Bosznia-Hercegovinában a vasárnapi választások alkalmával négy szavazólapot kapnak a választópolgárok: az elsőn az ország társállamfőjéről (a magukat szerbnek vallók a szerbre, a horvátok a horvátra, a bosnyákok a bosnyákra szavaznak, a három társállamfő pedig együtt, egymást nyolchavonta rotálva képviseli hivatalosan az ország minden polgárát), a másodikon a teljes ország parlamentjéről, a harmadikon a lakóhelye szerinti entitás (azaz a Republika Srpska vagy a bosnyák-horvát Föderáció) parlamentjéről, a negyediken pedig a Föderációban a kantonoknak nevezett területi egységek parlamentjéről, a Republika Srpskában pedig az entitás elnökéről és alelnökéről döntenek.

Mivel a Republika Srpskában mindenki, így az entitást vezető Orbán- és Putyin-szövetséges Milorad Dodik korrupcióellenes ellenzéke is nacionalista keretek között politizál, igazán érdemi verseny a bosnyák-horvát Föderációban lesz a pártok között. A két nagy nacionalista pártot, a horvát HDZ-t és a bosnyák SDA-t ugyanis számos multietnikus párt hívja ki: vannak köztük szociáldemokraták, jobboldaliak és liberálisok is. A céljuk az, hogy véget vessenek nemcsak a korrupciót fialó, az ország hatékony működését gúzsba kötő etnikai felosztásnak, hanem az is, hogy kisebb lépésekben, alkotmányos reformokkal bevezessék az országot az EU-ba és a NATO-ba.

Ezen pártok közül üzenetei eredetiségében kimagaslik a 2008-ban Danis Tanović filmrendező által alapított balliberális Naša stranka (Mi pártunk), amelynek a sikert a 2018-as év hozta el, amikor a párt az előző pártelnök, Predrag Kojović vezetésével bekerült Bosznia-Hercegovina és a bosnyák-horvát Föderáció parlamentjébe. Kojović célja az volt, hogy összegyűjtsön a pártban számos olyan szakembert, akik a fiatal, közvetlen háborús traumákkal nem rendelkező párttagságot meg tudják tanítani a politika és a jó vezetés alapjaira, hogy idővel azok vegyék át nemcsak a párt, hanem az ország irányítását is. Ma már tagjai a szarajevói kantont vezető hármas koalíciónak, és könnyen lehet, hogy a választást követően az ország vezetésében is részt vesznek.

Damir Arnaut, a Naša stranka 1975-ben született, az USA-ban jogot végzett állami parlamenti képviselője, Bosznia-Hercegovina korábbi ausztráliai és új-zélandi nagykövete válaszolt a kérdéseinkre.

Miért van szükség multietnikus pártokra Bosznia-Hercegovinában?

Damir Arnaut: Ez egy hosszú, multietnikus hagyományokkal rendelkező ország, ahol az emberek évszázadok óta élnek együtt, házasodnak és barátkoznak egymással. Mivel az a természetes, hogy ez az ország multietnikus, ezért a boszniai háború történtei ellenére is logikus fejlemény, hogy a jövőt meghatározó pártjai is azok legyenek.

Ha ezek a pártok jelentik a jövőt, ezt a választópolgár miért nem látja? Miért az etnikai nacionalista pártok, a szerb SNSD, a horvát HDZ és a bosnyák SDA kormányozzák az országot?

Mert az ország etnikai kvótákon alapuló politikai és választási rendszere etnikai vonalak mentén lett meghúzva, és ez ahhoz vezet, hogy számos politikai párt ahelyett, hogy magát multietnikus igénnyel fogalmazná meg, csupán egy nemzetiség képviseletére vállalkozik.

Az elmúlt harminc év tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ha valaki csupán egy nemzetiségnek célozza az üzeneteit és csak az ő érdekeikben fogalmazza meg a szakpolitikai javaslatait, az a teljes ország polgárainak gondjait nem képes megoldani.

A nagy problémák – az innen nyugatra költözés, az infláció, az energiaválság hatásai, hogy lesz-e télen fűtés – ugyanis nemzetiségtől függetlenül mindenkit érintenek: ezeket nem lehet etnikai szósszal leönteni.

