Február 27-én, csütörtökön Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK)  bebörtönzött alapítója, felszólította szervezetét, hogy tegyék le a fegyvert és oszlassák fel magukat. A közel öt évtizede tartó, és ezalatt több tízezer halálos áldozatot követelő konfliktus ezzel újabb fordulathoz ért, az ügy azonban ennyivel nincs lezárva, sőt a neheze valószínűleg csak most jön. A kurdoknak ugyanis meg kell állapodni Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel arról, hogy ezen lépésükért cserébe ők mit kapnak a török államtól.

Öcalan bejelentése senkit nem lepett meg Törökországban, hónapok óta folytak az előkészületek. Az első lépést meglepő módon nem más mint Erdoğan koalíciós partnere, Devlet Bahçeli, a szélsőjobbos Nemzeti Cselekvés Pártjának (MHP) elnöke tette meg. A kurd kisebbséggel nem éppen jó kapcsolatot ápoló politikus 2024 októberében pártja frakcióülésén vetette fel a lehetőséget, hogy az 1999 óta börtönben lévő Abdullah Öcalan szabadon kéne engedni, és a kurdokat képviselő Népi Demokrata Párt (DEM)  képviselőjeként kerüljön be a parlamentbe, és mint képviselő, vessen véget a PKK fegyveres tevékenységének.

A kijelentés nem kicsit döbbentette meg a török közvéleményt. Egyedül a DEM fogadta örömmel a lépést, akik azt kérték Bahçelitől, kapjanak engedélyt arra, hogy meglátogassák a börtönben Öcalant, és tárgyalhassanak vele egy esetleges megállapodásról. Ezen kérésnek a kormány zöld utat adott.

Öcalant a lehető legszigorúbb körülmények között őrzik a Márvány-tengeren található Imrali-szigetén, látogatása csakis az igazságügyi miniszter engedélyével lehetséges.

Bahçeli kijelentése óta a DEM képviselői három alkalommal keresték fel a bebörtönzött kurd vezetőt, ezen látogatások egyértelművé tették, hogy a török kormány és a PKK között komoly megállapodás van készülőben. Csütörtökön a DEM hétfős küldöttsége ismét felkereste Öcalant, és a több mint három órás látogatás után a küldöttség Isztambulban több száz újságíró előtt olvasta fel Öcalan levelét. A kurd vezető üzenetében külön kiemelte, hogy, mivel a korábbi próbálkozások mind sikertelenek voltak, most egy teljesen új demokratikus megoldást kell találni a konfliktus végleges lezárásához.

Öcalan levelében külön köszönetet mondott Erdoğannak és Bahçelinek, amiért elkezdték ezt a folyamatot. Az egész ügynek pedig az a mozgatórugója, hogy Erdoğan komoly változásokat akar, ezeket azonban a kurdok támogatása nélkül nem tudja elérni.

Erdoğan és a kurdok, ellenségek egymásra utalva

Erdoğan több, mint húsz éve vezeti Törökországot, 2003 és 2014 között mint miniszterelnök, 2014 óta pedig mint köztársasági elnök, jelenleg harmadik ciklusát tölti államfőként, a soron következő választáson pedig még az ő maga által készített alkotmány szerint se indulhatna kedvenc pozíciójáért.

Támogatottsága már nem a régi, az ország évek óta komoly gazdasági válsággal küzd, és egyedül nem lenne képes átvinni egy olyan alkotmánymódosítást, ami kizárólag az ő pozícióját erősíti meg.

A kurdok mindeközben szintén komoly politikai válsággal küzdenek, sok választásuk valószínűleg nem maradt, mint belemenni Erdoğan legújabb politikai manőverébe. A PKK a 2010-es évekre többnyire kiszorult Törökországból, központját Irak északi területeire tette át, a helyi kurd kisebbség és az országban uralkodó háborús állapotoknak köszönhetően könnyű szerrel irányították innen a szervezetet. 2010 után aztán Irakban lassan konszolidálódni kezdett a helyzet, a török kormány komoly nyomást helyezett Irakra, hogy a PKK-t kiszorítsák innen is. A szomszédos Szíriában viszont pont ekkor kezdődött a polgárháború. Az Északkelet-Szíriai Demokratikus Autonóm Közigazgatási Terület (AANES) szíriai szervezetei pedig nem csak jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá, az Iszlám Állam elleni harcban 2015 és 2018 között komoly nemzetközi támogatást is szereztek. A terrorállam 2018-as bukásával azonban szövetségeseik szépen lassan magukra hagyták a szíriai kurdokat. Tavaly decemberben pedig a Törökország által támogatott iszlamistáknak sikerült elfoglalni az ország jelentős részét, Aszad elnök elmenekült. Szíriában pedig Erdoğan embereinek kezébe került a vezetés.

Trump hatalomra kerülésével a helyzet csak rosszabb lett, az új amerikai vezetés ugyanis teljesen magára hagyta egykori szövetségeseit. Mi sem mutatja ezt jobban mint a USAID megvonása a kurd fegyveresektől, akik ebből a pénzből fedezték az El-Hol menekülttábort örző milicisták fizetését. Ez az a tábor, ahol az Iszlám Állam külföldi dzsihadistái és családtagjaikat őrzik, jelentős részük nyugati országok állampolgára. A legtöbb állam nem akarja őket visszafogadni, a kurdok viszont már nem nagyon akarnak az őrzésükkel foglalkozni. A PKK-nak mostanra nem maradt más választása mint, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Erdoğannal.

Pontos részleteit még nem ismerjük az egyezségnek, nem tudni, mit is kapnának a kurdok ha beállnak Erdoğan mögé. A valódi tárgyalások csak most fognak kezdődni, és persze az is benne van a pakliban, hogy megállapodás nélkül fognak véget érni. Az viszont biztos, hogy mozgalmas hónapoknak néz elébe a török politika.