Az elmúlt években rengeteget hallhattunk arról, hogy a kormány mennyi családbarát intézkedést hozott, ezek azonban – amellett, hogy épp azoknak a családoknak nem segítenek, amelyeknek a leginkább szükségük lenne rá – nem a nemek közötti egyenlőség előremozdítására helyezik a hangsúlyt, hanem gyermekvállalásra buzdítanak, a nőket pedig csupán a népességnövekedés fenntartásának eszközeként kezelik.

Eközben a nők elleni erőszak komoly rendszerszintű probléma az országban, amivel szemben a kormány – rengeteg szörnyű tragédia után – csak ígéretek szintjén vette fel a harcot. 2020 az áldozatsegítés éveként indult, erről azonban nem sokat hallottunk Varga Judit igazságügyi miniszter nagy visszhangot kapott januári videója óta. Pedig, ahogy arról a Mércén is beszámoltunk, a koronavírus miatti bezárkózás idején megugrott a családon belüli erőszak esetek száma, ezzel azonban (egyéb ügyekkel ellentétben) nem foglalkozott a kormány a veszélyhelyzet idején. Ahogy a munkában tapasztalt nemi alapú megkülönböztetés megszüntetéséhez, úgy a nők elleni erőszak felszámolásához is a nemek közötti hatalmi viszonyok kiegyenlítésére van szükség.

A kormányt azonban nem érdekli különösebben a nők boldogulása, így a munkaerőpiacon őket érő folyamatos jogsértések és egyenlőtlenségek sem. Bár a magyar jogszabályok tiltják a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetést, a nők valójában rendszeresen kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek munkahelyükön, illetve általában a munkaerőpiacon. A nők a diszkrimináció számtalan formájának lehetnek áldozatai nemük, és sok esetben kifejezetten anyaságuk miatt – állapítja meg az Amnesty International friss jelentése.

Magyarország számos nemzetközi és regionális emberi jogi szerződést ratifikált, amelyek előírják a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, illetve annak biztosítását, hogy a férfiak és a nők a gazdasági, szociális és kulturális jogokat egyformán élvezhessék, ezeket azonban érezhetően nem sikerült teljesen átemelni a magyar jogrendbe. A Munka törvénykönyve, a munkaviszonyokat szabályozó egyéb jogszabályok és az egyenlő bánásmódról szóló törvény komoly hiányosságoktól szenvednek, amelyeket a munkáltatók gyakran kihasználnak, ezzel megsértve a munkavállalóik jogait. Az Amnesty szerint a hatóságok ugyanis nem tesznek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy a munkaadók kellőképpen ismerjék a jogi kötelezettségeiket, illetve nem tartatják be megfelelőképpen a munkáltatókkal a jogszabályokat.

Ugyan kifejezetten tiltja a Munka törvénykönyve, a kutatás eredményei mégis azt mutatják, hogy sok munkáltató közvetlenül azután bocsátja el valamilyen mondvacsinált indokkal a munkavállalót, hogy az közölte: gyereket vár.

Ennek rengeteg káros hatása lehet, kezdve a várandós munkavállalók fizikai és mentális állapotának romlásától egészen a gyermekvállalási támogatásoktól való elesésig, amennyiben nem találnak másik munkát. Ilyen esetben a várandós nők csak az alanyi jogon járó, nagyon alacsony családi ellátásokra lesznek jogosultak, vagyis egy-egy ilyen döntés után jelentős anyagi kár éri őket, éppen akkor, amikor minden szempontból a legnagyobb biztonságra lenne szükségük.

A jelentés szerint a veszélyeztetett terhes nők még ennél is kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, az ő esetükben ugyanis a munkáltató nem tudhatja, hogy a munkavállaló meddig tudja a feladatát ellátni a szülési szabadsága előtt, így inkább elbocsátja, hogy új embert vehessen fel a helyére.

Aki várandóssága miatt esetleg nem vesztette el a munkáját, még mindig nem lehet nyugodt: sok esetben a szülési szabadságról visszatérve szembesülnek a nők valós indok nélküli elbocsátásukkal.

Mindezt annak ellenére, hogy a Munka törvénykönyve kifejezetten tiltja, hogy a munkáltató felmondjon munkavállalójának a szülési szabadság ideje alatt, vagy ha a szülő otthon marad beteg gyermekét ápolni, a munkáltató továbbá köteles visszavenni a szülési és szülői szabadságról visszatérő munkavállalót eredeti pozíciójába, illetve, ha erre nincs lehetőség, egy azzal azonos vagy ahhoz hasonló munkakörbe. További probléma, hogy míg a munkáltató a törvény szerint köteles ajánlatot tenni a munkavállaló bérének kiigazítására szülési/szülői szabadságról való visszatérését követően, nincsen jogi következménye annak, ha ezt mégsem teszi meg, és az évekkel ezelőtti bért fizeti továbbra is a frissen visszatért munkavállalónak.

