Tegnap kezdődött a Kutatók Éjszakája, ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, ugyanis aggasztónak tartják, hogy tudományos kutatás presztízsének lebecsülése mellett  megjelent a kutatómunkát végző kollégák között az egzisztenciális bizonytalanság is.

„Nem engedhető meg, hogy főállású kutatóink, kutatómunkát végző egyetemi oktatóink és a közgyűjtemények kutatóinak bére ne igazodjon az általuk előállított tudás értékéhez!”

– írják közleményükben. A sajtótájékoztatón a bérek rendezése mellett egyértelműen megjelent a magyar kutatóhálózatok autonómiájáért és egységéért való aggodalom is.

Kuti László (ÉSZT) hangsúlyozta, a tudomány nem az azt művelők szórakozására van, hanem, hogy kiszolgálja a társadalmat. A tudomány egyik nagyon fontos eleme, az oktatás szerepe alapvető fontosságú, hiszen ez alapozza meg a tudományt művelők és a tudományt befogadók tudását is. Másik fontos elemként említette meg az intézményrendszert: szükség van kutatóintézetekre, kutatókra és olyan helyekre, ahol az eredmények megjelenhetnek, a kutatók ütköztethetik a véleményüket.

Nagyon fontos a  kutatóintézeti hálózat, ami a tudományos eredményeket veszi alapul, fontos társadalmi szerepet tölt be, és nem lehet a politika játékszere.

Dr. Koreczné Kazinczi Ilona (TUDOSZ) Széchenyit idézte: „a tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.”

Úgy gondolja, a kutatók autonómiáját a magyar hagyományként kialalult intézményhálózaton belül továbbra is biztosítani kell. Az alkalmazott kutatás valamivel jobb helyzetben van az alapkutatással szemben, ugyanis annak egyből megvan a látható eredménye. Pedig – a vetés és az aratás példájával élve – alapkutatás nélkül nincs alkalmazott kutatás.

„Ha nem vetünk ebben az évben, jövőre nem tudunk aratni és feléljük az előző terményünket – ugyanígy van ez a kutatással is (…) De ez nem csak a mi jövőbeni termésünket teszi lehetetlenné, hanem lehetetlenné teszi a gyerekeinkét és unokáinkét is.”

A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete úgy gondolja, Magyarországnak gazdasági és stratégiai érdeke, hogy az MTA kutatásban és innovációban betöltött szerepe továbbra is megmaradjon. A kormánynak is érdeke, hogy a területet művelőket megbecsülje, ezért arra kérik a kormányt, minél előbb rendezze a kutatók bérét.

Csóti Csaba (KKDSZ) szerint a magyar kutatói hálózat nagyon színes: az MTA kutatóintézetei, független kutatóintézeteken, az  egyetemek kutatási területein át a közművelődési szféráig folynak kutatások.

Úgy gondolja, meg kellene becsülni azt az értéket, hogy a kutatások sokféleképpen, nem centralizáltan állnak össze.

A KKDSZ úgy gondolja, hogy a bérek rendezése Magyarorszgának alapvető érdeke. A közgyűjteményi területen dolgozó kutatók és kutatást segítők bére annyira alacsony, hogy 70-80%-uk ugyanazt a bért kapja, kb. bruttó 180 ezer forintot – nagyjából annyit, mint az ugyanabban az intézményben dolgozó gondnok.

Csóti méltatlannak és felháborítónak nevezte a bérhelyzetet, és hangsúlyozta, most még átgondolhatja a kormány, munkáltatóként hogyan rendezi az alá tartozó munkavállalók bérét.

Koreczné hozzátette, sok kollégájuk nettó bére nem éri el az átlagnyugdíj értékét, sokuk nettó bére még a 100 ezret sem éri el.

Szerinte aki ma Magyarországon – és az utóbbi 10 évben – a kultúrát, tudományt választja munkájául, az gyakorlatilag „a szegénységgel jegyzi el magát”.

A felsőoktatási dolgozók szakszervezete szerint is nagyon erősen szorít a bérhelyzet. Fontos lenne az oktatók, és az oktatáskutatást segítők bérének növelése, mivel a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével a bértábla teljesen összecsúszott, torzult, elvesztette megtartó képességét, nem jutalmazza a szakmai tapasztalatot és kitartást, ezért rengetegen tervezik elhagyni a pályát.

Kérdésünkre, hogy miben lehet az idei bértárgyalás más, mint az elmúlt évek tárgyalássorozata, azt a választ kaptuk, hogy valószínűleg nem lesz más. A szakszervezetek követelnek, a kormány pedig nem enged. A szakszervezetek és szakszervezeti konföderációk viszont mellettük állnak, ami nagyban erősíti őket. Az MTA-tól megvont források miatt nagyobb az összetartás, látják az emberek, hogy csak akkor van esély, ha összefognak. A társadalom részéről is érződik a nagyobb támogatás, a lakosság kultúra és tudomány iránt érdeklődő része érzékeli, hogy az állami alkalmazásban állók anyagi és erkölcsi megbecsültsége a „béka feneke alatt van”. Ezeket a problémákat másképp látja a munkaadó és a munkavállaló is, a „Bölcsek kövét” senki sem birtokolja, a megoldást együtt kell megtalálni és évről-évre újragondolni.

„A négy aláíró szervezet határozott álláspontja, hogy a kormánynak komolyan kell vennie a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével a tárgyalást az akadémiai kutatás jövőjének ügyében. Ne akarja két hónap alatt gyökeresen átalakítani a kutatást/kutatóhálózatot, ezzel külföldre kergetni a kutatókat. Mert ha a kutatást veszélyezteti, azzal Magyarország jövőjét kockáztatja.

A jövő megalapozásához, a kutatás szabadságának biztosításához, az értékalapú társadalom kialakításához elengedhetetlen a kutató és a kutatást segítő munkatársak anyagi megbecsülése is!”