Az ENSZ Közgyűlése november 3-án 30. egymást követő alkalommal követelte az USA-tól a Kuba ellen 1962. március 24-én John Fitzgerald Kennedy elnöksége alatt bevezetett gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokád megszüntetését.

Gazdasági embargó már 1960-tól létezett a szigetországgal szemben. Az önkényes megszorító intézkedések hadüzenet nélküli háborúval érnek fel, mondhatjuk úgy is, hogy a kritikus infrastruktúrát támadják, aminek gazdasági és társadalmi hatásai elviselhetetlenek a kubai nép számára. A kimondatlanul is humanitárius katasztrófát előidézni törekvő amerikai agresszió felfüggesztéséről szóló, a szocialista szigetország által benyújtott határozatot az ENSZ 193 tagállama közül 185 támogatta, amely így eggyel több szavazatot kapott, mint tavaly.

Csak az USA és Izrael szavazott az állásfoglalás ellen, míg Ukrajna és Brazília – utóbbit az év végéig még a már leszavazott Jair Bolsonaro ultranacionalista elnök fogja kormányozni – tartózkodott. Négy ország nem vett részt a New York-i ENSZ-székházban tartott szavazáson.

Történni, miként eddig sem, várhatóan most sem fog semmi.

A háttér és a konfliktus kezdetei

A kubai nép iszonyatos elnyomást és kizsákmányolást szenvedett el már a spanyol gyarmatosítások óta. Kevéssé közismert, hogy az első koncentrációs táborokat Kubában hozták létre, a spanyolellenes gerillákat zárták úgynevezett „reconcentrado„ gyűjtőhelyekre 1896-97-ben, ezeket másolták a britek a búr háborúban (concentration camps), majd Sztálin (Gulag) és a nácik 1933 után.

A Fidel Castro vezette forradalom előtt brutális, az USA által támogatott Batista-diktatúra volt az országban. A katonatiszt Fulgencio Batista, aki már volt egyszer megválasztott elnöke Kubának 1940-1944 között, 1952. március 10-én másodszor is magához ragadta a hatalmat, de ezúttal már teljesen törvénytelenül, puccsal. A hadsereg támogatta, a nép félt, a megválasztott, de korrupt kormányzat szintén, így nem volt ellenállás. Batista rögtön baloldaliakkal szembeni tisztogatásba kezdett, ami nem is volt előzmények nélkül való: Julio Antonio Mellával, a Kubai Kommunista Párt alapító tagjával 1929. január 10-én Mexikóvárosban végzett Gerardo Machado, Kuba akkori diktátora által felbérelt orvlövész.

Batista nem egészen hétéves elnöksége alatt körülbelül húszezer embert gyilkoltatott meg. Jobboldali elődeihez hasonlóan szolgamódon kiszolgálta az amerikai vállalatok mellett az amerikai maffiát is. Kuba az előző évtizedekhez hasonlóan gyakorlatilag az USA bordélyháza és kaszinója volt. Olyan hírhedt amerikai maffiózók uralták és üzemeltették Havannát, mint Lucky Luciano vagy Meyer Lansky. Megemlékezett erről még Francis Ford Coppola is A Keresztapa 2-ben. Vidéken az amerikai multik uralkodtak, köztük a legjelentősebb a United Fruit Co., amelynek a közép-amerikai tevékenysége nyomán született meg a „banánköztársaság” kifejezés. Természetesen ezekből az üzelmekből Kuba elnökei is szépen profitáltak, Batista 1959-ben dollármilliókkal hagyta el az országot.

Fidel Castro és társai politikai hitvallása ebből a de facto gyarmati függésből, elképesztő nyomorból, elmaradottságból és politikai terrorból eredt.

A kubai forradalmat Castro alig több mint 150 társával az ország második legnagyobb laktanyája, a Santiago de Cubában lévő Moncada laktanya elleni rajtaütéssel kezdte 1953. július 26-án. A támadás vezetői között volt még öccse, Raul Castro, valamint Abel Santamaría, aki életét vesztette az akcióban, s ma nemzeti hős Kubában. A terv zátonyra futott. A résztvevők közül akinek sikerült elmenekülnie, később börtönben végezte, a többieket megkínozták és helyben kivégezték.

Moncada azonban országosan ismertté tette Fidel Castról, aki miután amnesztiával szabadult, már társadalmi bázist és támogatottságot tudhatott maga és a forradalma mögött, amely aztán 1959. január 1-én győzött.