Bár lehetőség lenne 20 órás részmunkaidőt kérni a munkáltatótól, ennek ellenére a kisgyermekes anyák a legtöbb esetben mégsem élhetnek ezzel, a gyermek megbetegedése miatti hiányzásokat pedig nem ritkán a tizenharmadik havi bónusz elvételével büntetik a munkáltatók, miközben minden irányból az az elvárás nehezedik a nőkre, hogy elsősorban ők gondoskodjanak a gyerekükről.

„Noha mind a társadalom, mind a munkáltatók elsősorban a nők feladatának tekintik a gyermeknevelés, illetve a fizetetlen háztartási feladatok ellátását, mégis a nőket büntetik a munkahelyükön ezen feladatok elvégzése miatt”

– világít rá a sokak életét megkeserítő ellentmondásra a jelentés.

Bár az Orbán-kormány tett lépéseket a nők foglalkoztatásának elősegítésére, így például országszerte emelte a bölcsődei férőhelyek számát, a Munka törvénykönyvének módosításával pedig lehetővé tette a kisgyerekes anyák részmunkaidős foglalkoztatását heti 20 órában, illetve adókedvezményeket vezettek be a családok számára, mindez nem segítette érdemben a nők számára a munkába való visszatérést, a munkahelyi diszkrimináció kérdését pedig pláne nem kezelte.

A kormány férfiakra vonatkozó intézkedései kimerülnek abban, hogy az apák is kivehetnek gyermeknevelési pótszabadságot, a gyermek gondozása céljából igénybe vehető fizetés nélküli szabadságot, illetve öt munkanap apaszabadságot. Ezekkel a lehetőségekkel azonban kevés férfi él, hiszen mélyen gyökerezik az a nemi sztereotípia a társadalomban, miszerint a gyerekek gondozása és a fizetetlen háztartási feldatatok ellátása elsődlegesen a nők feladata, ráadásul általában a szülőpár férfi tagja keres többet, így praktikusan ő nem eshet ki a munkából. Olyan kormányzati intézkedést nem igazán látni, ami ösztönözné a férfiakat a gyermeknevelési és háztartási feladatokban való részvételre vagy a  tradicionális nemi szerepekről kialakított képek megváltoztatására.

Pedig utóbbi bizonyítottan kihat a nők munkaerőpiaci foglalkoztathatóságára, mivel sok munkáltató szerint ők kevésbé produktívak és megbízhatóak mint a férfiak, hisz elsősorban anyaként és gondviselőként tekintenek rájuk. Ezért általánosságban kijelenthető, hogy a családos férfiakat sokkal értékesebb munkaerőnek tartják a munkaadók, mint a családos nőket. Ehhez nagyban hozzájárul a kormányzati kommunikáció is, ami szinte kizárólag a család kontextusában értelmezi a nők szerepét.

A nők munkaerőpiaci helyzetének megértéséhez érdemes visszakanyarodni a  rendszerváltásig, amikor a szabad piacgazdaságra való átállás, a privatizációs folyamat és a külföldi tőke beáramlása végzetes hatással volt az állami tulajdonban lévő vállalatokra és gyárakra nézve. Mindez tömeges elbocsátásokhoz vezetett, a munkanélküliek egy jelentős része pedig szaktudásának elavulása, illetve a területi egyenlőtlenségek miatt nem kapott új munkát. Ennek következtében sok nő visszatért fizetetlen háztartásbeli szerepéhez.

Bár az elmúlt 30 évben az általános foglalkoztatási ráta fokozatosan emelkedett (kivéve a 2008-2009- es gazdasági válságot és az azt követő időszakot), a nők foglalkoztatási aránya (62,3%) még mindig jóval alacsonyabb a férfiakénál (76,3%).

A kisgyermekes anyák foglalkoztatási rátája ráadáasul jelentősen alacsonyabb, mint a gyermektelen nőké. Ennek számos oka van: sok nő a hosszú, három éves, gyermek után járó szabadságot választja, amely után nehezen tud újra munkába állni; kevés a kötetlen és részmunkaidős álláslehetőség; nem elegendő a gyermekgondozási szolgáltatások száma, illetve aránytalanul sok fizetetlen gondoskodási feladat hárul a nőkre.

