Egymás után olvashattuk Jámbor András, Kőszeg Ferenc, és Molnár György valóban izgalmas reflexióit a józsefvárosi időközi választásokról. Hadd folytassam ezt a sort, de csak lazán kapcsolódva ennek az időközi választásnak a tanulságaihoz, és inkább egy lehetséges kiutat (új módot keresve) keresgélve.
Az április 8-i választás és a józsefvárosi kudarc után Miskolc, Veszprém, Sopron vagy Szerencs időközi eredményei – vagy inkább súlyos vereségei – azt mutatják, hogy a politikai tér demokratikus oldalának eddigi stratégiái sorra megbuktak. Egyre több, számomra mértékadó elemzés és vélemény szerint az egyeztetésnek, együttműködésnek szinte minden formációját kipróbálták a pártok, de az apátiát nem sikerült áttörniük. Ugyanakkor egyre közelednek az újabb fontos megméretések, mint az EU-parlamenti és a helyi önkormányzati választások, de nem formálódik egy új alternatíva, viszont a NER pártjainak népszerűsége töretlen.
Az az állításom, hogy az eddigi együttműködéseknek már az elvi alapjuk is téves volt.
A pártok közötti pusztán formális együttműködés – csak a jelöltekre és pozíciókra szorítkozva – roppant kevésnek bizonyult, amit önmagában is bizonyít az eredménytelenség. Hiányoztak a gondokra, problémákra adandó és közösen vállalható válaszoknak akár csak kísérletei is, nem beszélve egy koherens jövőkép megjelenítéséről. Vagyis az országgyűlési választásokon sem és azóta sem voltak képesek a demokratikus ellenzéki pártok kormányzóképességet felmutatni – ami akkor is igaz, ha egyes jelöltjeikkel szemben ez az általánosító megállapítás méltatlan. Emiatt alakulhatott ki mára a jelenlegi igen súlyos hitelességi deficit a baloldali vagy baloldali értékeket is valló, demokratikus pártok megítélésében. Európában vagy a világban a különböző eszmerendszerek és/vagy reprezentánsai helytelen, nem teljesen kielégítő válaszai korunk kihívásaira, a nemzetközi erőtér változása erre a bizalmi válságra természetesen hatással vannak, de annak semmiképpen sem okozói.
A belpolitikai térnek a választópolgárok és a pártok – mint meghatározó szereplők – mellett fontos és egyenrangú szereplői az értelmiségiek és a civilek is. A lényeg tudniillik épp abban áll, hogy a választópolgár érdeklődését tartósan felkelteni, számára valós és hihető válaszokat adni, támogatását elnyerni – szerintem – csak mindhárom „szereplőnek” az érdemi, szoros és tartós együttműködésével lehet.
A választópolgároknak ma is van érdemi érdeklődésük, melynek irányultságát jól reprezentálja a Policy Solutions intézet és a Friedrich Ebert Stiftung (FES) magyarországi irodája által készített, a Szociáldemokrata értékek Magyarországon című felmérése. Eszerint a társadalomban sokkal szélesebb tere lehetne „[…] a baloldali politizálásnak Magyarországon, ha a pártok képesek lennének hitelesen magukhoz kötni egy-egy szociáldemokrata értéket, megoldást.” Ez a tanulmány egy dolgot egész biztosan bizonyít: hogy ma van igény az értékelvű, jelenleginél hihetőbb és intellektuálisabb politizálásra.
A demokratikus pártoknak be kell látniuk, hogy a csökkenő értelmiségi holdudvaruk és a civil szervezetekkel való hiányos kapcsolataik miatt sem tudtak igényes és koherens víziókkal „szorítóba” lépni, bizonyos „értékeket, megoldásokat magukhoz kötni”.
A problémáknak sokszor pontatlan ismerete és ezért helytelen értékelése, a programoknak vegyes színvonalú szakmai megalapozása nem tették igazán vonzóvá az üzeneteiket, a valódi problémákra adott válaszaikat. Ez a hiány és a megmondó/nagyot mondó versenyben való részvétel tette sokszor a populárisnak (könnyen érthetőnek) szánt mondatokat populistává.
A nehezen megszületett választási megállapodások és a szavazások között megmaradt rövid idő miatt még ott sem sikerült a mondanivaló kellő és kívánatos megismertetése a célközösségekkel, ahol egyébként megvolt a tehetség és az igény. A hitelesség folyamatos csorbulása további stagnálást, bázisvesztést hozott, a megfelelő tartalom nélküli időközi választásokra szóló technikai együttműködések tulajdonképpen ezért inkább voltak – eddig – a felelősségtől való menekülések, mint egy új helyi, térségi, no pláne országos NER ellenes alternatíva felmutatásának lehetőségei.