Az USA hadüzenet nélküli háborúja Castro ellen

A brutális és népellenes, az USA által támogatott Batista-diktatúra 1959-es megbuktatása agresszív amerikai ellenintézkedéseket váltott ki. Az amerikai olajvállalatok megtagadták a Szovjetunióból származó, Kuba számára létfontosságú olaj finomítását. Az új kubai társadalmi renddel szembeni ellenséges intézkedések a külföldi vagyonok kisajátítását és államosítását idézték elő. Erre az USA 1960. október 13-án Kubával szembeni kereskedelmi blokáddal válaszolt, amelyet fokozatosan szigorítottak. A következő években az USA a nemzetközi piacokon lenyomta a cukor árát, és támogatta a szabotázst, különösen a kubai cukoripar ellen. Kuba Che Guevara vezetésével 1960 végén kénytelen volt kereskedelmi megállapodásokat kötni többek között a Kínai Népköztársasággal, a Szovjetunióval, az NDK-val, Csehszlovákiával és Vietnammal.

Az USA veszélyeztetve látta blokádpolitikájának céljait, így fokozta a Kuba elleni agresszióját, amely az 1961. április 16-i disznó-öbölbeli katonai invázióval érte el tetőpontját. Fidel Castro és a kormány azonban felkészült erre a támadásra, április 20-ra sikerült visszaverniük az inváziót. 1961 után az USA egyre nagyobb nyomást gyakorolt a harmadik országokra, hogy szakítsák meg a Kubával való kereskedelmi kapcsolatokat. Az invázióra válaszul 1961. augusztus 6-tól tovább fokozták a már folyamatban lévő kisajátításokat, és minden addig Kubában lévő amerikai és más külföldi tulajdont államosítottak.

Kuba elutasította az amerikai feltételek szerinti kompenzációt, és 20 éves futamidejű államkötvényeket ajánlott fel, amelyek kamatlába jelentősen magasabb volt, mint az akkori egyenértékű amerikai értékpapírok kamatlába. Míg számos nyugati országgal sikerült megállapodni, az érintett amerikai vállalatokkal nem folytak komoly tárgyalások.

Fidel Castro hangsúlyozta, hogy Kuba hajlandó kártérítést fizetni, de ezt az USA Kubának fizetendő kártérítésével társította.

Kuba együttműködése a Szovjetunióval és az NDK-val harminc éven át képes volt ellensúlyozni az amerikai blokád hatásait, de 1989-ben, a KGST összeomlása után a szigetország nehéz gazdasági helyzetbe került, mert egyik napról a másikra elveszítette importjának 85%-át. A Német Szövetségi Köztársaság különösen méltatlan szerepet vállalt ekkor, mivel a keleti tartományok annektálása után nem tartotta magát az NDK és Kuba között létrejött korábbi megállapodásokhoz. Ezek közül a legismertebbek a kubai gyermekek tejporral való ellátására vonatkozó szerződések voltak, amelyeket az NSZK egyoldalúan felmondott. Így az NSZK is részben felelős a következő években Kubában bekövetkezett „Período Especial„-ért, az élet minden területén tapasztalható hiányért.

Ebben a nehéz időszakban az USA agressziója a szocialista állam ellen tovább fokozódott. Az USA 1992-ben életbe léptette a Toricelli-törvényt („Cuban Democracy Act”), 1996-ban a Helms-Burton-törvényt („Cuban Liberty and Democracy Solidary Act”), a Kubával szembeni blokád fokozására.

A Kuba elleni önkényes amerikai szankciók közül néhány:

• Az emigráns családok valuta-hazautalásainak szigorú korlátozása.
• A szigettel kereskedő cégek elleni szankciók, még ha azok harmadik állam törvénykezése alatt állnak is. Aki Kubával kereskedik, azt ki lehet tiltani az USA-val való kereskedelemből.
• A kubai kikötőkbe befutó hajók hat hónapig nem léphetnek be amerikai kikötőkbe. A kereskedelmi hajóknak a Kubába szánt áruk elkobzásával kell szembenézniük, amint amerikai vizekre lépnek.
• A sürgősen szükséges élelmiszereket Kuba már nem importálhatja közvetlenül.
• Az USA megtagadja azon életmentő gyógyszerek hozzáférését, amelyeket Kuba nem tud maga előállítani.
• Az amerikai bankok befagyasztják a pénzátutalásokat.
• Az USA leállítja vagy szankcionálja a nemzetközi pénzügyi átutalásokat.
• Az amerikai orvosi berendezések vagy létfontosságú pótalkatrészek szállítását betiltották vagy blokkolták, így azokat harmadik országokon keresztül kell megvásárolni, nagy költségekkel.
• A kutatáshoz és az orvostudományhoz használt csúcstechnológiai berendezésekhez az USA nem hajlandó pótalkatrészeket szállítani, illetve azokat nem hajlandó átadni.
• Washington felhatalmazza az amerikai bíróságokat, hogy ítélkezzenek az olyan ügyekben, ahol USA állampolgár kártérítést követel a Kubában államosított birtokaiért, azok jelenlegi használójától. Ezen túlmenően lehetővé teszi, hogy azok ellen, akik a birtokok jelenlegi tulajdonosaival kereskednek az Egyesült Államokban pert lehessen indítani.

