Érdemes-e ma Beauvoirt olvasni? 111 éve, 1908. Január 9-én született és 1986. áprilisában halt meg. Az utóbbi években a Jaffa Kiadónál 2 eddig kiadatlan regénye is megjelent („A hit kora” és „Félreértés Moszkvában”) és egy kötet amerikai szerelmével való levelezéséből („Amerikai szerelem”).

Tanári tapasztalataim szerint azonban ma egyre kevesebben tudják, hogy ki volt ő. Egy általános lexikonban maximum annyi található róla, hogy  francia író, Jean-Paul Sartre élettársa és eszmei követője, esetleg újabban még „A második nem” című művét is megemlítik, mely a nők helyzetének első felmérése volt.

Poros klasszikus-e vagy van mondanivalója a mai magyar olvasónak is? A hatvanas-hetvenes években mint marxista szerzőnek Sartre-ral együtt sok könyve megjelent, népszerűek voltak, de azóta eltelt majd fél évszázad, és rendszerváltás is történt. A baloldali és az ahhez közel álló, egalitárius liberális eszmék, melyekhez kettőjük felfogása sorolható, ma is világszerte élnek, bár nem olyan népszerűek mint a 2. világháború utáni évtizedekben.

Beauvoir véleményem szerint több szempontból is aktuális. Ma is égető szükség van a közéleti értelmiségi (public intellectual) típusára, melyet a 20. századi Európában ő és J-P. Sartre testesítettek meg,

különösen a véleményformáló értelmiségi nő figurája az, amely még ma is kifejezetten ritka!

Minderről emlékiratai 4 érdekfeszítő kötete ad képet, melyek az utolsó kivételével alig 2-3 évvel az eredeti kiadásukat követően nálunk is megjelentek. Bennük feltárul az egész 20. század szellemi, politikai és művészeti korképe, mely nem csupán háttere személyes életének, hanem színpada, magánélete a politika és a művészet nyilvános terében zajlott.

Beauvoir a 2. világháború közeledtével kezdett kifejezetten érdeklődni a politika iránt, és azután szinte minden megmozdulásban részt vett késő öregkoráig (az algériai háború elleni tiltakozástól a hetvenes évek francia feminista mozgalmaiig.) Nyilvánosan (írásban is) szolidaritását fejezte ki a brazil szakszervezetek követeléseitől a világ számos politika üldözöttéig, így például az 56-os magyar forradalommal – többnyire Sartre-ral együtt, akivel az újságok képein mindenhol együtt szerepeltek.

Beauvoir aktualitása abban is megtestesül, hogy szabad (anyagilag független), alkotó értelmiségi nő volt, egy új női életforma lehetőségét mutatta meg saját életében is.

Olyan nő volt, aki minden tekintetben egyenlőnek tekintette magát a férfiakkal, olyan szabadon, függetlenül élt mint férfibarátai (saját megfogalmazása szerint). Tudta, hogy ez a lehetőség a korban a nők többsége számára nem adatott meg, ez csak a nők társadalmi méretű felszabadításával lesz elérhető, melyet a marxista filozófia tűzött ki célul. A hatvanas években azonban a Szovjetunióban járván észlelte, hogy a nők egyenjogúsága a családon belül a szocializmusban sem valósult meg.

A kapitalizmusban abban az időben a nők többsége a második nemként élte életét, egy férfitól függve, eltartott feleségként. Ezt a női sorsot térképezi fel elsőként és szisztematikusan „A második nem” 1949-ben, csupán egy utolsó fejezetet szentelve az eljövendő új, független nőnek, melyet akkor csak néhány művésznő testesített meg, mint ő, aki képes volt megélni műveiből.  Ehhez hasonló jelentőségű „Az öregség” című műve (1970), mely az egyéni tapasztalatot és az öregek társadalmi diszkriminációját kendőzetlenül, kritikusan mutatja be (magyar fordítása 1972-ben jelent meg).