Játszom egy kicsit az ördög ügyvédjét, hogy az olvasók jobban megérthessék a helyzetet. A Republika Srpskában szerb többség van, a pártok többsége is szerb, az egy szinte homogén tömb. A horvát-bosnyák Föderációban azonban a 70%-os bosnyákság alkotja a többséget, a horvátok 22%-nyian vannak, és jellemzően tömbben élnek Hercegovinában. Nagy-Britanniában a skótok, Spanyolországban a katalánok, Romániában a magyarok kisebbségi pártjaira fontos demokratikus értékként szokás tekinteni még akkor is, ha azok autonomista, akár szeparatista húrokat pengetnek. A hercegovinai HDZ-re miért nem vonatkozik ugyanez?

Mert a boszniai horvátok Bosznia-Hercegovinának nem kisebbsége, hanem államalkotó nemzete, akik részt vesznek az ország és az entitás kollektív irányításában. Bosznia-Hercegovina nem vagy a szerbeké, vagy a bosnyákoké, vagy a horvátoké, hanem a szerbeké, a bosnyákoké, a horvátoké és az összes többi polgáré – az ön által felhozott példák ehhez képest nemzetállamok, éppen ezért a párhuzammal messzemenőkig nem értek egyet.

Azért kérdezem ezt, mert több szakértővel beszéltem, és ők arra jutottak, hogy az utóbbi időkben főleg a bosnyák és a magukat besorolni nem akaró, magukra boszniaikként hivatkozó emberek azonosulnak Bosznia-Hercegovinával mint állammal, számos – jellemzően a nacionalista SNSD és HDZ pártokra szavazó – boszniai szerb és horvát nem.

Nevetséges kijelentés, hogy boszniai szerbek és horvátok ne azonosulnának az országgal, ahogy az is, hogy azért, mert egy bizonyos nemzetiség tagjai, ne tennék ezt. Messzemenőkig visszautasítom. A feleségem horvát, ő azonosul az országgal, és nálunk a pártban a három állami parlamenti képviselő közül kettő szerb, én pedig bosnyák vagyok – felszólalásainkból és szavazási magatartásunkból is az látszik, hogy rendkívül elkötelezetten és kizárólagosan azonosulunk Bosznia-Hercegovinával.

Ami a HDZ-t illeti: az ő politikájuk Bosznia-Hercegovina minden polgárát sérti, beleértve ebbe a horvát nemzetiségűeket is. A bosnyákok, a szerbek, a horvátok ugyanolyan arányban hagyják el az országot. A HDZ szakpolitikai javaslatai között olyanok vannak többségben, amik semmi másra nem irányulnak, csak a mostani etnikai alapokon nyugvó rendszer fenntartásán – azzal a céllal bújnak tehát a nacionalizmus köntöse mögé, hogy a párt apró elitjének jelenlegi privilégiumai megmaradhassanak. A szerb SNSD-vel és a bosnyák SDA-val ugyanez a helyzet – hiszen mi másért szavaznának ezek a pártok, élen a HDZ-vel azon, az EU-tagjelöltséghez szükséges összeférhetetlenségi törvény ellen a parlamentben, ami nem más, mint a horvátországi szabályozás copypaste-elt verziója?

A régióban csak mi és Koszovó vagyunk abban a helyzetben, hogy még mindig nincs EU-tagjelölti státuszunk. Az EU-tagjelöltség a stabilitás és a megbízhatóság előjele lenne, vele eurómilliók, beruházások, ösztöndíjak érkeznének Bosznia-Hercegovinába. Az EU 2019-ben adott egy listát a kormánynak, megnevezve 14 kulcsfontosságú prioritást, amely ehhez szükséges – és közölték, nem kell teljesíteni mind a 14 pontot, elég, ha „látványos előrelépés” történik ezekben.

Publikus és informális beszélgetésekben pedig tudtunkra adták, ha ezek közül három bizonyos, de semmiféle etnikai komponenst nem tartalmazó törvényt elfogadunk a parlamentben, azt ők már „látványos előrelépésnek” veszik – az egyik ilyen az összeférhetetlenségi törvény, egy másik a legfelsőbb bíróságról szól, a harmadik pedig a közbeszerzésekről. Nem viccelek, az összeférhetetlenségi törvény itteni javaslatát tényleg copypaste-eltük a horvátokról, az ugyanis annyira szigorú, hogy az általa létrehozott független hatóság vizsgálatának kilátásba helyezése vagy elkezdése Horvátországban csak a jelenlegi Plenković-kormányban öt miniszter lemondásához vezetett. Noha a HDZ tisztában volt azzal, hogy az EU-tagjelöltséghez ez egy fontos feltétel, kétszer is blokkolták a horvátországi törvény copypaste-elt verziójának elfogadását.