A Helms-Burton-törvény II. fejezete példátlan feltételeket szabott a kubai politikai körülmények megváltozásához és a hatalom átadásához. A Kongresszus csak akkor helyezheti hatályon kívül a törvényt, ha az amerikai elnök bizonyítja a Kongresszusnak, hogy Kubában olyan átmeneti kormány van, amely az amerikai elképzeléseknek megfelelően demokratizálja az országot. A megkövetelt jó magatartás magában foglalja, hogy Kuba „szubsztanciálisan a piacgazdasági rendszer felé halad”, és „kimutatható előrelépést tesz az elkobzott tulajdon visszaszolgáltatása vagy kártalanítása terén”.

Ezek az USA területén kívülre ható szankciók sértik az ENSZ alapokmányát és a nemzetközi jogot, a nemzeti szuverenitást és a belügyekbe való be nem avatkozás elvét, a kubai emberek önrendelkezéshez való jogát.

Tagadják a kereskedelem szabadságának elvét, amit az USA máshol a világon oly látványosan véd.

Terrorizmus

A blokádpolitikán túl az USA más ellenséges intézkedéseket is alkalmazott a szocialista Kubával szemben. A CIA számos merényletkísérlet hajtott végre, illetve készített elő Fidel Castro ellen. Amerikai repülőgépek rendszeresen megsértették Kuba légterét. Az USA-ból szervezve és irányítva hajtottak végre hotelek, tengerparti üdülőhelyek elleni támadásokat. Támadták az infrastrukturális létesítmények és pusztították a termőföldeket és a terményeket. A koronavírus-járvány idején akadályozták a Kubába irányuló olaj- és gyógyszerszállításokat, illetve az orvosok munkáját.

1982 és 2015 között Kuba szerepelt az USA terrorizmust támogató államok listáján. Egy héttel azelőtt, hogy 2021 januárjában átadta volna hivatalát Joseph Bidennek, Trump visszahelyezte Kubát erre a listára. Ennek eredményeképpen a harmadik országok és bankjaik, valamint a Kubával folytatott pénzügyi tranzakciókat az USA súlyos bírságokkal bünteti.

Volker Hermsdorf, a Junge Welt német rendszerkritikus, baloldali napilap szerzője kiemeli:

A blokád megszüntetése mellett Kolumbia képviselője azt is kérte, hogy Kubát vegye le az Egyesült Államok „a terrorizmust támogató” államok listájáról. Emlékeztetett arra, hogy Havanna volt „az egykori FARC-EP-vel [Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői – Néphadsereg, vagy FARC-EP] kötött 2016-os békemegállapodás bölcsője, amely ma már világszerte a béketeremtés pozitív példájának számít”. Az, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan a terrorizmust támogató országnak minősíti Kubát, figyelmen kívül hagyja az ország elkötelezettségét a kolumbiai és a világbéke mellett – mondta a bogotai küldött. 2021-ben Kolumbia tartózkodott a szavazáson. Azzal, hogy Iván Duque ultrajobboldali államfőt augusztusban Gustavo Petro hivatalban lévő baloldali elnök váltotta, Washington elvesztette egykor legfontosabb latin-amerikai szövetségesének támogatását.

A vita első napján fontos államközösségek képviselői is kifejtették véleményüket. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN), a Karibi Közösség (Caricom) és az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIZ) felszólította Washingtont, hogy szüntessen meg minden szankciót. Mozambik képviselője az Afrikai Államok Csoportja nevében rámutatott, hogy az Egyesült Államok egy olyan országot blokkol, amely „az évtizedek során számos alkalommal pozitívan járult hozzá Afrika és a világ számos más államának és népének a jólétéhez„.

Meg nem adás

Kuba ellen áll fönn a legrégebben gazdasági blokád. Ezek a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi korlátozások megroggyantanának még olyan erős gazdaságokat is, mint Németország, vagy Kalifornia. Kuba azonban a mai napig ragaszkodik a társadalmi vívmányaihoz.

Meg lehet nézni például, hogy a 11.5 milliós ország miként birkózott meg a járvánnyal, 2022. november 8-i adat: 8530 halott…