Hogy élt Beauvoir, egy értelmiségi nő a 20. század közepén? Sartre élettársa volt, de nem éltek közös háztartásban. Jómódú polgári családban született, de kitört az osztálya fiatal lányaira váró sors béklyójából. („Egy jóházból való úrilány emlékei” című művében megírta lázadását.)

A Sorbonne filozófiatanári diplomája megszerzése után 12 évig gimnáziumban tanított, majd az írásnak szentelte életét, kávézókban írt, élt (Café Flore, Deux Magots), csak aludni tért olcsó szállodájába. Egy francia film, „A Café Flore szerelmesei”  mesél életükről.

A gyermektelenséget választotta, de mégis gondoskodott Sartre-ral együtt egy ’kis családról’, fiatalabb barátok, volt tanítványok összetartó kis köréről. Mivel nem voltak anyagi igényeik, és kettejük írásainak jövedelme lehetővé tette, gyakran támogatott kezdő írókat, például Violette Leduc-öt, akiről szintén film készült „Violet” címmel. Mindenféle értelemben szabadon élt, szexuálisan is: Sartre és közte a ‘szükségszerű szerelem’ – ahogy ők nevezték összetartozásukat – egy életen át tartott, de mellette mindkettőjüknek voltak más kapcsolataik is. Beauvoir esetében két ‘másik férfi’ számít ismert alkotónak: Claude Lanzmann, aki később Shoah címmel az elsők között csinált egy hosszú dokumentumfilmet a lágert túlélő zsidókról (melyhez Beauvoir ajánlást írt) és Nelson Algren amerikai író (kettejük levelezését tartalmazza az „Amerikai szerelem”).

A híres emberek szerelmi életét mindig nagy érdeklődés kísérte, de ha egy nőről van szó, a sajtó elősorban erre kiváncsi: kiábrándító volt olvasni Beauvoir születése centenáriuma kapcsán még a francia sajtóban is a ‘botrányhős Beauvoirról’ szóló cikkeket: pl. leszbikus volt vagy biszexuális? Tényleg elcsábította egyik tanítványát? És Sartre-nak hány nőügye volt?

A lényeges azonban az, hogy ők ketten Sartre-ral az egzisztencializmus ‘királyi párja’ voltak, emellett nemzetközileg is ismert véleményformálók: jártak Kubában Fidel Castronál vagy épp Hruscsovval fényképezkedtek a Szovjetunióban.

Az újságok minden kérdésről tudni akarták a véleményüket, de nemcsak interjúkat adtak, hanem előadásokat tartottak, napilapokba írtak, sőt, 1945-ben maguk is alapítottak egy folyóiratot, a Les Temps Modernes-t, amit halálukig szerkesztettek is (Sartre korábban 1980-ban halt meg).

Milyen filozófiai eszmék, értékek szerint éltek és politizáltak? Aktuálisak-e ezek az eszmék itt és most? Igyekszem Beauvoirra koncentrálni, de e tekintetben nincs jelentős különbség az ő és Sartre nézeteiben – a nők, női sors vonatkozásaitól eltekintve. Egzisztencialisták voltak, bár a megjelölést csak 1945-től kezdve kezdték maguk is elfogadni. Talán inkább a fenomenológiát használták gondolkodásuk sajátosságának minősítésére, a német Husserl által inspirálva olyan filozófiát akartak művelni, mely nem elvont kérdésekkel, metafizikával foglalkozik, hanem a való élet, a mindennapok jelenségeivel, magukkal a dolgokkal.

A híres anekdota a barack-koktélról ezt szimbolizálja: Raymond Arontól hallottak először erről az új német filozófiáról a harmincas években, melyben Aron példája szerint egy barack-koktél is a filozófiai vizsgálódás tárgya lehet. A gondolat fellelkesítette a három filozófus barátot, nekik is egy ilyen filozófia megalkotása lebegett a szemük előtt. Megvalósulása Sartre-nál a „Lét és a semmi” című mű (1945), Beauvoirnál etikai írások, és „A második nem” (1949) – mindkettőjük irodalmi művein kívül, melyek erősen filozófikusak.

