A kérdés aktualitása – Hírek Indiából

2019. november 2-án közölt a The Print című hírportál egy véleménycikket, amelyben a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy az internet semlegessége újra veszélybe kerülhet Indiában^[1].

Shivam Vij emlékeztet arra, hogy 2016-ban az Indiai Néppárt által alakított Modi-kormány egyszer már megpróbálta lerombolni az internet semlegességét, de akkor hatalmas társadalmi ellenállásba ütközött. A választás eredményeképpen azonban az ellenzék gyakorlatilag összeomlott, így a kormánynak most könnyebb dolga van, hogy elérje célját. Ráadásul már 2016-ot megelőzően is volt próbálkozás Indiában arra, hogy az internet szabadságát korlátozza az egyébként kétségtelenül demokratikusan megválasztott^[2] kormányzat. 2012-ben az Információtechnológiai törvény^[3] módosításával megpróbáltak szólásszabadság elemeket bevinni a szabályozásba, de ezt az indiai Legfelsőbb Bíróság 2015-ben végül elkaszálta^[4].   

A szerző véleménycikkében több, az indiai internetre – azaz természetesen az azt használó jogalanyokra – leselkedő veszélyt azonosít. A felhasználók böngészési adatainak megfigyelése, az interneten a felhasználók közt zajló titkosított kommunikáció megfigyelése, a felhasználók földrajzi helyzetének lokalizálása, és az online véleménynyilvánítás szabályozásának korlátozása mellett az internet semlegessége is megjelenik a cikkben. Egy demokratikusan megválasztott kormányzat is találhat magának motivációt és igazolást a magánszférába és a véleménynyilvánítás szabadságába történő beavatkozás igazolására a szerző szerint^[5]. E veszélyek közül most csak egy dologra szeretnék kitérni, mégpedig az internet semlegességének elveszítéséhez kapcsolódó következményekre. 

India a világ legnagyobb lélekszámú demokráciája, a világ második legtöbb internetfelhasználójával rendelkező országa^[6], ami ott történik, az kiemelkedően fontos kell legyen minden demokratikus állam számára.

Azonban, mielőtt az irányadó nemzetközi kontextust megvizsgálnánk, nézzük meg, hogyan határozta meg az internet semlegességét az indiai Telekommunikációs Szabályozó Hatóság^[7].  

A hatóság megfogalmazása szerint a netsemlegesség kifejezés abból a célból jött létre, hogy leírja azt az elvet, miszerint a nyilvános információs hálózat minden tartalmat, weboldalt és platformot egyenlően kell hogy kezeljen. A pontos definíció megalkotása helyett azonban inkább a megkülönböztetés-mentesség és a semleges hozzáférés alapelveit igyekezett hangsúlyozni a hatóság a saját kontextusában. Általánosságban ezek az alapelvek arról szólnak, hogy az internet-szolgáltatóknak törekedniük kell az egyenlő bánásmód biztosítására minden tartalmi vonatkozásban, mely érinti az interneten elérhető oldalakat, applikációkat és szolgáltatásokat, és tilos olyan feltételeket kialakítaniuk, amelyek sértik ezt az egyenlő bánásmódot a tartalmak és a felhasználók viszonylatában^[8].  

Később látni fogjuk, hogy a piaci szempontok mellett miért olyan jelentős ennek a diszkriminációnak a tilalma – így az internet semlegessége – alkotmányos, alapjogi szempontokból is. 

A nemzetközi és az európai kontextus

Természetesen az indiai folyamatok ugyanazon globális kontextusba illeszkednek, amelyek minden demokratikusan működő államot érintenek. Természetes az is, hogy Magyarország számára nem az indiai jogfejlődés a leginkább irányadó. Fontos, ami ott történik, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonyos jelenségek és jogintézmények univerzálisan működnek. Azonban az visz közelebb a magyarországi folyamatok megértéséhez, ha áttekintjük, mi történik a technológiai, szabályozási és ítélkezési szempontokból mintaadó Egyesült Államokban és a normatív szabályokat is kialakító Európai Unióban.

