A május tizenhatodikán tartandó horvát önkormányzati választásokon a Zágráb a Miénk (Zagreb je Naš, röviden ZjN) nevű zöld-bal politikai platform mérföldkő előtt áll. A ZjN polgármester-jelöltje, Tomislav Tomašević nagy arányban vezeti a közvélemény-kutatásokat, az előrejelzések alapján pedig nagy aránnyal vezet bármelyik riválisa előtt, akivel szemben egy-az-egy ellen mérkőznek majd a két héttel az első után tartott második fordulóban.

A ZjN formációt 2017-ben alapították társadalmi mozgalmak és NGO-k aktivistái, akik olyan ügyekben dolgoztak együtt, mint a közterek használata, LMBTQ-jogok, munkajogi harcok, stb. A mozgalom képviselői új ötletek és világnézetek sorát hozták be a horvát politikai térbe, az öko-szocialista követelésektől kezdve egészen a hagyományos baloldali liberális emberi jogi ügyekig.

A platform mozgalmárai, akik magukat úgy írták körbe, mint akik fél lábbal az aktivizmusban, fél lábbal a politikában mozognak, azzal a céllal vetették bele magukat a 2017-es önkormányzati választásokba, hogy lecseréljék a korrupt, informális kapcsolati hálókra és kedvezményezetti körökre építő nacionalista-populista politikát, amelyek a helyi önkormányzatokat jellemezte a horvát fővárosban.

Milan Bandić, az eredetileg a szociáldemokrata párt (SDP) által jelölt, később saját pártot gründolt polgármester ezt a politikát testesítette meg. Az ő két évtizedes regnálása alatt egy egész ingatlanbizniszre és közbeszerzésekre építő klientúra épült ki ^[1], egészen a polgármester február végén bekövetkezett hirtelen haláláig.

A 2017-es önkormányzati választásokon a ZjN a már meglévő baloldali és zöld pártokkal (Munkások frontja (RF), illetve Új Baloldal (NL)) koalícióra lépve, erőforrások hiányában is négy helyet nyert el az 51 fős városi tanács székeiből, a szavazatok több mint 8%-át megszerezve, a helyi hatalom alsóbb szintjein is sikerült mandátumokat szerezniük. 2019-ben, a ZjN prominensebb alakjai civil szervezeti aktivistákkal karöltve létrehozták az EP-választásokra a Možemo! (Megcsináljuk!) szerveződést, és bár az összes szavazat mindössze 2%-át kapták meg, egyes városokban jól szerepeltek.

A 2020-as parlamenti választásokra a legtöbb kommentátor a formációt már besorolta az egynyári slágerek közé, és nem vártak tőle semmit – nem is szenteltek nekik médiafigyelmet -, mindezek ellenére azonban a Možemo a szavazatok hét százalékát zsebelte be, ami hét parlamenti pozíciót és az ötödik legnagyobb frakciót eredményezte. Mindezt a munkafolyamatokat és a koalíciós kapcsolatokat – és kevésbé a szakpolitikát – érintő viták követték, ami miatt a szövetség 2020 decemberében felbomlott, a Možemo! (a továbbiakban: M!) és a ZjN különálló, de egymással kapcsolatban lévő platformot képeznek. A M! egész Horvátország területén jelen van, szinte minden esetben a már meglévő aktivista hálózatokra támaszkodva.

A ZjN és M! eredete, a vezetőik politikai pályafutását és a politikai programjuk evolúcióját tekintve komplex és gyakran vitatott. A ZjN vezetői közül sokan az általam „harmadik hullámos”-nak hívott szociális mozgalmak aktivistáiként kezdték, és részt vettek a független Horvátország harcaiban a kapitalizmus túlkapásaival, a kommodifikációval, a közterek és a közszolgáltatások leépítésével szemben, és megismerték az európai periféria strukturális kizsákmányolásának mikéntjét^[2].

Bár sok küzdelem zajlott más városokban (Dubrovnikban, Splitben, Pulában), a legfontosabb csatákat Zágrábban vívták, jelesül egy bevásárlóközpont és luxusingatlanok építése ellen, amelyeket egy gyalogos övezet helyére akartak létrehozni a városközpontban. Hozzájuk köthető még az az országos kampány is, ami az autóutak privatizálása ellen indult – az SDP javaslata a szociális mozgalmak aktivistáit és a munkásszakszervezetek képviselőit egységbe tömörítette.