Manapság újból feltámadt az érdeklődés az egzisztencialisták iránt, havonta olvashatunk új monográfiák megjelenésükről. A növekvő népszerűséget mutatja Sarah Bakewell róluk készült intellektuális életrajzának sikere „At the existentilalist café. Freedom, Being and Apricot Coctails” (2015) (utalás az Aron említette barack-koktélra). Az egyik legújabb kötetben, J. Webber „Rethinking Existentialism” című 2018-as könyvében – amit a CEU könyvtárában volt szerencsém olvasni – már Beauvoir is kitüntetett helyet kapott!

De nem ez volt a helyzet az elmúlt fél évszázadban, a kézikönyvek, monográfiák alig említették őt, legfeljebb Sartre eszméinek követőjeként.

Beauvoir filozófusi elismerése a Beauvoir-kutatás utóbbi két évtizedének eredménye. Figyelmen kívül hagyásának nővoltán kívül, mely a filozófiában különösen megnehezíti a nők elismerését szerte a világon, részben önmaga is oka, hiszen inkább íróságát hangsúlyozta. Filozófiát végzett a Sorbonne-on, Sartre-ral és Merleau-Pontyval, és eredetileg ő is filozófusnak és írónak készült, élettervük Sartre-ral közös volt. Szellemi ikreknek tekintették magukat, mint Castor és Pollux, innen ered Beauvoir ‘Castor’ megszólítása, melyet Sartre és közeli barátai használtak.

Az egzisztencializmus nemcsak filozófiai nézeteket jelent, hanem egy életstílust is, a polgári életforma kötöttségei elleni lázadást, éjszakai lokálokban játszott jazzt, szabados szexualitást, öltözködést (a fekete garbó akkor jött divatba), némileg blazírt életérzést (közöny, undor, stb. – Camus, Sartre művek címeire utalva).

A filozófiai nézetek közül a szabadság, felelősség, választás kérdéskörére fogok szorítkozni, méghozzá női szempontból, hiszen ezt először Beauvoir gondolta szisztematikusan végig:

szabad-e egy nő, milyen választásai vannak és felelős-e sorsáért?

Vagy szükségszerű-e a női nem másodrendűsége, amelyet a történelem és az ismert kultúrák többsége mutat (ti. a patriarchátus)? Ezekkel az akkoriban radikálisan új kérdésekkel foglalkozik Beauvoir mára már klasszikussá vált műve „A második nem”, mely 1949-ben jelent meg 2 kötetben, mintegy 1000 oldal terjedelemben. Megjelenése hatalmas siker volt, és nagy botrány is egyben, a Vatikán még tiltólistára is tette.

1969-ben megjelent magyarul egy rövidített kiadása és a nagy siker miatt 1971-ben is (Görög Livia és Somló Vera fordította, Tordai Zádor filozófus ellenőrizte és fogalmi szótárat készített hozzá). Érdemes lenne hosszabban foglalkozni az 570 oldalas magyar válogatás szempontjaival, mi és miért maradt ki. Egy szembetűnő hiányosságot emelek ki, ami meghamisítja a mű és a szerző képét: kihagyták Beauvoir jegyzeteit, melyek gyakran fontos filozófiai utalásokat tartalmaznak (pl. az Előszóban Lévinasra) és a filozófiai fejtegetéseket gyakran lerövidítették, nem tartván fontosnak, hiszen aligha tartották filozófiai műnek, ahhoz túl érdekfeszítő, gördülékeny stílusú, eleven a szöveg.

Pedig filozófiai mű, csak nem a hagyományos-unalmas-nehézkés fajtából – olyan mint egy barack-koktél!

Beauvoir megteremtette benne az egzisztenciális fenomenológia feminista változatát, felhasználva, kritikusan tovább gondolva Sartre és Merleau-Ponty alapeszméit, alkalmazva és konkretizálva a nők tipikus élethelyzeteire (pl. férjes asszony, anya). Az utóbbi évtizedekben Beauvoir és Merleau-Ponty nyomán kialakulóban van egy feminista fenomenológia, amely női testi lét jelenségeit feltérképezi a lányos dobástól a mellek tapasztalatáig (a látványtól az érzésig).