Az Amerikai Egyesült Államokban az Obama kormányzat szövetségi szinten szabályozta az internet semlegességét^[9]. A szövetségi szabályozó hatóság szerepét ellátó Federal Communication Commission (továbbiakban: FCC) 2015. április 13-án tette közzé a szabályozás részleteit^[10]. A dokumentumhoz fűzött indokolásában Jessica Rosenworcel biztos a következőképpen érvel a hálózat semlegességének jelentősége mellett.

„Kötelezettségeink vannak. Kötelességünk megvédeni azt, ami az internetet a szólásszabadság valaha létrejött legdinamikusabb platformjává teszi. Ez a mi korunk nyomtatott sajtója. Ez a mi városi főterünk [agoránk]. Ez a mi személyes hangosbemondónk, és egyben lehetőségeink közös platformja. Ez az, amiért a nyitott internet-szabályozás számít. Ez az, amiért én személy szerint az internet semlegességét támogatom.^[11] „

Az Obama-kormányzat alatt kidolgozott szabályozást az internet semlegességében ellenérdekelt szolgáltatók bíróságon támadták meg, hiszen a szolgáltatóknak üzletileg fontos lehet az egyes díjcsomagok testreszabása. Azzal érvelnek, hogy többet tudnak befektetni az infrastruktúrába, ha a piac szabályozásmentes, azaz szabad marad. Ha ők maguk eldönthetik, hogy milyen csomagokat nyújtanak. Ha a piaci szempontok úgy diktálják, akkor bizonyos csomagokban ingyenes a Facebook vagy az Instagram, míg bizonyos földrajzi régiókban gyorsabb az internet, mint máshol. 

A United States Telecom Ass’n v. FCC ügyben a szövetségi bíróság úgy döntött, hogy az internet nem luxuscikknek, hanem alapvető közműnek számít, így annak szabad elérhetőségét mindenki számára garantálni kell. Ebből levezette a bíróság, hogy minden felhasználó számára garantálni kell, hogy az interneten elérhető tartalmakat ugyanazon feltételekkel érhetik el. Tehát a szolgáltatók nem dönthetnek úgy, hogy bizonyos díjcsomagokban, bizonyos eszközökön, bizonyos földrajzi régiókban egyes tartalmak ingyenesek vagy gyorsabban elérhetőek, sem úgy, hogy egyes tartalmak drágábbak, vagy csak lassabban töltődnek be. Ebből az következik, hogy a szolgáltatók nem terelhetik olyan tartalmak felé a felhasználókat, amelyekhez esetlegesen üzleti érdekük fűződne^[12].

2017-től kezdődően azonban a Trump kormányzat a szolgáltatók oldalára állt, és elkezdődött egy olyan folyamat, amelynek célja, hogy az internet semlegessége ne legyen normatív kötelezettség az Egyesült Államokban. A szolgáltatók szabadpiacpárti érvei az Egyesült Államokban most nyitott fülekre találnak.. Az FCC Trump kormányzat által kinevezett új vezetője, Ajit Pai ezen az alapon a szolgáltatók szempontjai szerint alakítja a szabályozást^[13]. 

A legújabb fejlemények szerint a Mozilla v. FCC ügyben az eljáró szövetségi bíróság 2019. október 1-én arra jutott, hogy az internet semlegességét a szolgáltatók szabadságára cserélő szabályozás nem jogellenes, viszont az egyes szövetségi államok eltérően szabályozhatják ezt a kérdést . Az Egyesült Államokban tehát az internet semlegessége körüli vita a tagállamok szintjén folytatódik^[14]. 