Erre rakódtak rá újabb rétegként a diáktüntetések, amelyek az egyre magasabb tandíjak ellen szerveződtek, és meghatározó élményt jelentettek sokak számára ebben az időszakban.

Az M! aktivistáinak egy része olyan „második hullámos” NGO-k tagjaiként dolgozott, amelyek a projektalapú munkákban a technokrata megoldásokat politikailag elkötelezettebb szemlélettel ötvözik. És végül vannak olyan aktivisták is, akik még a 90-es évek elejének háborúellenes, antinacionalista mozgalmak, nőjogi hálózatok tagjaiként kerültek közel a politikához, társadalmi mozgalmakhoz.

Hivatkozási alapként és inspirációként, bár az európai Zöldek neve, Bernie Sanders, Jeremy Corbyn, a Podemos és Sziriza egyaránt felmerül, a leginkább mégis az önkormányzati választásokon teret nyert municipalista mozgalmak szolgáltak, jelesül a spanyol Barcelona en Comú, és hasonló formációk Valenciában és Madridban. A ZjN arculatának és vezetőinek formálásában fontos szerepe van a Heinrich Böll Stiftung (a német Zöldek pártalapítványa) által 2008 óta kétévente Horvátországban megtartott Zöld Akadémiának is, illetve jogutódjának, a Politikai Ökológiai Intézetnek (IPO). A fentebb említett Tomislav Tomašević mások mellett az IPO -nak dolgozott, az egyik alpolgármesterjelölt, Danijela Dolenec, a zágrábi egyetem politikatudományi karának professzora, szintén az IPO akadémiai tanácsában elnökölt több éven keresztül. Ennek a politikai erőnek a formációjában nagy szerepet játszott az önkormányzati szocializmus, a nemnövekedési modellek és a zöld átalakulás, illetve a Rebel Cities kiáltványban is lefektetett városi politizálási alternatívák gyakorlata mind-mind értékes táptalajul szolgáltak a dél-kelet európai politikai csoportok számára.

A ZjN mozgalom a Barcelona En Comú ^[3] mintáját követendő példaként kezelte, például a koncentrikus körök modelljét követő koordináció, és a kölcsönös segítségnyújtás szempontjából.

A ZjN számára legalább annyira fontos a politikai folyamat, mint a politika tartalma: a közvetlen demokrácia és a pártszerkezeten belüli horizontális kommunikáció elveit a párton belül és a párttal kívülről kommunikáló állampolgárok irányában egyaránt érvényesítik.

Az önkormányzati választásokra írt programért nagyjából 33 munkacsoport volt felelős, a program általános, átfogó témákat és helyi ügyeket egyaránt érint, a teljes anyag nagyjából 200 ember munkája. A lakosok igényei és prioritásai szisztematikusan lettek összegyűjtve helyi szinten, és tízezernél több ember által kitöltött online kérdőíveken keresztül. A ZjN szerint a program egyedi lehetőséget nyújt arra, hogy egy teljesen másfajta Zágráb épüljön ki, a helyi lakosság számára elszámoltatható, transzparens módon, amelyben a pozíciók megszerzése kompetencia, és nem kapcsolati tőke által történik, ahol a költségvetésben fontos szerepe van a szociális igazságosságnak és a fenntarthatóságnak, és ahol véget lehet vetni annak a gyakorlatnak, ami egyre több ingatlant és más, korábban a város tulajdonában lévő értéket herdált el.

A városterv központi eleme egy revitalizált, kevesebb energiát használó környezetbarát rendszer, napelemekkel, biztonságos szemétfeldolgozással, felújított vízművekkel, újrahasznosítással, és jobban a város életébe integrált, kevés széndioxid-kibocsájtással járó közösségi közlekedéssel. A program további prioritása egy többcentrumú, kiegyensúlyozott fejlesztési terv, megfizethető önkormányzati lakásokkal, több közösségi térrel, egyenlőbb hozzáférést biztosító egészségügyi, óvodai és szociális szolgáltatásokkal (kiemelt hangsúlyt helyezve a mozgássérültekre, mentális problémákkal élőkre, az idősekre, családi erőszak áldozataira, stb.). Minden szomszédság lehetőségei bővülnének kulturális intézmények nyitásával, amelyek mindenki számára lehetővé tennék az újratöltődést és a tömegsportok űzését. Egy ilyen rendszerben a helyi önkormányzat koncepciója alapos, mélyreható átalakuláson esne át, egy atyáskodó döntéshozó helyét kisebb önkormányzati egységek vennék át, amelyek jobban figyelembe veszik a helyi közösségek igényeit. Tomašević kijelentette, hogy a legfontosabb prioritásai közé tartozik a város pénzügyeinek független átvilágítása, és az összes részleg vezetőjének azonnali lemondatása, hogy a megüresedett helyekre nyílt pályáztatás útján megfelelő jelentkezők kerüljenek, és megkezdődhessen az új, átalakított városterv kialakítása.

