Az Országgyűlés az állami döntéshozatal legfontosabb fóruma, de nem minden, a parlamenti ülésteremben megszülető döntés érvényes. Az eljárási szabályok megsértése ugyanis eredményezhet olyan helyzetet, hogy a látszólag megszületett döntés valójában nem létezik. Mivel a 2018. év utolsó előtti parlamenti ülésnapján nagyon fontos törvényjavaslatokról szavaztak, de ennek körülményei rendkívüliek voltak, sokan teszik fel azt a kérdést, hogy ezek a döntések érvényesnek tekinthetők-e.

A törvényalkotásnak számos eljárási szabálya van, amelyek együttesen biztosítják a törvényhozás átláthatóságát, ellenőrizhetőségét és a parlamenti kisebbség védelmét.

Mindenekelőtt azt érdemes tisztázni, hogy a törvényalkotási folyamat szabályait az Országgyűlésnek be kell tartania, de nem minden szabály megsértése eredményezi a törvény érvénytelenségét.

A törvény érvényességének vizsgálata az Alkotmánybíróság feladata. Az Alkotmánybíróság csak akkor semmisíti meg a törvényt, ha a jogalkotási eljárás során olyan súlyos eljárási szabálytalanságot követtek el, amely a jogszabály közjogi érvénytelenségét idézte elő, és amely másként nem orvosolható, mint a törvény megsemmisítésével.

A törvényhozási eljárás különféle rendelkezéseinek megsértése ugyanis nem azonos súlyú az alkotmányossági vizsgálatkor. A jogalkotási törvény vagy a házszabály egyes szabályainak megsértése nem feltétlenül eredményezi a törvény alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. E tekintetben nem annak van jelentősége, hogy a megsértett szabály az Országgyűlés eljárási rendjét szabályozó törvényből, országgyűlési határozatból vagy akár parlamenti szokásból következik-e.

A súlyos hibában szenvedő eljárásban elfogadott törvényt az Alkotmánybíróság a kihirdetése napjára visszamenő hatállyal megsemmisítheti, függetlenül attól, hogy mi volt a törvény konkrét tartalma.

Hogy mi számít ennyire súlyos szabálysértésnek, azt az Alkotmánybíróság esetről esetre dönti el. Minden esetben megvizsgálja, hogy a megsértett szabály a törvényhozás alkotmányosságával mennyire szoros összefüggésben áll, mit garantál.

Ezért érdemes megnéznünk, hogy az utolsó ülésnapon megsértett szabályok milyen alkotmányos normák érvényesülését szolgálják.

Az elnök nem a pulpitusról vezette az ülést

Ezzel kapcsolatban az Országgyűlés Hivatala fontosnak tartotta közölni, hogy a házszabály nem teszi kötelezővé, hogy az elnök a pulpitusról vezesse az ülést. Ettől függetlenül szerintünk ilyen szabály létezik, az ülésvezetés mindig a pulpitusról történik.

A parlamenti jognak nem minden szabálya a házszabály írott rendelkezése, a parlamenti jogban fontos előírások következnek a parlamenti szokásokból is. Vagyis nem az a döntő a szabálysértés súlyosságának megítélésekor, hogy a házszabályban írott normáról van-e szó.

Ehelyett azt kell megvizsgálni, hogy mi indokolja azt, hogy a pulpitusról vezessék az ülést. Csak a szabály funkciója alapján tudjuk ugyanis megítélni, hogy annak garanciális jelentősége van-e.

A kiemelt helyről történő ülésvezetés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy minden képviselő számára legyen egyértelmű, hogy mi történik: legyen világos, ha szavazásra tesznek fel egy kérdést, mi a kérdés tartalma, és mi annak az eredménye, mi az ülés következő lépése.

Az, hogy e szabály megsértése az aznap elfogadott törvények közjogi érvénytelenségét eredményezte-e, annak vizsgálatát és eldöntését igényli, hogy a rendkívüli ülésvezetés ellenére teljesült-e ez a követelmény: világos volt-e minden képviselő számára, hogy ki vezeti az ülést, miről és mikor kell szavazni, stb.

Ha a parlamenti patkóból történt ülésvezetés ezt lehetővé tette, a törvények lehetnek érvényesek, ha viszont a képviselők a zűrzavarban nem tudhatták, hogy szavazniuk kell, mikor és miről, akkor a törvények elfogadása súlyos eljárási szabálytalanságban szenved.

Az ellenzéki jegyző mellőzése

Az ellenzéki jegyzők nem működtek közre az ülés levezetésének segítésében, ezért a levezető elnök két kormánypárti jegyzőt jelölt ki a feladatra. A házszabály ezt valóban lehetővé teszi, az ellenzéki jegyző hiánya nem akadályozza meg az ülés lefolytatását. Ha így lenne, akkor az ellenzék bármikor blokkolni tudná az ülések megtartását, ezért az az értelmezés, miszerint az ellenzéki jegyző nélkül nem lehetne ülést vezetni, nem tűnik helyesnek. Helyes az az értelmezés, amely szerint törekedni kell erre.

