Miközben 900 ezer család ellen zajlik ma valamilyen végrehajtási eljárás, az elmúlt napokban végignézhettük, ahogy családok, emberek utcára kerülnek. Ezekben a helyzetekben pedig egy a közös: abban az országban, ahol lényegében kivégezték a szociális védőhálót, büntetik a hajléktalanságot, nincs szociális lakáspolitika, a kormány semmit sem tesz az uzsoraszerű hitelek ellen, miközben a szociális juttatásokat elveszi a szegényektől és a gazdagoknak ajándékozza… abban az országban nem lehet igazságos kilakoltatásról beszélni.

Mert igazságos kilakoltatásról akkor beszélhetnénk, ha az nem okozna kárt a társadalomnak, és ha azt tudnánk mondani, mindent elkövettünk, hogy ez ne történjen meg, de van olyan helyzet, amikor nem lehet segíteni. De hát tudunk ilyet mondani ebben az országban?

Tudjuk azt mondani egy kilakoltatásra, hogy igazságos, ha

• a felvett hitel összegét már törlesztették, de a kamatok miatt még így is többet kell törleszteni, mint amennyit felvettek?
• pontosan fizetnének a lakók, de olyan mértékben emelkedtek a törlesztőrészletek, hogy egyszerűen nem bírták fizetni?
• azért nem tudnak fizetni, mert egy váratlan baleset történt, valaki elvesztette a munkáját, és így halmozodott fel az adósság?

Lehet-e egy kilakoltatás igazságos egy országban, ha tudjuk,

• hogy a kormány a végtörlesztéssel lehetőséget adott a legjobb helyzetűeknek, de azokat nem mentette meg, akik nem fértek hozzá annyi pénzhez, amennyire ehhez szükség lett volna?
• hogy a devizaválság kirobbanása után a törvényhozó is belátta, hogy teljesen át kell alakítani a banki reklámok szabályait: a THM-et már fel kell tüntetni, és nem lehet apróbetűben elrejteni lényeges információkat?
• hogy sok esetben a bank nem adott teljes körű tájékoztatást a hitelfelvételnél?
• hogy a magyar oktatási rendszerben semmilyen pénzügyi tudatosodást segítő tantárgy nincsen?
• hogy az állami lakásvagyon elherdálását követően a lakosság többsége előtt nem is nyitottak meg más lehetőséget, mint azt, hogy lakhatásáért cserébe évtizedekre eladósodjon?
• hogy annak idején, amikor ezeket a hiteleket felvették, az egész média, a politikai és gazdasági elit az olcsó hitelek hasznáról és biztonságosságáról beszélt, mindenki nyomatta, hogy növelni kell a fogyasztást, és lakástulajdonossá kell válni, a kockázatokról pedig csak a vájt fülűek hallottak?
• hogy ahogyan akkoriban a hitelezés túlpörgetése, ma a lakásvagyon mihamarabbi visszaszerzése áll a bankok érdekében?

Tudunk igazságos kilakoltatásról beszélni,

• ha az állam és az önkormányzatok az utóbbi évtizedekben teljesen leépítették a szociális hálót, a lakhatási támogatásokat kivezették?
• ha tudjuk, hogy a munkanélküli segély csak 3 hónapig jár, így aki elveszíti a munkáját és nincs tartaléka, a negyedik hónapban már nem tudja az önkormányzati lakbért, vagy a hiteltörlesztést fizetni?
• ha ismerjük azokat a sztorikat, amikor az önkormányzatok sem adnak lehetőséget adósság átütemezésre, vagy az adósság részletben való fizetésére?
• ha a legtöbb helyen egyszerűen nincs is olyan, hogy az állam tanácsadással segít a családoknak beosztani a pénzüket?
• ha sok budapesti kerületben például 100 nehéz sorsú család jut egy családsegítő munkatársra?
• ha tudjuk, hogy azok a szociális munkások, akiknek segítenie kéne, sokszor maguk is nevetséges fizetésen tengődnek?
• ha a banki hitelezés kapcsán az állam nem is próbál meg semmilyen ponton belépni, és segíteni az adósságcsapdába került családokon?
• ha több ezer önkormányzati lakás áll üresen?
• az albérletek ára sok helyen a duplájára emelkedett?
• ha tudjuk, hogy egy utcára kerülő ember mennyi költségébe kerül később az államnak: kieső fogyasztás és adóbevételek, leromlott egészségügyi állapot, esetleg később leromló mentális állapot, köztisztasági kérdés és a szegénység egyéb költségei.

Napestig sorolhatnánk a „ha” kezdetű mondatokat. Nyilván egy hitelfelvételnél is megvan az egyéni felelősség, csupán az a kérdés, hogy amikor 900 ezer családot érint ilyen probléma, akkor van-e értelme minden egyes alkalommal az egyéni felelősséget firtatni?

Ha a szomszédos országokban többé-kevésbé le tudtak számolni a devizaválság kapcsán keletkezett uzsoraszerű hitelekkel, akkor nálunk miért nem tudnak? Miért nem segíti az állam azokat, akik az utcára kerülhetnek egy ilyen eset miatt?

A magyar társadalom több szempontból is válságban van, az egyik ilyen szempont a lakhatási válság.

Ezért nem a gyíkemberek, a zsidók, vagy bárki más a felelős, hanem azok a politikusok a mindenkori kormányon, akik nem védik meg az embereket az elszegényedéstől, nem hoznak létre olyan állami szerveket, amelyek a hatalommal és pénzzel rendelkező bankokat arra kötelezik, hogy tiszteségesen bánjanak az adósokkal.

Ma Magyarországon azért van társadalmi válság, mert a mindenkori kormány nem végzi a munkáját. És ez elfogadhatatlan. Nem az az elfogadhatatlan, ha egy ember nem tudja fizetni a törlesztő részletét, hanem az, ha ezt az embert nem segíti ki senki abban, hogy talpon maradjon, sőt ha utcára kerül, büntetni akarják, ahelyett, hogy segítenék a társadalomba való visszatérését.

Azokon a vezetőkön kell felháborodni, akik ezt a helyzetet előidézték, és nem azokon, akik ennek a helyzetnek az elszenvedői.