A ZjN programja megpróbálja ötvözni a városvezetés folyamatának „normalizálását” és a teljes átalakítását, a struktúrák politikai demokratizálását, a technokrata, meritokratikus megközelítést, és a hitet a város lakóinak politikai és demokratikus érzékében. Végső soron ötvözi a valóban progresszív zöld baloldali politikai célokat egy liberálisabb politikával. A ” Tanácsadói Testület” létrehozásával talán épp azokat a hangokat próbálta hűteni, amelyek a tapasztalat hiányára hivatkoznak. A tanács kerüli a neoliberális technokrata megközelítést, de nem is antikapitalista, forradalmi energiákat és elkötelezettséget sugároz. Egy másik lehetséges probléma, hogy a radikálisabb baloldali közgazdaságtani és pénzügyi szakértők kevéssé kaptak teret, így az „és mégis miből fizetitek majd ki ezeket a programokat” kérdése sokak számára megalapozott kérdésnek tűnhet.

Bár még változhat a helyzet a második fordulóig, Tomašević jelenleg 37%-os népszerűségnek örvend a közvéleménykutatások szerint, 20 százalékponttal megelőzve a legközelebbi riválisait ^[4] Egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki fut be mögötte másodikként, Tomašević ellenfele a második fordulóban vagy a jelenleg regnáló jobboldali párt tagja, Davor Filipović lesz^[5], vagy az SDP jelöltje, Joško Klišović^[6]. De akár a BM365 jelöltje, Jelena Pavičić Vukičević ^[7]is odaérhet. Tomašević mindenesetre jelenleg nagy előnyt élvez mindhárom potenciális riválisával szemben. Fontos, hogy bár a támogatottsága sok helyen a 30%-ot is eléri, a ZjN egyedül aligha fog többséget szerezni a 47 helyet számláló önkormányzatban. A reményeik szerint egy határozatképes többséget sikerül formális vagy informális koalícióval létrehozni, az SDP-vel és egy kisebb centrista párttal, a GLAS-el összefogva. Ez a szövetség jelenleg lehetséges, de nem borítékolható – és mivel a többi párt ideológiája a ZjN számára elfogadhatatlan, és ők nem vesznek részt a pozíciók kapcsán a már másutt megszokott alkukban, elég kevés tér marad a formációnak a manőverezésre.

Ahogy közelednek a választások és a második forduló, úgy növekszik majd a szélsőjobboldal és a HDZ által alkalmazott személyes támadások és piszkos trükkök gyakorisága és intenzitása is, a neoliberálisok, nacionalisták és a hozzájuk kapcsolódó klientúrák által gyártott „botrányokkal” együtt.

A narratíva már készen áll: Zágrábot nem lehet odadobni a radikális horvát-gyűlölő aktivistáknak, akiknek nincs kormányzási tapasztalatuk, és bizonyára külföldről pénzelik őket (Soros neve már többször felmerült), vagy olyan belföldi ágensek által, akiknek megvan a saját, jól felfogott anyagi érdekük a változásban.