Az Európai Unióban (továbbiakban: EU) ennél  látszólag egyszerűbb a helyzet. Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2120 rendelete a tagállamokra vonatkozóan normatívan szabályozza a kérdést. A rendelet preambulumának (6) bekezdésében azt olvashatjuk, hogy 

„[b]iztosítani kell a végfelhasználók számára a jogot, hogy az internetszolgáltatásukon keresztül információkhoz és tartalmakhoz hozzáférhessenek, azokat terjeszthessék, továbbá hogy megkülönböztetéstől mentesen vehessenek igénybe és nyújthassanak alkalmazásokat, illetve szolgáltatásokat. […]”

Továbbá a (9) bekezdés szerint

„Internet-hozzáférési szolgáltatás nyújtása során e szolgáltatások nyújtóinak minden internetes forgalmat egyenlően, megkülönböztetéstől, korlátozástól vagy beavatkozástól mentesen, a feladójától vagy a fogadójától, a tartalmától, az alkalmazástól vagy a szolgáltatástól, illetve a végberendezéstől függetlenül kell kezelniük. […]”

Ez azt jelenti, hogy az EU-s szabályozás nem enged kivételt, elismeri és egyben biztosítja, hogy az internet semleges, a szolgáltatók nem diszkriminálhatnak a tartalmak között^[15]. A szabályozás azonban nyilvánvalóan további részletezésre szorult, ezt a rendelet tételes jogi szabályai mellett az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (Body of European Regulators for Electronic Communications on the Establishment of a Public Register, továbbiakban: BEREC) útmutatója végzi el^[16]. A BEREC iránymutatása értelmezi, kommentárral látja el a Rendeletet. Tulajdonképpen úgy funkcionál, mint ahogyan hazai viszonyok között a jogtárat használjuk, kitekintést nyújt a jogalkotó indokolására, a bírói gyakorlatra, és az egyéb vonatkozó jogszabályokra. Azaz, egyfajta soft law-ként segíti a jogértelemzést és jogalkalmazást a tagállami hatóságok és bíróságok, az internetszolgáltatók és a felhasználók számára. Mindezek alapján azt várhatnánk, hogy jogvita az internet semlegességéhez kapcsolódóan csak sporadikusan merülhet fel, hiszen a terület az EU-n belül végletekig szabályozottnak tűnik.

Ezzel szemben a valóság az, hogy éppen a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság ügyei vannak az Európai Unió Bírósága előtt előzetes döntéshozatali eljárásban.

 

Magyar ügyek az EU Bírósága előtt

A Telenor Magyarország Zrt. (továbbiakban: szolgáltató) olyan mobilinternet-előfizetési csomagokat alakított ki MyChat és MyMusic néven, amelyekben bizonyos tartalmak fogyasztásával nem csökken az előfizető számára elérhető havi adatforgalmi keret. A MyMusic csomagban néhány népszerű zenecsatorna kerül kivételezett helyzetbe, míg a MyChat csomagban a szolgáltató által előre meghatározott közösségi alkalmazások (Facebook, Facebook Messenger, Whatsapp, Instagram, Twitter és a Viber^[17]). Az így kialakított a díjszabásokkal a szolgáltató arra ösztönzi az e díjcsomagokat választó felhasználókat, hogy az általa mint szolgáltató által kiválasztott oldalakat és alkalmazásokat használják, hiszen ezek nem számítanak bele az adatforgalomba. Azaz, a meghatározott tartalmak kvázi ingyenessé válnak bizonyos felhasználók számára Ezzel kedvezőtlen helyzetbe hozza a felsorolt alkalmazások versenytársait, hiszen a konkurens oldalak és applikációk, illetve bármely más adat letöltése az adatforgalmi keret kimerüléséhez vezethet.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (továbbiakban: NMHH) szerint az így kialakított kereskedelmi gyakorlat sérti a Rendelet 3. cikk (3) bekezdését, mivel a szolgáltató befolyásolja a felhasználók választását. A szolgáltató az elsőfokú döntéssel szemben – a Rendelet 3. cikk (1) és (2) bekezdésére hivatkozva – azzal érvelt, hogy ez a két díjcsomag nem képes befolyásolni a teljes piacot. A szolgáltató érvelése szerint csak azon felhasználók választják ezeket a csomagokat, akik önkéntesen, saját belátásukon alapulva a meghatározott tartalmakat választják más tartalmak rovására. Az NMHH szerint azonban a Rendelet 3. cikk (3) bekezdését kell alkalmazni, amely kógens a tekintetben, hogy minden olyan beavatkozás tilos, ami sérti az  internet semlegességét, teljesen függetlenül attól, hogy ez a korlátozás mekkora hatást képes kiváltani a piacon^[18]. Minden olyan kereskedelmi gyakorlatot, amellyel az internet-szolgáltató beavatkozik az internetes forgalomba, egyben forgalomszabályozási intézkedésnek is kell tekinteni, mondja az NMHH.

