk-kormány pedig tág teret ad a bírálatnak. A 2007 és 2014 között a Minisztertanács elnökének szerepét egyszer már betöltő Tusk, aki az Európai Bizottság elnöki tisztségét odahagyva tért vissza a lengyelországi politikai küzdelembe, az ígérete dacára döntő pontokon nem az elődjei politikájának megváltoztatására, hanem a folytatására törekedett. A miniszterelnök-helyettesként és a PiS elnökeként az ország politikájára a kinevezése adta lehetőségeken messze felül hatással bíró Jarosław Kaczyński és Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök döntései köszöntek vissza a menekültügyben és a militarizáció terén, s Tuskék hasonló módon estek neki a közmédia átalakításának, mint Kaczyńskiék 2015-ben.
A jobbközép Polgári Platform (PO) által dominált Polgári Koalíció pártszövetség (KO) és másik három, eltérő világnézetű párt által alkotott koalíció nem módosította az elődje által elfogadott, drákói szigorúságú, hónapokig tartó tüntetéseket kiváltó abortusztörvényt. Az ügy, általános megrökönyödésre, a Polgári Koalíción belül bukott meg. Tusk miniszterelnök kormányzata a PiS által 2021-ben elfogadott úgynevezett határrendészeti rendeletet sem oldotta fel, amely – alkotmányellenesen – legalizálta a visszatoloncolásokat, és olyan menekültközpontokat teremtett, amelyekben száz számra éheztek gyermekek és nők. Tavaly októberben immár a menedékjog ideiglenes területi felfüggesztését fontolgatta a kormányzat – a már régebben lezajlott európai menekültpolitikai fordulat jegyében. (Tusk menekültpolitikájának külön írást szenteltünk.)
A WSWS brit lap arra hívta fel a figyelmet az elnökválasztás első fordulója után született írásában, hogy a a frakciók közötti rivalizálás ellenére alapvető kérdésekben egyetértés van a PiS és a Polgári Platform között. Ennek eklatáns példája a menekültügy mellett az újrafelfegyverkezés. A Tusk-kormány fokozta a PiS által már megkezdett hadseregfejlesztést. A GDP 5 százalékát kitevő hadügyi költekezés a NATO-tagállamok közt is kirívó, csak a balti államok és Magyarország költekezése mérhető hozzá. Sokszor hangoztatott cél, hogy Lengyelország Európa legnagyobb szárazföldi hadseregét építsék fel, amely a társadalom militarizálásával jár együtt, beleértve az iskolai lövészetoktatást. Jellemző példa, hogy néhány nappal a választások előtt Tusk bejelentette, hogy további 3,4 milliárd dollárt fektetnek a rendőrségbe, a tűzoltóságba, a határőrségbe és az állambiztonságba.
A győztes
S ne legyen kétségünk afelől, hogy a mostani elnökválasztást a szélsőjobb dominálta. Az első forduló ugyanis két meglepetést tartogatott: Trzaskowski csak nagyon kis különbséggel nyerte meg az első fordulót, s utána három szélsőjobboldali elnökjelölt sorakozott. Sławomir Mentzen milliomos üzletember végzett a harmadik helyen. A szélsőjobboldali Konfederacja párt jelöltje a voksot közel 15 százalékát szerezve megkétszerezte a pártja támogatását. Mentzen az Új Jobboldalhoz tartozik, zsidóellenes, melegellenes és abortuszellenes politikus, aki általános adócsökkentést kíván, s hevesen ellenzi Ukrajna uniós csatlakozását (nem zavartatva a dolog időszerűtlenségétől) és az EU zöldfordulatát, melyet nacionalista alapon bírál. Még sötétebb alak az elnökválasztás negyedik helyezettje. Grzegorz Braun, aki a szavazatok 6,3 százalékát szerezte meg monarchistának tartja magát, atomfegyvereket kíván telepíteni Lengyelországba, s hevesen antiszemita.
A szélsőjobboldali jelöltek népszerűségében kétségkívül a politikai osztály hiteltelenné válása, a Tusk és Kaczyński közti, az ezredfordulótól tartó unt vetélkedés játszott szerepet. Az establishment-ellenesség hatással volt némileg a baloldalra is, amelynek ezúttal sem osztottak lapot : Adrian Zandberg a Razem párttól és Magdalena Biejat, aki függetlenként a Tuskot támogató Új Baloldal és más szociáldemokrata pártok támogatását élvezte, egyaránt négy százalék fölött végzett.
Nawrockival folytatódik a zuhanás.
