Komoly győzelmet aratott a törökországi ellenzék a vasárnapi helyhatósági választásokon. A legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) nem csak megtartotta a 2019-es választáson elnyert törökországi nagyvárosokat, de jelentősen bővítette is az elnyert körzetek és települések számát. A balközép szekuláris CHP országos szinten is legyőzte Recep Tayyip Erdoğan elnök pártját, a kormányzó iszlamista konzervatív Igazság és Fejlődés Pártját (AKP), az összes leadott szavazat mintegy 37 százalékát megszerezve, szemben a kormányzó AKP nagyjából 35 százalékával.

Ez az eredmény az ellenzék eddigi legnagyobb választási győzelmét jelenti Erdoğan több mint húsz éve tartó regnálása alatt.

A legnagyobb törökországi város, Isztambul polgármesteri székét a CHP-s Ekrem İmamoğlu megtartotta a szavazatok több mint 51 százalékának megszerzésével, ráadásul a város kerületeiben is jócskán előretört a 2019-es választásokhoz képest, megnyerve mintegy 25 kerületet a 39-ből, 11-gyel többet mint legutóbb. A főváros is maradt az ellenzéki Mansur Yavaş (szintén CHP) irányítása alatt, Yavaş több mint 60 százalékkal közel 30 százalékot vert AKP-s ellenfelére Ankarában. Az ellenzék vitte Burdur, Denizli, Uşak, Kütahya, Bursa, Kırşehir, Kırıkkale, Kilis és Adıyaman tartományokat is. A CHP ezúttal nem csak a hagyományosan szekuláris nagyvárosokban, de a konzervatívabb közép-anatóliai területek egy részén is felül tudott kerekedni a kormányzó párt jelöltjein. Olyan területeken is nyert tehát, ahol az elmúlt évtizedekben szinte elképzelhetetlennek számított az AKP veresége.

Isztambul megtartása már csak azért is fájhatott az AKP-nek, mert İmamoğlu ezúttal még csak nem is széles összefogás jelöltjeként nyert mint 2019-ben, hanem gyakorlatilag egymaga, miután a zöldekből és a kurdokat is képviselő szocialistákból létrejött Népi Demokratikus Párt (DEM), valamint a nacionalista IYI Párt is külön jelöltekkel indult.

„Holnaptól kezdve Törökország más Törökország lesz. Megnyitottátok az ajtót a demokrácia, az egyenlőség és a szabadság felemelkedése előtt… A szavazóurnáknál fellobbantottátok a reményt”

– utalt a győzelem stratégiai jelentőségére vasárnap este Ekrem İmamoğlu választóihoz intézett beszédében.

Stratégiai vereség Erdoğan számára

Jóval többet jelentett ez a helyhatósági választás az AKP idősödő vezérének a konkrét polgármesteri székeknél és helyi képviselői helyeknél. Törökországban jelenleg csak két cikluson át lehet valaki elnök, Erdoğan a tavalyi választáson is egy technikai trükkel indulhatott csak, arra hivatkozva, hogy első elnöki ciklusát még a 2018-ben létrehozott prezidenciális (jelentős elnöki hatalommal működő) rendszerben kezdte meg, így ez a ciklus az új politikai berendezkedés miatt nem számít.

Ezt a korlátozást szerette volna Erdoğan alkotmánymódosítással eltörölni, ám ehhez jóval több szavazatra lenne szüksége a törökországi törvényhozásban, mint amennyivel jelenleg rendelkezik.

Egy jelentős választási győzelem, de legalábbis a főváros vagy Isztambul visszahódítása adott esetben átcsábíthatott volna mérsékeltebb ellenzéki képviselőket az AKP-hoz, hogy összejöjjön az alkotmányozó többség, de a tegnapi vereségekkel ez a lehetőség elúszott.

Mivel a CHP 2023 novemberében választott új elnököt Özgür Özel személyében, a választási győzelem egyben az új vezetést is megerősíti, ami viszonylag korán tudott sikert felmutatni.

További aggodalomra adhat okot az AKP számára, hogy az újonnan felbukkanó, elsősorban a kormánypárt szavazóit megszólítani igyekvő Új Jólét Párt (YRP) a jelek szerint több helyen sikeresen csábított át szavazókat a saját jelöltjeihez.

Hiába mérsékelte ráadásul Erdoğan unortodox gazdaságpolitikáját és kalandor külpolitikáját látványosan a tavalyi győzelem után, a törökországi inflációt nem sikerült letörni, ami egyre nagyobb nehézségeket okoz a törökországi lakosságnak. Az élelmiszerárak inflációja csak februárban közel 9 százalékkal nőtt, egy éves távlatban pedig már 71 százalékos a drágulás.

A következő években tehát az AKP-nak jelentősen megerősödött ellenzékkel és szakadár jobboldali pártokkal is küzdenie kell, miközben az sem igazán látszik, hogy van-e lehetősége még jelentős javulást elérni az utóbbi évek súlyos rombolása miatt katasztrofális gazdasági helyzetben. Mint ismeretes, a 2018-ban kitörő valuta- és adósságválság Törökországot olyan helyzetben érte, amikor a szakpolitikusokat már évek óta kiszorították a hatalomból, és helyükre az AKP-hoz feltétlenül hű kádereket ültették. A végletekig eladósodott ország fizetőeszköze aztán a kormányhoz hű vállalkozói rétegnek kedvező, ám az inflációt erősen felgyorsító alapkamat-csökkentési politika miatt gyors gyengülésnek indult, amit tovább szított az ország jegybankjának működésébe való folyamatos beavatkozás az elnök részéről. Az ország iránti bizalmat Erdoğan hiperagresszív kül- és belpolitikája is csorbította, ami végső soron szintén hozzájárult a líra mélyrepüléséhez, illetve a nyomában járó gazdasági hanyatláshoz.

Ráadásul, ahogy most állnak a csillagok, a tekintélyuralmat kiépítő jobboldali párt 2028-ban kénytelen lesz lemondani erős emberének jelöléséről is.