Lea Svájcban nőtt fel, három éve költözött vissza Budapestre, ahol született. Svájci tapasztalatai meghatározóak abban, ahogy a közös cselekvés lehetőségeire tekint.
Rokon lelkekre itthon először a Szeszgyár permakultúrás közösségi kertben talált, amely Margit Anna kezdeményezésére született. Lea itt nemcsak kertészkedett, és dolgozott a műhelyben, de sokat tanult a közösségszervezésről is – a háború kezdetén főztek az ukrán menekülteknek, és igyekeztek átmeneti lakóhelyet találni számukra. Ez a VIII. kerületi kert adott otthont az első ökofeminista fesztiváloknak, ahol évek óta arra hívják fel a figyelmet, hogy
a természet és nők kizsákmányolása az élet alapvető feltételeit ássa alá, ami hosszú távon összeomláshoz vezethet
– és a kritikán túl közös megoldások lehetőségét kutatják.
„Nagyon fontos nekem, hogy mennyire tudunk egymásra figyelni, hogyan tudunk kapcsolódni a természethez, a városhoz és egymáshoz.”
Márpedig ehhez egyre kevesebb szabad városi tér marad – a Szeszgyár sajnos bezárt tavaly ősszel. Svájcban eközben nagyon dinamikus a lakás- és házfoglaló közösség, a ’80-as évek ifjúsági tüntetéseit követően („Zürich lángol”) a szabályok kevésbé szigorúak. Lea maga is részt vett egy évek óta üresen álló svájci műhelyterem foglalásában, ahol aztán fesztivált szerveztek a barátaival. Szívesen fogna hasonló városi térfoglalásba most is, minimum azért, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyi épület, lakás áll üresen Budapesten – a 2022-es adatok alapján az utóbbiak száma több mint 150 ezerre tehető.
Lelkesen mesélt arról is, hogy Svájcban június 14-én évek óta több százezer nő, transz nő, illetve nembináris és genderqueer ember lép sztrájkba – azaz nem végez (reproduktív) munkát –, és vonul utcára többek között egyenlő béreket, a láthatatlan gondoskodói munka elismerését és szigorúbb törvényeket követelve a nők elleni erőszakra vonatkozóan.
„Dühösek, erősek, és kiállnak magukért, de ez közben buli is. Az a női energia, ami ott van, rengeteg erőt ad. Női alatt egyébként mindenkit értek, akivel közösek a küzdelmeink – transz nőket, nembináris és genderqueer embereket egyaránt, ez fontos.”
Ezt az eseményt szívesen meghonosítaná Magyarországon a március 8-i nőnapi rózsavásárlás helyett. Különösen, mert úgy érzi, több száz izgalmas programot találni például Budapesten, de a legtöbbször kevés rajtuk a résztvevő, a szervezők ritkán próbálnak meg együtt valamilyen nagy, közös összejövetelt létrehozni, ahol sokan összekapcsolódhatnának.
Búcsúzóul a Bosnyák téri piacot ajánlotta, mert szerinte, ha tudunk, ne nagy cégektől, hanem inkább helyi termesztőktől vásároljunk. A szép, közösségeket ábrázoló képek közül pedig Csontváry Kosztka Tivadar Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban festményét és Ferenczy Noémi gobelinművész Leánykoszorú szőnyegtervét nézzétek meg:)
Ha szeretnéd, hogy a nőjogi témájú cikkeinket a postaládádba is elküldjük 3 hetente, programajánlók és egy exkluzív interjú kíséretében, iratkozz fel a Mérce Lila hírlevelére!