Mit gondol, miért tettek így? Őket megkérdezni sajnos nem tudom, mert a megkereséseimre nem válaszolnak érdemben, sem telefonon, sem írásban, ahogy az SNSD és az SDA sem.

Mert nem akarnak egy erős jogosultságokkal bíró testületet felállító összeférhetetlenségi törvényt, az ugyanis ahhoz vezetne, hogy számos tisztségviselőjüket eltávolítanák a hatalomból. Ugyanez a megfontolás vezeti az SNSD-t és az SDA-t is: Bakir Izetbegović SDA-elnök és parlamenti képviselő ugyancsak SDA-s pártpolitikus felesége az ország legnagyobb, közpénzekből működő kórházának igazgatója. Ez a három párt tele van olyan emberekkel, akiket súlyosan érintene ez a törvény. Ezt én csak Sanader-effektusnak nevezem: a horvát jobboldali kormányfő, Ivo Sanader alatt számos EU-s jogszabályt fogadtak el és ültettek át a gyakorlatba, majd amikor ezeket alkalmazni kezdték, az a kormány bukásához vezetett, Ivo Sanader pedig ma börtönben ül. A jelenlegi elit ezt akarja elkerülni.

A hercegovinai HDZ előremenekül: ma már az eddigi kettő mellé egy harmadik, horvát etnikai alapon szerveződő entitást akarna létrehozni. 

Azért propagálják ezt, hogy meg tudják őrizni a hatalmukat.

Ha ennyire korruptak lennének, fel kellett volna lépnie ellenük egy horvát etnikai alapon szerveződő ellenzéknek, mint ahogy az a Republika Srpskában is történt: ott a Milorad Dodik ellen közösen induló szerb nacionalista ellenzéknek a korrupcióellenes kampányával még esélye is van.

Valóban, a Republika Srpskában kemény ellenzéke van Dodiknak, akikkel együtt parlamenti képviselőként számos lépést tettünk a korrupció felderítése irányába, többek közt így sikerült elmozdítanunk a helyéről a korábbi állami főügyészt, aki a mi tényfeltáró bizottságunknak vallotta be Dodik általa tudott és fedezett viselt dolgait. Egy ilyen bizottságot csak úgy lehet felállítani, ha abban mindkét entitásból részt vesznek parlamenti képviselők, így leültünk a Republika Srpska-beliekkel, és megállapodtunk abban, hogy noha rengeteg dologban nem értünk egyet, abban igen, hogy az igazságszolgáltatás bűzlik a korrupciótól, és ezt fel kell tárni – ez az együttműködés aztán olyan sikeres lett, hogy a horvátországi összeférhetetlenségi törvényt is velük együtt nyújtottuk be.

Azt, hogy a horvát többségi területeken miért nincs ellenzéke a HDZ-nek, arra fognám, hogy a párt elnöke, Dragan Čović politikai programjának minden betűjét a horvát etnikai ügynek szentelte. Csalódott is vagyok amiatt, hogy e téren a többi horvát párt is beállt mögé, besétálva a HDZ által állított csapdába, és senki nem tematizálja a polgárok tényleges problémáit: a korrupciót, a masszív agyelszívást, a munkanélküliséget. A Republika Srpska-beli ellenzék is akkor kezdett megerősödni – és a HDZ horvát ellenzéke is akkor fog –, amikor rájöttek arra, hogy nem szabad elfogadni a kizárólagos etnikai narratívát. Ehhez persze az a tanulság kellett, hogy a 2016-os önkormányzati választás előtt kereken egy héttel Dodik szervezzen egy referendumot valami teljesen irreleváns, de etnikai komponenssel rendelkező dologról, ami mögé aztán az ellenzék is beállt, majd egy hétre rá az önkormányzati választáson csúnyán kikapott.

