Ma Bodó Sándor a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára tartott beszédet a gödöllői foglalkoztatáspolitikai konferencián arról, hogy mozgósítani kell a magyar munkaerő-tartalékot. Kiemelte, hogy a versenyszférában több munkavállalóra van szükség. A probléma megoldására pedig lehetséges válaszokat is felvázolt az államtitkár.

Egyik javaslata a véleménye szerint a munkaerő-tartalék egyik részét képező, kisgyermekét otthon nevelő szülők munkába állítása, akik az államtitkár elmondása alapján bölcsődébe járathatnák a gyermeküket. Ez a felvetés most különösen érdekes, hiszen az új Nemzeti alaptanterv kötelezővé tenné, hogy a hat éves kort betöltött gyerekek azonnal iskolába menjenek. Az iskolaérettséget a tervezet alapján már nem az iskola pszichológusa állapítaná meg, hanem egy állami intézmény.

Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon ez az állami szabályozás is a munkaerőpiacot hivatott-e végső soron kiszolgálni, tekintet nélkül arra, hogy hosszú távon mi lenne jó a gyerekeknek.

Bodó Sándor azt is kihangsúlyozta, hogy jelentős azoknak a száma, akik nem jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi rendszerben, hiszen csak úgy „valahogy, valamiből megélnek, de a rendszer számára láthatatlanok.”

Később azt is kiemelte, hogy a munkaerő-tartalék 54 százaléka 6 megyében található (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Somogy, Baranya megye).

Persze arról már nem esett szó, hogy ezek a megyék az ország legszegényebb megyéi, ahol nem csak nincs lehetőség jól kereső munkát találni, de az oktatás sincsen olyan szinten, hogy az ott élők megszerezhesség a számukra szükséges munkaerőpiaci készségeket.

Az államtitkár mindezen folyamatok kezelésére pedig a Kormány neoliberális intézkedéseibe belesimulva újabb munkaerőpiaci reformokat adna válaszul. Munkaügyi szervezetek és a munkaadók hatékonyabb összehangolásával tervezi kezelni a fennálló problémákat. Reflektálatlanul mindazon folyamatokra, amelyek okán az ország legszegényebb részeiben élő emberek arra szorulnak rá, hogy csak valahogy, valamiből megéljenek.

Felvázolta többek között, hogy tervben vannak újabb átképzések, melyekkel a meglévő tartalék munkaerő kihelyezhető. Maga is kiemelte, hogy a versenyszférában különösen feszítő a cégek által keresett, adott képzettségű munkavállalók hiánya.

Viszont a munkások ezeken az átképzéseken csak a munkafolyamatok magukra eső részét tanulják meg, sosem férnek hozzá ahhoz a tudáshoz, ami lehetővé tehetné számukra a feljebb lépést, így beszorulnak az olcsó kétkezi munkás szerepbe, amiben teljesen ki vannak szolgáltatva a Kormány és a vállalatok igényeinek. A munkaerőpiacon egyedül képtelenek megállni a helyüket, hiszen az ehhez szükséges készségeket nem kapták meg a korábbi képzéseken, hiszen az a képzést tartó cégnek nem is áll az érdekében, még véletlenül mobilitást segítene elő.

Tehát világos, hogy a kormány továbbra sem az oktatás megreformálásában érdekelt, hanem a nagyvállalatokat kiszolgáló, egy bizonyos részmunkát elvégezni képes munkások kitermelésében.

Ahogyan Bodó Sándor el is mondta a cél az, hogy a meglévő munkaerő-tartalékot a lehető legkevesebb képzéssel és hatékony munkaszervezéssel ki lehessen helyezni a munkaerőpiacra. Láthatóan nem cél a hosszú távú javulás, csak az éppen felmerülő piaci igények kielégítése. Mindezen folyamatok hosszú távon nagyon veszélyesek, hiszen a csupán egy munkafolyamathoz értő munkások a folyamatosan átalakuló és technológiailag is villámgyorsan fejlődő termelésben versenyképtelenek maradnak.