Persze nem tudjuk, hogy Latorcai János mennyire törekedett az ellenzéki jegyzők bevonására, azt viszont érdemes megvizsgálni, hogy mit is szolgál az a főszabály, amely szerint az egyik jegyző mindig kormánypárti, a másik ellenzéki.

A jegyzők az elnököt segítik a tanácskozások vezetésében. Az ülésteremben zajló eseményeket folyamatosan figyelemmel kísérik, és jelzik az elnöknek. A politikai kiegyensúlyozottság az ülés szabályszerű lebonyolításában közreműködő jegyzők tekintetében azért fontos, hogy az egyik politikai oldal ne „lophassa el” a szabálytalan ülésvezetéssel az egész ülést.

Mivel a levezető elnök maga is vagy kormánypárti vagy ellenzéki képviselő, az ellentétes politikai oldal közreműködése az eljárási szabályok pártatlan betartásának garanciája. A szerdán elfogadott törvények érvényességének szempontjából ezért azt kell majd megvizsgálni, hogy történt-e az eljárásban olyan szabálytalanság, amely az ellenzéki jegyző közreműködésével nem történhetett volna meg.

Ha minden ugyanígy történt volna az ellenzéki jegyző közreműködése esetén is, akkor valószínűtlen, hogy a törvények érvénytelenek lennének. Ha viszont azonosítható olyan szabály, amely megsértésére az ellenzéki jegyző hiánya adott alkalmat, akkor e mellőzés jelentősnek tekinthető.

Szavazás azonosítókártya nélkül

A szavazatszámláló gép már sok éve a képviselők személyét azonosító kártya behelyezését igényli. Azért vezették be a használatát, mert korábban sok esetben kiderült, olyan képviselők helyett is szavaztak egy-egy előterjesztésről, akik nem is voltak az ülésteremben. Bár a kártyát – jogsértő módon – a képviselő át is adhatja másnak, használatának értelme, hogy azt biztosítja, hogy valóban a szavazásra jogosult képviselő nyomja meg a gombot.

Függetlenül attól, hogy az azonosítókártya használatát milyen részletességgel szabályozza a házszabály, a használat a hosszú évek szokása alatt is kötelezővé, a parlamenti szokásjog részévé vált. Az ülésteremben nemcsak parlamenti képviselők vannak, és nem is minden képviselő tartózkodik a helyén. Valamilyen módon biztosítani kell, hogy ha ők nyomnak gombot, az ne a gombhoz tartozó képviselő szavazatának számítson. Ha a törvényt ugyanis nem az arra jogosult országgyűlési képviselők szavazzák meg, az nem lehet érvényes.

Mivel szerdán azonosító kártya nélkül történt szavazás, azt kell megvizsgálni, sérült-e a kártyahasználatot indokló alkotmányos norma, amely szerint csak az országgyűlési képviselők szavazhatnak, és ők is csak a saját nevükben, más helyett nem.

A szerdai ülésnap zűrzavaros volt, a képviselők jelentős része nem a helyén tartózkodott, az elnök és a jegyzők, mivel nem a pulpituson tartózkodtak, nem is nagyon láthatták át, hogy minden szavazó képviselő helyén a megfelelő képviselő nyomkodja-e a gombokat.

Ha valamikor, akkor egy ilyen zűrzavaros helyzetben lett volna fontos az azonosítókártya használata, mert a körülmények kifejezetten megnehezítették, hogy ülésrend azonosítsa a saját üléshelyéről szavazó képviselőket.

Az tehát, hogy az azonosító kártya használatának mellőzése a törvény érvénytelenségéhez vezet-e, annak az előzetes kérdésnek az eldöntését igényli, hogy az adott helyzetben – különösen a nem szokásos ülésvezetés körülményei között – a képviselők azonosítása ténylegesen biztosítható volt-e. Ha nem, a törvény nem lehet érvényes, ha viszont igen, az nem érinti a törvény érvényességét. E tekintetben minden olyan bizonyíték, amely azt mutatja, hogy a szavazáskor valamely képviselő helyén valaki más nyomhatott gombot, vagy egy képviselő nem(csak) a saját gombját nyomogatta, fontos adalék.

Ha az erre jogosultak közül valaki megtámadja a szerdán elfogadott törvényeket, csak akkor járhat sikerrel, ha a parlamenti szabályok megsértésének bemutatásán kívül ilyen, a szabályok alkotmányos funkcióira is kiterjedő érvelést is előad.