Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Fizessenek a gazdagok!” – a végrehajtói kar épületénél akciózott a Szikra Mozgalom

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar budapesti épülete előtt akcióztak a Szikra Mozgalom tagjai kedd délelőtt. A szervezet a Fizessenek a gazdagok! kampányuk részeként vonult a végrehatói kar épülete elé, amelyre aktivisták egy molinót is kifeszítettek.

A Szikra Mozgalom akciója a Magyar Bírósági végrehajtói Kar épülete előtt 2022. december 6-án. Fotó: Diák Ákos/Mérce

Az eseményen Jámbor András parlamenti képviselő hangsúlyozta, azért indították el a Fizessenek a gazdagok! kampányokat, mert Magyarország súlyosan kitett a gazdasági világválságnak: hiány van üzemanyagból és számos alapvető élelmiszerből, emelkednek a rezsiköltségek, és egyre több ember kerül az út szélére.

160 ezer háztartás dőlhet be a válság miatt, és egy millió háztartást veszélyeztet a rezsinövelés – tette hozzá.

„Mi azt mondjuk ebben a helyzetben, Orbán Viktorral szemben, aki azt mondta, hogy már elértek a falig, hogy lehet pénzt előkeríteni: Fizessenek a gazdagok!” – fogalmazott. Elmondta, hogy a négy legnagyobb magyar cég a harmadik negyedévben rekord nagyságú, 550 milliárdos profitra tett szert, ebből a pénzből lehetne segíteni azoknak, akik bajba jutottak a válság miatt.

A Szikra Mozgalom akciója a Magyar Bírósági végrehajtói Kar épülete előtt 2022. december 6-án. Fotó: Diák Ákos/Mérce

Elmondta, hogy azért vonultak ma a végrehajtói kar épülete elé, mert a válságban számtalan ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy végrehajtási eljárást indítanak el vele szemben.

Kiemelte, a Völner-Schadl ügy kapcsán láttuk azt, hogy ez a végrehajtói kar „mennyire korrupt, mennyire maffiaszerűen működik”. Kétszer nyújtottak be javaslatot a Parlamentben vizsgálóbizottság felállításáról – tette hozzá. Jámbor szerint két kritérium mutatja meg igazán, mennyire „brutálisan rossz törvényt hozott a kormánypárt”.

Az egyik, hogy megtörténhet az, hogy valakit előbb raknak az utcára, minthogy a végrehajtás elleni kérelmét a bíróság megvizsgálja. A másik pedig, hogy tárgyi ingóság esetén lehetőség van arra, hogy akár az értékének 1 százalékáért árverezzenek el ingóságot – fogalmazott.

A Szikra Mozgalom akciója a Magyar Bírósági végrehajtói Kar épülete előtt 2022. december 6-án. Fotó: Diák Ákos/Mérce

A Szikra Mozgalom akciója a Magyar Bírósági végrehajtói Kar épülete előtt 2022. december 6-án. Fotó: Diák Ákos/Mérce

Papadopulosz Dóra, a Szikra aktivistája felolvasta a szervezet a Mércén is közzétett kiáltványát, és kiemelte, hogy többek között azt követelik:

„Állítsák le a bajba jutottak végrehajtók általi kifosztását! Csökkenteni kell a végrehajtásokkal a fizetésekből levonható pénz összegét, hogy az adósság törlesztése mellett is meg tudjanak élni az adós családok, át kell világítani a végrehajtói kar ügyeit, el kell törölni a végrehajtási törvényből az adósokra extra terhet rakó kitételeket, igazságot kell adni visszamenőlegesen a végrehajtói maffia áldozatainak!”

A rövid beszédeket követően lezárták az eseményt, és felhívták arra a figyelmet, hogy a hét további napjain is akciókkal készülnek a kampányuk keretében, szombatra pedig egy demonstrációt is hirdettek a Corvin sétányon található Las Vegas Casino elé. Ezután rövidesen megérkeztek a rendőrök is a helyszínre, akik Jámbor András képviselő mellett a Mérce fotósát is igazoltatták.

rendőri igazoltatás a Szikra Mozgalom eseményén 2022. december 6-án. Fotó: Mérce

Tegnap a Tropicana kaszinó előbb demonstráltak a szervezet tagjai a belvárosban, erről szóló tudósításunkat itt lehet visszaolvasni.

Kiemelt kép: A Szikra Mozgalom akciója a Magyar Bírósági végrehajtói Kar épülete előtt 2022. december 6-án. Fotó: Diák Ákos/Mérce