Sok elemző szerint az alkotmánymódosítás a minimum ahhoz, hogy az önök által javasolt, az etnikai kvótákon és meghatározottságokon túllépő Bosznia-Hercegovina megvalósuljon. Milyen konkrét lépéseket kell tenni ehhez?

Bosznia-Hercegovinában – például az Egyesült Államokhoz képest – viszonylag egyszerű módosítani az alkotmányt. A parlament politikai pártokat tartalmazó alsóházában kétharmados, az etnikai kvóták mentén delegált felsőházában pedig egyszerű többség kell. Ez puszta matematika: az alsóházban az egyszerű többséghez 22 szavazatra van szükség, a kétharmadhoz 28 – hatot kell csak tehát pluszban szerezni, ez nem egy nagy különbség. Eddig sem puszta technikai kérdéseken múlt, hogy nem nyúltak hozzá az alkotmányhoz, hanem azon, hogy a parlamenti többséggel rendelkező SNSD-HDZ-SDA-koalíció a korrupción alapuló rendszerük működését garantáló status quo megtartásában érdekelt.

Ha a multietnikus pártok nyerik meg a választást vasárnap, a terveik támogatásához nem tudják átfordítani az SDA-t az önök oldalára, tekintve, hogy bosnyák nacionalista pártként nekik közelebb áll a szívükhöz Bosznia-Hercegovina léte, mint a másik két pártnak?

Szarajevó kantont egy trojkának nevezett hármas koalíció alkotja. (A Naša stranka mellett a szociáldemokrata SDP és egy jobboldali, SDA-szakadár, közös országot akaró muszlim párt, a Narod i Pravda – a szerző megjegyzése.) Ezt a kantoni szinten rengeteg változtatást eszközlő, így többek közt az összeférhetetlenségi törvényt helyi szinten bevezető, új villamosvonalat építő, a havi 1000 márkás anyasági támogatást bevezető trojkát szeretnénk országos szinten is megvalósítani, hogy megmutassuk:

bőven lenne pénze az államnak, ha azt politikusok szolgálati autói és telefonszámlái helyett az emberek gondjainak megoldására fordítanánk.

Az, hogy ha ez a trojka nyer, az automatikusan azt is jelenti, hogy az SDA gyengül, sőt: veszített.

Kik az önök szövetségesei a nemzetközi színtéren? Hiszen a HDZ-nek, az SNSD-nek és a SDA-nak olyan befolyásos szövetségesei vannak, mint Plenković horvát miniszterelnök, Milanović horvát államfő, Putyin orosz elnök, Vučić szerb elnök, Orbán magyar miniszterelnök, plusz a török elnök.

Vagyis mindhármójuknak autoriter vezetőkkel van jó kapcsolata. Ez is mutatja az SNSD-nek és a SDA-nak, illetve a vezetőiknek a vonzalmait. Dodik rendszeresen jár Moszkvába, épp egy pár napja volt ott Putyinnal találkozni. Orbán a kampányhajrában támogatta meg Dodikot. Erdogan meg tanú volt Izetbegović lányának az esküvőjén, és viszont, Izetbegović meg Erdogan fiának volt az esküvői tanúja. Tehát a politikai mellett erős személyes kapcsok is vannak ezen emberek közt.

A Naša stranka az ALDE-pártcsalád tagja, és határozottan visszautasítunk mindenféle közösködést ezen autoriter vezetőkkel. De mivel ellenzékben vagyunk, nagyon korlátozott a ráhatásunk a nemzetközi kapcsolatokra: megtesszük, amit tudunk, parlamenti képviselőként találkoztam más képviselőkkel és hivatalnokokkal Berlinben, Londonban, Washingtonban, sokat lobbiztam az elmúlt 6 hónapban, mert szerintünk Bosznia igazi partnerei ezekben az országokban vannak, na meg az EU tagállamaiban – Orbánt leszámítva, persze. De az országunk jövője szempontjából Németország, Nagy-Britannia, és az USA a legfontosabb szereplők.

Miért? Ezek az országok a daytoni szerződés garantálói: szükségük van rájuk valamiképp?