Általában is megfigyelhető a fenomenológia reneszánsza, nemcsak Franciaországban, hanem szerte a világban, sőt a nemzetközileg elismert képviselőik között egy kiváló magyar filozófus is van, a korán elhunyt Tengelyi László, aki az ELTE-n kezdte nagysikerű pályáját.

A fentiekben jeleztem, hogy a szabadság, választás, felelősség kérdésére szorítkozom – terjedelmi okokból. „A második nem” már a bevezetésben felvázolja a mű filozófiai alapját, és megnevezi saját állás- illetve nézőpontját, amit egzisztencialista etikaként azonosít. A szabadság az emberi létezés (ontológiai) adottsága az egzisztencializmus (konkrétan Sartre korai műve. „A lét és a semmi” szerint).

Minden helyzetben, még a börtönben is van választási lehetőségünk – az adott határok között. De döntenünk kell, ami nem könnyű, hiszen aztán a saját választásunk alapján felelősek is leszünk döntésünkért, életünk alakulásáért. Beauvoir a nők általános helyzetében egy kettősséget, ellentmondást lát: egyrészt a nő is mint minden ember „eredendően autonóm szabadság”, igénye van rá, hogy önmagát lényeginek tartsa, dönthessen saját életéről, sorsáról, de ugyanakkor egy olyan világba születik, ahol ő a férfitől különböző másik nem, a férfi társa (feleség és családanya), aki magát tételezi lényeginek és a nőt lényegtelennek, alárendeltnek.

Ez az alárendelt női szituáció (egy férfi felesége és gyermekei anyja) ellentmondásban van a nőt mint emberi lényt megillető alapvető szabadsággal. Még ma is létezik ez az ellentmondás (család vagy szakmai karrier), de ma, amikor  a nők el tudják tartani magukat, képzettséget szerezhetnek és munkát vállalnak, nincsenek anyagilag kiszolgáltatva egy férjnek, társadalmi-történeti helyzetük határai között szabadon dönthetnek életcéljukról, már nem drámai a feszültség köztük mint a 20. század közepén és azt megelőző korokban volt. Még férjhez sem kell feltétlenül menniük, még akkor se, ha gyermeket szeretnének, bár a férjes nő társadalmi státusza még ma is magasabb a szingliénél.

Mindazonáltal ma is sok nő (talán ma is a többség) szabadon választja a feleség helyzetét, és ezáltal felelős lesz döntéséért. A mai házasság intézménye (pl. a családi munkamegosztás, döntéshozatal) még sokat őriz a tradicionális férfi-nő hierarchiából. Beauvoir bátran kimondja, hogy sok nő szívesen lemond a saját életcél megválasztása nehézségéről és belesüllyed a kényelmes-tradicionális függő feleség szerepébe, és ezáltal cinkosként közreműködik saját alárendeltségében.

Nem örök női sors a második szerepe, nincs ‘örök nőiség’, a biológia sem predesztinálja erre a nőket.

Csak történetileg-társadalmilag kialakult női szituációk vannak, melyek változnak, de maguknak a nőknek – egyénileg és közösen – is tenniük kell érte. Az eltartott feleség helyzetéről Beauvoir kendőzetlen képet rajzol (a házimunka ismétlődő robotja, a bezártság, kiszolgáltatottság, a szexuális nyomor), nem kevésbé radikális a monogám polgári házasság (hitvesi szerelem) megítélésében és a prostitúció tartós fennállásával való összefüggésre is rámutat.

Összefoglalva az eddigieket: Beauvoir a nő helyzetének enciklopédikus rajzával – mely természetesen a férfiéhez képest értelmezhető – a társadalmi nemek tudománya alapjául szolgált és „A második nem” ma is a legjobb átfogó mű e területen például maga a biológiai nem (sex) és társdalmi nem (gender) megkülönböztetése is visszavezethető rá. Beauvoir szállóigévé vált egy mondata szerint: „Senki nem születik nőnek, hanem azzá válik.”- És természetesen férfinak sem!