A szolgáltató jogellenesnek vélte az NMHH másodfokú döntéseit, így azokat megtámadta a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon. A bíróság – megértve a felek érveit – előzetes döntéshozatali eljárásban az Európai Unió Bíróságához fordult a következő kérdésekkel. 

• Korlátozza-e a Rendelet 3. cikk (2) bekezdése, azt a kereskedelmi megállapodást, amely alapján a szolgáltató a végfelhasználó részére bizonyos alkalmazások tekintetében nullás díjszabást alkalmaz és a megkülönböztetést kizárólag a végfelhasználóval kötött kereskedelmi megállapodásban foglalt feltételek szerint, annak keretei között, kizárólag e végfelhasználó irányában gyakorolja, a kereskedelmi megállapodásban nem részes végfelhasználóval szemben azonban nem?
• Ha korlátozza az ilyen kereskedelmi gyakorlatot, úgy kell-e értelmezni a Rendelet 3. cikkének (3) bekezdését, hogy a jogsértés megállapításához szükséges annak – hatás- és piacalapú – vizsgálata, hogy a szolgáltató intézkedései ténylegesen korlátozzák-e és milyen mértékben a végfelhasználó Rendeletben védett jogait
• Az 1-2. kérdéstől függetlenül, úgy kell-e értelmezni a Rendelet 3. cikkének (3) bekezdését, hogy az ebben meghatározott tilalom feltétel nélküli, általános és objektív, azaz ez alapján tiltott minden olyan forgalomszabályozási intézkedés, amely különbséget tesz az egyes internetes tartalmak között attól függetlenül, hogy az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltató egyébként ezt megállapodás, kereskedelmi gyakorlat vagy egyéb magatartása útján teszi-e?
• A 3. kérdésre adott igenlő válasz esetén további piaci- és hatásvizsgálatok elvégzése nélkül is megállapítható-e önmagában, hogy az adott kereskedelmi gyakorlat — a megkülönböztetés tényénél fogva — a Rendelet 3. cikkének (3) bekezdésébe ütközik?^[19]

Ez a négy kérdés fekszik már majdnem egy éve az Európai Unió Bírósága eljáró tanácsának asztalán. A nagy kép tehát világos: az EU nem tolerálja az internet semlegességének megsértését, de mint minden jogintézmény esetében, az ördög itt is a részletekben rejlik. Mikor sérül az internet semlegessége? Sérül-e abban az esetben, ha bizonyos felhasználók már a díjcsomagjuk kiválasztásakor tudatosan és akaratlagosan, a szerződési szabadságukból – azaz tulajdonképpen a piac szabadságának elvéből – fakadóan preferálnak bizonyos tartalmakat más tartalmak rovására? Ebben a kérdésben fog hamarosan döntést hozni az EU Bírósága.  

Az internet semlegessége és a véleménynyilvánítás szabadsága

Indiában napjainkban zajlik a társadalmi vita arról, hogy miért fontos megőrizni az internet semlegességét. Magyarországon — az EU-s jogszabályokon alapulva — ezt a végrehajtó hatalom egyelőre védi a céges törekvésekkel szemben. Nem szabad azonban elfelejteni, amire az Indiai történések felhívják a figyelmünket:

az internet semlegességének elve csak első látásra egy, a piac szabályozásához kapcsolódó kérdés, valójában sokkal többről szól. A  tét valójában a véleménynyilvánítás alapjogának érvényesülése.

