Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szakszervezetek: idős emberek százezreit fogja éheztetni a kormány, ha nem emeli legalább 15 százalékkal a nyugdíjakat

Ez a cikk több mint 2 éves.

Meglehetősen elégedetlen a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a kormány januárra tervezett 5,2 százalékos nyugdíjemelési szándékával, a dolgozói érdekvédő szervezet szerint ráadásul már a novemberi emelés is vagy „szándékosan elszámolta magát a kormány novemberben vagy nagyot tévedett”. A legnagyobb magyar szakszervezeti tömörülés szerint novemberben a 4,5 helyett eleve 6,1 százalékos emelésre lett volna szükség, így ezt az elmaradást és a 15 százalékos inflációt figyelembe véve azt tartaná korrektnek, ha januárban a nyugdíjakat is legalább 15 százalékkal emelné a kormány.

Igaz, a kisnyugdíjasokon ez sem fog sokat segíteni, ezért a szövetség azt kéri a döntéshozóktól, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élők kritikus helyzetén legalább egyszeri 50 ezer forinttal próbáljon átmenetileg segíteni.  Zlati Róbert  elnök ezt azért is tartja indokoltnak és sürgetőnek, mert az Európai Unióban Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak, s ez, valamint a rezsi drasztikus drágulása a kisnyugdíjasok számára elviselhetetlen teher.

„Az pedig Magyarország szégyene, hogy itt még mindig tízezrek tengődnek 28 500 forintos nyugdíjminimumból, ami nemcsak embertelen, de totálisan ellentmond az alaptörvényben foglaltaknak is, amely kimondja: »az állami nyugdíjak reálértékét biztosítani kell«”

– szögezi le az elnök a MASZSZ közleményében.

A szakszervezeti szövetség elvárja, hogy a kormány figyeljen az idősekre és megfelelő nyugdíjemeléssel gondoskodjon számukra emberhez méltó megélhetésről csakúgy, mint a minimálbérért dolgozók életszínvonalának legalább a megtartásáról – utalt az elnök az éppen aktuális minimálbéremelési folyamatra, amelyet a kormány összetételének a változás jelentősen lefékezett, azt ugyanis a Palkovics László lemondásával megszüntetett Technológiai és Ipari Minisztérium igazgatta.

Juhász László, a szövetség nyugdíjas tagozatának vezetője szerint, ha igazságos nyugdíjrendszert akarna működtetni a kormány, akkor visszaállítaná a béremeléshez és az inflációhoz igazított úgynevezett vegyes indexálást. Juhász attól tart, hogy a következő hónapokban tovább gyorsuló áremelkedési hullám várható, ami nyugdíjasok újabb százezreit fogja a jelenleginél is rosszabb, kritikus helyzetbe sodorni.

Amennyiben a kormány nem gondoskodik januártól legalább 15 százalékos nyugdíjemelésről, „idős emberek százezreit fogja éheztetni.”

A kisnyugdíjasok ugyanis képtelenek lépést tartani az alapvető élelmiszerek 40 százalékos drágulásával, így dönteniük kell: éheznek és rezsit fizetnek, vagy esznek és fagyoskodnak a lakásban. És akkor még a méregdrága gyógyszerekről nem is beszéltünk– tette hozzá a tagozatvezető.

Juhász László gazdasági szakértők elemzésére és a rendelkezésre álló adatokra hivatkozva leszögezte: a jövő évi költségvetési törvényben tervezett 5,2 százalékos fogyasztói áremelkedés teljesen irreális, ugyanis az elemzői konszenzus szerint 2023-ban sem fog változni az áremelkedés dinamikája.

A januári nyugdíjemelés esetleges módosításával kapcsolatban az ATV kérdésére a napokban csupán annyit közölt a Pénzügyminisztérium: „A kormány a januári nyugdíjemelés mértékének megállapításához vizsgálja a szankciós infláció várható alakulását.” Valamint, hogy a januári nyugdíjemelés mellett jövőre is biztosítják a 13. havi nyugdíjat, „és a rezsicsökkentés fenntartásával is segítjük a nyugdíjasokat”.