„A hatóságok csupán az utóbbi években kezdtek el azon munkálkodni, hogy elősegítsék a nők visszatérését a munkaerőpiacra, de ezt is gazdasági megfontolásból, munkaerő- növelés céljából tették. A kormány azonban nem társított mindehhez olyan intézkedéseket, amelyek arra buzdítanák a vállalatokat, hogy kisgyermekes nőket alkalmazzanak. Emiatt a nők még mindig küzdenek a munka és a családi élet összeegyeztetésével, főleg a rugalmas munkafeltételek hiánya miatt” – olvasható a jelentésben.

A nők gyakran anyagilag függnek a férfiaktól, aminek oka többek közt az, hogy nagyon magas a nők aránya bizonyos, anyagilag kevésbé megbecsült szektorokban: 2019-es adatok szerint a köztudottan alulfizetett oktatásban 75,6%, a humán-egészségügyi szektorban 79,4%, míg a kiskereskedelemben dolgozók 67,33%-át tették ki nők.

„Ahogy nőtt a fenti területeken dolgozó nők száma, a fizetések párhuzamosan csökkenni kezdtek, a szakmák leértékelődtek, és ezáltal nemkívánatossá pályává váltak a férfiak szemében. Mindez értelmezhető a mögöttes nemi megkülönböztetés, valamint annak a felfogásnak a tükrében, mely szerint a nők munkája kevesebbet ér a férfiakénál”

– olvasható a jelentésben.

A férfiaktól való anyagi függést erősítheti még, hogy a nők gyakran alacsonyabb szintű pozíciókban ragadnak, főleg a szülési szabadságot követően, amikor akár a korábbinál alacsonyabb szintű pozíciókban is alkalmazhatják őket. A két jelenség nagy szerepet játszik a nemek közötti 14,2%-os bérszakadékban.

Az Amnesty által megkérdezettek válaszai alapján nyilvánvalóvá vált néhány általános tapasztalat. Az elmondásuk szerint hátrányos megkülönböztetést átélő nők

• 50,59%-a azonos munkáért alacsonyabb fizetést kapott férfi kollégáinál,
• 67,06%-át érte diszkrimináció szakmai előmenetel és/vagy karrierlehetőség kapcsán,
• 40%-a szenvedett el hátrányos megkülönböztetést a rugalmas munkaidős foglalkoztatásukhoz vagy túlórához kötődően,
• 37,65%-a jelezte, hogy valamiféle hátrányos megkülönböztetés ért, miután visszatértek a munkahelyükre szülési vagy szülői szabadságról,
• 36,47%-a tapasztalt diszkriminációt betegszabadság kérelmezése kapcsán, illetve a betegszabadság ideje alatti vagy azt követő időszakban.

A kutatás még a koronavírus-járvány kitörése előtt készült, ezért fontos megemlíteni, hogy a jelenlegi helyzet minden bizonnyal még inkább elmélyítette a meglévő diszkriminációt és a nemek közötti egyenlőtlenséget a magyar munkaerőpiacon. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt sok nő kényszerült feladni a munkáját, hogy otthon maradjon a gyerekeivel a bölcsődék, óvodák és iskolák bezárását követően. Mivel a nők fizetése általában alacsonyabb a férfiakénál, valamint mind a munkáltatók, mind a társadalom a nőktől várja el, hogy gyerekekkel foglalkozzon és a háztartási feladatokat ellássa, sok családban a férfi maradt az egyetlen kenyérkereső – hívja fel a figyelmet az Amnesty.

A jelenlegi gazdasági helyzetben többségében nők veszítették el a munkájukat, és ezáltal teljesen függő helyzetbe kerültek a partnerüktől vagy más családtagjuktól, miközben a koronavírus-járvány további veszélynek tette ki azokat, akik a frontvonalban dolgoznak például egészségügyi vagy szociális dolgozóként, illetve a kiskereskedelemben.

Normális esetben a nőknek nem kellene választaniuk a munka és a családalapítás között, de ezért rengeteget kellene tennie elsősorban a kormánynak. Első körben fontos lenne, hogy kommunikációjával ne azt érzékeltesse folyamatosan, hogy a nők elsődleges kötelessége a gyereknevelés, hiszen ez hatással van mind a társadalom, mind a munkáltatók látásmódjára is. Így egyrészt hatalmas elvárások nehezednek a nőkre a társadalom részéről, másrészt a munkáltatók is „időzített bombaként” tekintenek rájuk, a terhesség bejelentése pillanatától pedig állandó lebecsüléssel, diszkriminációval, jogsértésekkel büntetik őket. A szemléletformáláshoz és a nők jogainak biztosításához mindenképpen politikai akaratra van szükség. A kérdés már csak az, hogy van-e.