Április 16-án, pénteken, nyolcvanöt éves korában hunyt el Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Törőcsikről többek között a Nemzeti Színház is megemlékezett, saját halottjának tekinti a színésznőt.

A Partizán megemlékező műsorában György Péter és Hegedűs D. Géza búcsúztatta a színésznőt. A meghívott vendégek saját élményeik mellett kitértek Törőcsik életművének a magyar társadalomban elfoglalt jelentőségére is.

„Törőcsik Mari nem sztár volt, hanem a nép maga. Elmondhatatlan tehetséggel, beláthatatlan képességekkel, hihetetlen intelligenciával, igazán hatalmas színésznő volt.”

György Péter ezekkel a sorokkal idézi fel a színésznő munkásságát. Az esztétát személyesen is megrendítette a színésznő halála, de szerinte Törőcsik Mari komoly hatást gyakorolt a magyar kultúrpolitikára is.

Elmondta, a világháború után Magyarországon különböző társadalmi osztályoknak is megteremtődött a lehetőség, hogy belépjenek a kortárs kultúrába. A népi mozgalmak célja az volt, hogy a magyar parasztoknak is jogukban álljon tudományos pályával foglalkozni.

Úgy vélte, a kommunizmusban elkezdődött törekvések megnyitották a kultúrát a kívülállók előtt, ami azt eredményezte, hogy a színház- és a filmművészet reprezentációs közege teljesen megváltozott. A filmekben így olyan emberek is játszhattak szerepeket, akiknek azelőtt pénzük se volt megnézni őket a mozikban. Az esztéta szerint Törőcsik is ehhez a generációhoz tartozik.

„Azok az emberek, akiknek nem adatott meg, hogy Pasarétre vagy a Rózsadombra szülessenek, […] pontosan tudták, hogy (Törőcsik Mari) közülük való. Ez egy elmondhatatlan erejű kulturális vívmány volt. Ő nem egy sztár volt, hanem egy új szereplője a magyar nyilvánosságnak, ennek most vége van.”

György Péter szerint az ellenzék osztálytársadalomról alkotott képe nem tér el különösebben a kormány víziójától. Szerinte ma Magyarországon már egyetlen politikai erőnek sincs szüksége egy új osztályra, amit az esztéta a szegénységben lát. Ez pedig meggátolja azt a társadalmi forradalmat, amit Törőcsik is képviselt munkásságával. Ha pedig ez a törekvés megszűnik, akkor szerinte nem beszélhetünk többé modern társadalomról.

„Nem vagyok megelégedve azzal, amit az ellenzék csinál, mert azt a kulturális forradalmat felejtették el, aminek ma lett vége a Törőcsik Mari halálával.”

Az esztéta kihangsúlyozta a kultúra terjesztésének fontosságát is. Annak a nemzedéknek, amely még nem ismeri Törőcsik munkásságát, most meg kell adni azt az esélyt, hogy láthassák a színésznő filmjeit, szerepléseit, mondta. „Nekünk már nagyon rég nincs hozzá hasonló civil hősünk. Egy vidéki kislány elképesztő színészi tehetséggel, de megvolt benne a bánthatóság is”, vélekedett. Törőcsik más színészekhez hasonlóan megmutatta, hogy lehet Magyarországon előbbre jutni.

„Ő volt az igazság, én nem láttam soha hamisnak. Bármiben szerepelt, olyan volt mintha a testvérem, a varázslatos szerelmem, vagy mintha anyám lehetne.”

Hegedűs D. Géza színész Törőcsik munkásságán nőtt fel. Kiemelte, hogy egy színész soha nem magára osztja a szerepeket, mindig őt választják. Azonban mint mondta „mindig hordozói vagyunk valaminek ami alapján kiválasztanak minket”, Törőcsik pedig szerepi során folyamatosan megtalálta karaktere esszenciáját.

Hegedűs szerint Törőcsik minden korban és irányzatban megtalálta a helyét. „Jöhet bármilyen divathullám, vagy elvárása bizonyos koroknak, Mari mindegyiket meghaladta.” A színésznő intelligenciáját és érdeklődését is kiemelte, „mindig szerette kutatni a színházi nyelvet, ezért soha nem merevedett bele abba amit csinált”.

„Az a szerencséje a világnak, hogy vannak nagy művészei, mint Törőcsik Mari, akik a világ őrszemei. Mert a művészet túléli a politikát, mindent túl él, a megnyilvánuló emberi nagyságot láthatjuk benne. Törőcsik Mari elhiteti velünk, emberekkel az összetartozás reményét, akkor is, ha az a remény illuzórikus.”

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen. A főiskola után, 1958-ban a Nemzeti Színházba került, 1978-ban eljött onnan, majd 2002-ben visszatért, és  haláláig ott játszott. 80 éves kora után is színpadra állt, egészen 2017-ig aktívan szerepelt. Filmszerepeinek száma 174 és 132 színházi bemutatója volt.

Még főiskolásként, 1955-ben forgatta első filmjét, a Körhintát, melyben Marit, egy hajdúsági gazda lányát alakítja, aki apjával, Pataki Istvánnal szembeszegülve nem hajlandó férjhez menni a neki szánt vőlegény jelölthöz. A Fábri Zoltán rendezésében született filmet 1956-ban  Arany Pálma-díjra jelölték a cannes-i filmfesztiválon, és a mai napig a magyar filmtörténet egyik ikonikus darabja.  Ettől kezdve a színésznő megszakítás nélkül szerepelt, hol filmekben, hol a színpadon.

Törőcsik azonban nem csupán eljátszotta a vidéki parasztlányt: egy Heves megyei faluból, Pélyről származott, szülei pedagógusok voltak. Iskolaigazgató apját elvitték az orosz frontra, ahol hadifogságba esett, majd 1946-ban hazatért, de a hatalom paraszti származása ellenére is tovább zaklatta.

Törőcsik már 1959-ben megkapta első elismerését, egy Balázs Béla-díjat, amit 1964-ben és 1969-ben két Jászai Mari-díj, 1971-ben érdemes művész, majd 1977-ben kiváló művész elismerés követett. Az első Kossuth-díját 1973-ban, a másodikat 1999-ben kapta.

1971-ben Chicagóban, majd 1972-ben Karlovy Varyban is megkapta a legjobb női alakítás díját. 1976-ban Cannes-ba, is elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Déryné, hol van? című filmben nyújtott alakításáért. Szintén Cannes-ban 1983-ban Mandragora-díjat kapott, Karlovy Varyban pedig 1978-ban jutalmazták életműdíjjal. 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjével is elismerték.