Polyák Gábor szerint 

„A hálózatsemlegességi vita a fenti szempontok alapján, médiaszabályozási problémaként értelmezve a következő módon összegezhető: 

– a hálózatüzemeltetők (hozzáférés-szolgáltatók) az új technikai feltételek között képesek arra, hogy érdemben befolyásolják a felhasználókhoz eljutó tartalomkínálatot, akár egyes tartalmak hátrányosabb helyzetbe hozásával, akár az újabb fejlesztések visszaszorításával; 

– a tartalomkínálat befolyásolásának nemcsak az a következménye, hogy a hálózatüzemeltető ilyen esetben nem hivatkozhat arra, hogy tevékenysége olyan „egyszerű adattovábbítás”, amely mentesíti a továbbított információkért viselt felelősség alól, hanem az is, hogy a hálózatüzemeltető a sokszínű tartalomkínálat kialakításának alkotmányos kötelezettségét figyelembe véve köteles szolgáltatását nyújtani.”^[20]

Polyák végül a 2010-es tanulmányában arra jutott, hogy a kapacitásfejlesztés és a beruházás az, amely képes hosszú távon fenntartani a sokszínű internetet, így pedig az interneten elérhető tartalmak és vélemények sokszínűségét is. Az ő elvi megfontolásából az következne, hogy a bemutatott NMHH-ügyekben – elvi alapon – hagyni kellene a szolgáltatót, hogy az általa kialakított kereskedelmi gyakorlatot folytathassa, hiszen annak valószínűleg keresleti alapja van. A kereslet pedig – ha kínálatra talál – profitot generál a szolgáltatónál, amiből befektetés lesz az infrastruktúrába, így pedig még olcsóbb, könnyebben elérhető és gyorsabb lehet az internet. 

Ezzel szemben 2019-ben, amikor a magyar állam és a magyar kormányhoz közel álló üzleti körök résztulajdont vásárolnak vagy vásárolhatnak az összes magyarországi mobilinternet szolgáltatóban^[21], akkor megfontolandó szemponttá válik, hogy nem alakíthatnak-e ki olyan gyakorlatot az állam vagy az állami vezetők informális befolyása alá került szolgáltatók, amely például bizonyos híroldalak megtekintését teszi ingyenessé. A magyar médiapiacon végbement – alapvetően állami vagy a kormányzathoz közeli üzleti körök általi – átalakítások után^[22] nem lehet afelől kétség, hogy a hazai szabályozás – EU-s korlátozás híján – bármikor módosulhat annak érdekében, hogy a preferált médiatermékek könnyebben, gyorsabban, ingyenesen juthassanak el a végfelhasználókhoz. A végfelhasználók pedig nemcsak fogyasztók, hanem mindenekelőtt Magyarország polgárai, akiknek joguk van ahhoz, hogy az államtól és az internet-szolgáltatóktól függetlenül jussanak hírekhez, információkhoz és véleményekhez. 

Ezt súlyosan korlátozná, ha például az állami tulajdonba kerülő Telenor egy „Hírek” díjcsomagban az origo.hu-t és a hirado.hu-t tenné ingyenesen elérhetővé, de az index.hu-ért és a hvg.hu-ért adatforgalmat számolna fel.

Félreértés ne essék, más politikai szituációban ugyanilyen sérelmes lenne, ha bármely szolgáltató olyan díjcsomagot alakítana ki, amelyben az ujegyenloseg.hu podcast-jei érhetőek el ingyenesen. 

A hálózat semlegességének fenntartása tehát nem csak azt garantálja, hogy a felhasználók a díjcsomagok kiválasztása után is szabadon és diszkrimináció-mentesen használják az internetet, hanem azt is, hogy a vélemények, információk és a hírek hozzájuk szabadon és diszkrimináció-mentesen juthassanak el. Ahogyan Jessica Rosenworcel kifejtette [e]z a mi korunk nyomtatott sajtója. Ez a mi [agoránk].

„[…] Ez az, amiért a nyitott internet szabályozás számít. Ez az, amiért én személy szerint az internet semlegességét támogatom”.