Vunidogoloa falu a Fidzsi-szigetekhez tartozó háromszázharminc sziget egyikén terül el, pár százan lakják. A falu lakói nemrég nagygyűlést tartottak. Felöltötték egzotikus, virágmintás ruháikat, a sulu vaka tagát, voltak akik még tradicionálisabb öltözékben jelentek meg, csupán banánlevelek sokaságát tekerték magukra. Nem akárki volt a szónok, az ország miniszterelnöke, Osaia Voreqe Bainimarama, nyakán virágfüzér, kezében mikrofon. Elmondta, hogy aki tudni szeretné, hogyan érinti a klímaváltozás a Fidzsi-szigeteket, jöjjön ide Vunidogoloába. Ez az első falu Fidzsin, amit elönt a tenger, és ez csak a kezdet, összesen hatszázhetvenhat közösség van veszélyben. Nekik nem kellenek tudósok, hogy megmondják: a globális felmelegedés egy környezeti katasztrófa.

Ez a hatszázhetvenhat közösség a következő tíz évben kénytelen lesz elköltözni.

A miniszerelnök beszédének végeztével Vunidogoloa lakói összeszedték cókmókjaikat, elhagyták házaikat, földjeiket, és elvándoroltak a sziget belsejébe.

Mindeközben: Greta Thunberg egy lélekvesztőn átszeli az óceánt, hogy részt vegyen az ENSZ klímacsúcson, a világ vezető politikusai és gazdasági szereplői is megérkeznek a New York-i csúcsra. Donald Trump nem ment el, ő inkább az Északi-sark nyersanyagainak kiolvadását várja. António Guterres ENSZ főtitkár ezzel hívta össze a világ vezetőit: „Don’t bring a speech, bring a plan!” Vagyis azok az országok és cégek vehettek részt a csúcson, akik konkrét tervekkel érkeztek. Ennek ellenére megoldás sajnos nem született. Nem is nagyon számítottunk rá. Hozzászokhattunk már, hogy mennyi szó, és mennyire kevés tett követi a környezeti katasztrófa tényét.

A globális felmelegedés súlyos erkölcsi problémákat vet fel. A Fidzsi-szigetek nem felelősek a klímaváltozásért, és mégis ők szenvednek miatta. Mostanra a szigetek lakói konkrétan könyörögnek a világ vezetőinek, hogy tegyenek valamit. És mégse jut el hozzánk a hangjuk. Ez mutatja, hogy a globális felmelegedés nem csupán erkölcsi, hanem roppant nehéz kommunikációs kihívás is. Hogyan hozzuk közelebb a nyugati világ társadalmaihoz azt a problémát, ami nagyban az ő jólétükből fakad? Hogyan lehet megértetni az emberekkel, hogy nem szabad egy olyan politikust megválasztani, mint például Donald Trump? És persze mikor értjük meg, hogy ha nem is holnap, de a globális felmelegedés – ha így folytatjuk – a civilizációnk végét fogja jelenteni?

Ezekre a kérdésekre keressük a Klubrádió új műsorában, a Lég-Kondiban a válaszokat. Egy olyan beszédmódon dolgozunk, ami közel hozza az átlagemberhez a globális felmelegedés tényét. Példának vehetünk egy részletet az HBO-s Csernobil-sorozatból. Hatásvadász, de megkapó jelenet, amikor Valerij Legaszov, szovjet kémikus és Borisz Scserbina, a Minisztertanács alelnöke próbálnak egy csapat férfiból néhányat meggyőzni, hogy búvárruhában merüljenek alá a felrobbant reaktorba, egyúttal vállalják a sugárzás-okozta biztos halált (legalábbis ők így hitték akkor, a búvárok közül ketten még ma is élnek). Szimbolikus jelenet: egyik oldalon a hozzáértő tudósprofesszor hebeg-habog, senki nem figyel rá. Mellette a jó kiállású, vérbeli politikus, aki nem ért az atomfizikához, de érti az emberi működést, és egy olyan lebilincselő beszédet tart a hazaszeretetről, hogy azért bárki vállalná a kínhalált. A Lég-Kondiban megpróbáljuk összegyúrni Valerij Legaszov és Borisz Scserbina megközelítését. Kínhalálba persze senkit se küldünk, de azon dolgozunk, hogy értsük meg a tudományt és lássuk, hogy konkrétan milyen hatásokkal van a mindennapi életünkre.

A tudósok állításai nehezen érthetőek, mivel nem feltétlenül van közük a mindennapi tapasztalatainkhoz. Utána lehet olvasni, mit jelent a globális felmelegedés, és miért akkora baj, ha nem tartjuk be a Párizsi Klímaegyezményben foglaltakat, azaz hogy jóval két fok alatt kell tartani a globális átlaghőmérséklet-növekedést.

Értem persze, hogy az átlag két fok valójában sokkal szélsőségesebb időjárási viszonyokat jelent, nem szó szerint két Celsius fokkal melegebb időjárást. De a tapasztalataim mást mondanak, mint a tudomány.

Amikor a most ötvenes szüleim gyerekek voltak, nyáron az extrém meleg harminc fok volt, most inkább a negyven számít extrémnek. Nem tudunk a hőség miatt rendesen aludni, az öregemberek szívét rettentően megterheli, stb. Tehát, amikor azt olvasom, hogy elképesztően nagy a baj, közeledünk a két fokos felmelegedéshez, akkor egyfelől értem, másfelől hiányérzetem van. Hiányérzetem van, mert valahogy nem úgy működik a világ, mint ahogy én azt észlelem. Mondok egy példát: vannak róla tanulmányok, hogy sokkal hatékonyabban lehetne a társadalom kedvét elvenni a dohányzástól, ha a dobozon nem egy, persze fenyegető, mégis beláthatatlan elhalálozással riogatnának, hanem simán annyi lenne ráírva: „Vigyázz, büdös leszel!” Ezt a megközelítést érdemes lenne átvenni a környezetvédelemben is.

A Lég-Kondiban körüljárjuk, hogyan hat a gyerekeinkre a légszennyezés, mi az, hogy klímavészhelyzet, és mi az én teendőm ezzel kapcsolatban. Vajon miért mondja valaki, hogy „klímahiszti”? Fontos beszélni a realitásokról:  szeretném ugyan, ha betiltanák a marhahúsfogyasztást, de mi lesz akkor a hentesekkel, mit fognak dolgozni, ki segít nekik? Hogyan kezelheted a klímaszorongásodat? Mit lehet fiatalként elérni, vagy valóban csak a felnőtteket kell meggyőzni? Mi a média szerepe és felelőssége? Hogy van mindez itthon, a Fidzsi-szigeteken, Angliában, vagy éppen Amerikában?

Minden pénteken, délután háromtól a Klubrádión várjuk az ötleteiteket, kritikáitokat, a betelefonálókat. A cselekvés nem csak a klímavészhelyzeten, de a saját klímaszorongásomon is enyhít. Ezért érdemes olyan emberek véleményét meghallgatni, akik ismernek új szempontokat, gyakorlatokat, amelyek által könnyebben kirajzolódik a cselekvési tér. Próbáld ki te is!