Balról is érkeztek javarészt, de nem kizárólag konstruktív kritikák azzal kapcsolatban, hogy a program nem képviseli teljesen a munkásosztályt, bizonyos szempontból nagyobb fókuszt helyez a professzionális középosztály tagjaira. Ez egy komplex kérdés, nem csak azért, mert Zágráb esetében egy posztindusztriális városról van szó, a ZjN esetében pedig a szokásosnál összetettebb demográfiájú formációval, hanem azért is, ahogyan a mozgalom tekint önmagára és az elnyomásokra. A ZjN az a fajta „újbaloldali” formáció, amely nem vak az osztálykülönbségek materiális vonatkozásaira, de nem gondolja, hogy ebből következne, vagy ide volna visszavezethető az elnyomás összes többi formája (nemi, etnikai, szexuális, kor-alapú, rokkantakkal szembeni), vagy hogy mindez fontosabb volna azoknál. Egy másik kritika, hogy nincs, vagy egészen kevés hivatkozás történik a jugoszláv szocializmusra: bár vannak a platformban, akik érdekeltek a szocialista periódusra való emlékezésben, főleg ami a munkás-önigazgatást illeti, de mindez nem kap központi szerepet azoknál, akiknek egyáltalán nincsenek emlékeik a már több mint három évtizede lezárult szocializmus időszakáról.

Természetesen van egy regionális dimenziója a ZjN mozgalomnak és a sikerének: a sikernek, ami az elmúlt másfél évtizednek, és az újra felélesztett baloldali gondolatoknak, illetve az egyre radikálisabb szociális mozgalmaknak köszönhető. Talán még ezeknél is fontosabb a szociális média kihasználása a gyors és hatékony szerveződés eléréséhez, pozitív kampányok futtatásához, és kiemelendő az is, hogy a mozgalom tisztában van azzal, hogy a lakosság igényeire való odafigyelés kellő idő elteltével meghozza majd a gyümölcsét. A ZjN sikere tartós, folyamatos, organikus építkezés eredménye, amely egymásra épülő hálózatok és kisebb szervezetek együttműködéséből született: ez a módszer hozzájárult a nemek közti egyenlőség és a politikai részvétel mikéntjének újragondolásához, miközben növekedett is az általa elindított változásoknak köszönhetően. Ebből a szempontból a ZjN-re nem ragasztható a politikai opportunizmus címkéje, és az elmúlt időszakok különböző krízisei (földrengések Horvátország-szerte, COVID), és a nemzeti parlamentbe való bekerülés után úgy tűnik, hogy a mozgalom nem megy sehová, sikerei pedig tartósak.

Valóban, a zágrábi sikerek nyomán több városban is létrejöttek Možemo! csoportok, általában olyan politikai szereplők irányításával, akiknek mozgalmi, aktivista múltja van. Egy zágrábi önkormányzati választási siker átformálhatná a horvát baloldali politikát, arra ösztökélhetné a szociáldemokrata pártot is, hogy a radikálisabb programok felé mozduljon – vagy legalább lerázza magáról klientúra-hálózatát. Ezek a változások végül a három év múlva esedékes parlamenti választásokat is meghatározhatnák.

Egy 2017 szeptemberében, Šibenik városában tartott találkozón a ZjN aktivistái, a Podemos és a Sziriza vezető politikusaival beszélgettek az önkormányzati és a parlamentális választások szerepéről, illetve a különbségről aközött, hogy valaki „megnyer egy választást”, és aközött hogy ténylegesen „átveszi a hatalmat”.

A helyi ügyekre és a helyi választásokra való koncentráció egy új politikai irányvonalat mutat meg: annak a lehetőségét, hogy a radikális változásokat könnyebb az önkormányzati szinten elérni az országos változásokhoz képest, főleg a helyi igényekre való gyors és közvetlen reagálás útján.

Persze nem szabad elfeledkezni arról, hogy ezek a helyi egységek ugyanúgy be vannak ágyazva a kapitalizmus rendszereibe, ugyanazok az intézmények osztályozzák a város hitelképességét, mint amely az országok kezét megkötik, és így tovább. A valódi változást továbbá egyaránt akadályozhatják a város finanszírozásának zavaros természete, és a politikai változásnak évtizedek óta ellenszegülő, hatalmi pozícióban lévő figurák. Hazai, lokális befektetőket preferálni pedig a külföldi tőkéhez képest egyáltalán nem jelent majd hosszan tartó, alapvető változást a rendszerben. Ötvözni a regionális és a nemzetközi együttműködést, egyszerre támaszkodni az aktivista tapasztalatokra és kielégíteni a baloldali revizorok elvárásait, és folyamatosan tanulni a más régiókban elért sikerekből és tapasztalatokból: ezek a hosszú távú emancipatorikus politikai projektépítés kulcsai, amelynek hatása az országhatáron túl is érezhető lehet majd.