Bosznia-Hercegovina stabilitásának garantálása szempontjából különösen fontos ez a három ország, főleg az USA. És persze a régió stabilitása miatt is, hiszen ha Bosznia instabil, a régió is azzá válik. Ez nemcsak nekünk érdekünk, hanem a Nyugatnak is, nekik sem hiányzik, hogy a Balkán instabillá váljon, láttuk, mi történt a kilencvenes években. A stabilitás tehát közös érdek. Az utóbbi időben, és főleg az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta azt tapasztaltam, hogy Berlinben, Londonban és Washingtonban, de általában Európában is megnőtt az érdeklődés Bosznia-Hercegovina iránt. Egyértelmű jelzések vannak arra, hogy ez a régió vörös vonal az orosz befolyás számára.

Az önök pártjának sok prominense korábban több-kevesebb időt töltött az Egyesült Államokban. Miért alakult így?

Talán vonzott minket Amerika: az ottani oktatási rendszer, az amerikai életmód, ami a liberális érdeklődésünket is ösztönözte. Azok, akik ezt a fajta nyitott, liberális gondolkodást megtapasztalták, nem csoda, hogy hazaérve a Naša Stranka felé fordultak. De persze nem lehet általánosítani: vannak, akik az USA-ban tanultak, mégis a jobboldalon kötöttek ki. A Naša Strankának három alelnöke van, és közülük egyik sem élt az Egyesült Államokban, tehát ez nem olyasmi, ami meghatározna minket: a közös ideológia az, ami összehoz bennünket. Az USA-beli tapasztalat csak egy plusz előny.

Azért kérdezem, mert Magyarországon most abból van botrány, hogy az ellenzék Amerikából kapott pénzt a kampányban, de nem tiszta, hogy pontosan kitől, az a vád pedig már régebb óta éri őket, hogy amerikai ügynökök lennének az ellenzékben.

(Nevet.) Itt, a Föderációban az ilyesfajta üzenetek nem igazán rezonálnak a választókkal, nem is merül fel ilyesmi. Dodik a Republika Srpskában szokta ilyesmivel vádolni az ellenzékét, de valamiért nem amerikai, hanem brit ügynöknek nevezi őket – nem tudom, miért épp brit ügynöknek. Az biztos, hogy tudnánk mire költeni, ha lenne több pénzünk, mivel a Központi Választási Bizottság épp a héten adott ki egy pénzügyi bontást, amiből az látszik, hogy mi vagyunk a második legkevesebbet költő párt a kampányban. Valami 200 ezer márkát költöttünk eddig csak – főleg az utcai személyes jelenlétre koncentrálunk, mivel a választási plakátok kihelyezése rendkívül sokba kerül. Most is, amint vége az interjúnak, megyek vissza a standunkra.

Bosznia-Hercegovinát szuverén országnak tartja?

Abszolút. Az ENSZ és számos nemzetközi szervezet tagjai vagyunk, a világ minden országa elismer minket.

Azért kérdezem, mert az ország államigazgatásának első számú vezetője a nemzetközi főképviselő, egy olyan ember, akit nem a bosznia-hercegovinaiak választanak, hanem a daytoni békét garantáló nagyhatalmak delegálnak, aki törvényeket hozhat és vonhat vissza, és az általa hozott törvények alkotmányosságát egy olyan alkotmánybíróság vizsgálja, amelyben külföldi bírák is ülnek. 

Ez nem feltétlenül jelent problémát az ország szuverenitása szempontjából, hiszen ezen hatalmat a daytoni béke aláírásával maga az ország delegálta nemzetközi színtérre, egyfajta választottbíróságként felkérve a főképviselőt a vitás kérdések megoldására – ez pedig már önmagában bizonyítéka a szuverenitásnak. Az alkotmánybírókat a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság elnöke nevezi ki, és azoknak a mi alkotmányunk alapján kell dolgozniuk. Ezek a szuverenitásunkra semmiféle hatással nincsenek, az ország stabilitására ellenben nagy hatással vannak – így az ország demokratikus fejlődése érdekében egy bizonyos ideig még minden bizonnyal fenn kell tartani őket jelenlegi állapotukban. A legfőbb oka annak, hogy a nemzetközi főképviselő intézménye még mindig itt van, egyébként Milorad Dodik elszakadást célul kitűző politikája – ami azért rendkívül izgalmas, mert miközben Dodik a főképviselői pozíció legnagyobb ellenzője, pont a politikájával tartja őt itt. Az ezeket az intézményeket létrehozó daytoni békét illetően fontos megjegyeznem a nemzetközi jog egyik alapvetését: pacta sunt servanda, azaz a megállapodásokat tartani kell. Nincs is olyan komolyan vehető formáció Bosznia-Hercegovinában, amely a daytoni békét felül akarná bírálni.

De miért nincs? Boszniai értelmiségiek a daytoni béke 25. évfordulójára írt cikkükben a békét a mostani viszonyokat konzerváló szerződésnek nevezték, és az annak mellékleteként szereplő alkotmány módosítására szólítottak fel egy nyugati mintájú liberális demokrácia megteremtése érdekében – mint írták, ez nemzetközi egyetértés nélkül nem megy.

Ez rendkívül ideális lenne és nekem is nagyon tetszene, csak épp nem látom a nemzetközi intézményekben az étvágyat ez iránt. Egy új daytoni szerződéshez új békekonferencia is kellene, amire meg aztán végképp nincs étvágya senkinek.

Erre szokták mondani, hogy kezdeményeznie nem a nemzetközi közösségnek, hanem a bosznia-hercegovinai pártoknak kellene, csakhogy a helyi politikának nincs elég bátorsága cselekedni.

Ez nem bátorság kérdése. Aki részt akar venni a választáson, annak ahhoz, hogy a Központi Választási Bizottság egyáltalán nyilvántartásba vegye a pártját, feltétel, hogy a pártvezető aláírásával igazolja: tiszteletben tartja a daytoni békét. A parlamenti képviselői és miniszteri eskü viszonylag rövid, az ellenben nagyon is benne van, hogy a daytoni békét tiszteletben tartják. Aki egy új Dayton mellett érvel, annak tekintetbe kell vennie azt is, hogy az egy rendkívül hosszú, számos mellékletet tartalmazó megállapodás, amelynek több pontja is kiemelkedő fontosságú Bosznia-Hercegovina szuverenitása szempontjából. Az egyik melléklet például arról szól, hogy az országunk ellen a kilencvenes évek elején agressziót elkövető két szomszédos ország tiszteletben tartja függetlenségünket és területi integritásunkat. Miért is nyitnánk újra vitát erről?!

De nem is minden fejezetet és mellékletet tárgyalnának újra, csak az alkotmányt módosítanák – mint írják, ehhez is kell a nyugat szimpátiája és egyetértése.

Az alkotmány a békeszerződés negyedik melléklete, azt az Európai Emberi Jogi Bíróság is diszkriminatívnak minősítette és elrendelte annak megváltoztatását. Ehhez nem kell új békekonferencia és új Dayton – mi is ezen a párton állunk, a status quo erőivel szemben.

Kicsit mintha tartanának a nemzetközi szereplőktől, ebből azt olvasom ki.

A nemzetközi közösség túl nagy szerepet tulajdonít a három nagy nacionalista pártnak. A legnagyobb probléma az ő itteni szerepvállalásukkal az, hogy gyakran nem intézményi keretekben oldanak meg problémákat.

Az elmúlt tizenöt év összes fontos döntését és változtatását a színfalak mögött, nem átlátható módon hozták meg ezen pártvezetők bevonásával, ráadásul a tárgyalásaik többségét nem az intézményekben, hanem éttermekben, hotelekben, kávéházakban folytatták.

Legutóbb Neumban zárták össze őket egy hotelbe tíz napra – ezzel a hotel tulajdonosát leszámítva senki nem járt jól. Ezt a fajta gondolkodást sürgősen meg kell változtatnia a nemzetközi közösségnek – ahhoz, hogy erre ténylegesen komolyan vehetően fel is tudjuk őket szólítani, persze kormányra kell kerülnünk.

Ha nyernek vasárnap a közösország-párti erők, mennyi idő telne el, míg felhívnák Ursula von der Leyent, hogy tessék idenézni, készen állunk a csatlakozási tárgyalásokra?

Három hónap – a kampányban is ezt ígérjük. Reálisan ennyi idő kell ahhoz, míg megvan a választás hivatalos eredménye, mindenki felveszi a mandátumát, feláll a kormány, és átnyomjuk a parlamenten azt a három, az interjú elején már említett törvényt, ami az EU részéről prioritás. Aki tehát ránk szavaz, az EU-tagjelöltségre szavaz.