Ma nem látni azt a közéleti szervezetet, politikai csoportosulást, amelyik képes lehetne egymaga integrálni az ellenzéki politizálásban részt venni kívánókat. Tudniillik ezek az emberek, közösségek miközben az alapvető célban egyetértenek, értékrendjükben, múltjukban, kultúrájukban stb. mégiscsak egymástól eltérő, nem ritkán egymással is vitázó rétegek, csoportok. Pedig fontos lenne, hogy a „kórus egységesen és harmonikusan szóljon” mert az üzenetei csak így lennének meggyőzőek és széles körben mozgósítóak. A politikai pártok vezetései ugyanakkor még azt sem ismerték fel, hogy az eddigi módon már nem lehet még részsikereket sem elérni. Pedig az eddigi út folytatásának az eredménye, a NER-el szemben állók választói bázisának további erodálodása lesz.
A kitörés lehetőségét csak olyan politikai tömb teremtheti meg, ahol az együttműködésben a politikai pártok mellett egyenrangúként kapnak helyet a civilek és az értelmiségiek is.
Ennek érdekében a pártoknak kell kezdeményezni olyan ágazati „kerekasztalokat”, ahol tartós és valódi érdeklődéssel fordulnak a civilek „terepen” szerzett tapasztalatai és ismeretei felé. Ahol fontos a szakmai értelmiség véleményét figyelembe venni, azt megfontolják, és hasznosítják vízióik kialakításában. Ez a közös munkálkodás azért lenne elemi érdeke a pártoknak, mert csak a civil és értelmiségi „transzmissziók” segítségével van reális lehetőségük az új elképzeléseiket, programjaikat valóban széles körben megismertetni, hitelességüket visszanyerni.
Tehát új alapokra kell helyezni ezeket a kapcsolatokat, ahol nem vitás, hogy a pártok a „főszereplők” – mint a formális politizálás legitim letéteményesei -, de a többi résztvevő is találja meg a helyét, feladatát, és érezhesse magát a nagy átalakítás részesének. A presztízssérelmeket, érdekeket félretéve dolgozzanak ki valódi válaszokat az országos és lokális problémákra.
Ahol a bővülő együttműködésben részletezettebb és intellektuálisan erősebb jövőképet képesek együtt felrajzolni, mint azt, hogy „mi majd jobban csináljuk”. Ahol lesznek differenciált válaszok az eltérő adottságú kisebb – nagyobb térségek eltérő gondjaira és igényeire, ezen keresztül az egyének is kapnak érdemi válaszokat. Ahol nem az egyes jelöltek adottságaihoz igazodnak a válaszok, hanem a helyes, reális válaszokhoz, tennivalókhoz keresik a megfelelő jelöltet. Ahol a pártok ehhez a hatalmas feladathoz nemcsak a nevüket adják, hanem partnerként részt is vesznek benne. Ahol a választási együttműködési keretekről szóló vitákat felválthatják a választási programok összehangolásáról szóló viták. Ahol viták és kompromisszumok árán megszülethetnek a szakmailag megalapozott, világos értéküzenetekkel bíró és politikailag reális, közösen vállalható programrészek. Így létrejöhet az a politikai tömb, melyben egyszerre van jelen a közös és a különbözőség, és amely hozzásegíthet az elvesztett hitelesség visszanyeréséhez.
Ezzel szemben az utóbbi napokban is azt lehetett hallani demokratikus pártok vezetőitől, hogy egyelőre nem ismerik az önkormányzati választások esetleges szabályváltozásait, így nem marad idő a kampány kidolgozására, a megfelelő jelölt megtalálására. (sic!) Ám ha csak néhány órájuk lesz, akkor is megegyeznek! (sic!) Dolgozunk az új módszerek megtalálásán! (sic!) stb., stb.
Az önkormányzatok önállósága megtépázva, vagyonuk és forrásaik megdézsmálva, egyes térségek leszakadása robbanásveszélyes, növekszik a mélyszegénység, mindennapos a szegregáció, a hatékonyság alacsony szintje gátolja a kívánatos bérfejlesztéseket, a kistelepülések infrastruktúrája egyre rosszabb, az állandó házi orvosok százai hiányoznak, Budapesten – ahol az átlagos életminőség jobb az országos átlagnál – az egyes kerületek közötti különbség ugyanakkor nagyobb, mint az ország keleti és nyugati fele között, dúl a korrupció, büntetendő lett hajléktalanság, egyes térségekben a tömeg/közösségi közlekedés a munkavállalás gátja, stb.
Mutatóban ennyi is elég azokból az önkormányzatokat is súlyosan érintő gondokból, amelyekre válaszul a jelölteknek hiteles választ és reményt kellene adni a választások előtt. Nem a kampányban, hanem már sokkal hamarabb.
Az utolsó néhány hét vagy hónap kevés a jelöltek közös és reális válaszainak kidolgozásához, valamint a hitelesség visszanyeréséhez.
Pedig csak ez vagy ehhez hasonló út lehet az alapja a jövendő sikernek, „mert az intellektuális aprómunka nem spórolható meg!”
Most, a jelen helyzetben a demokratikus pártok elitjeinek súlyos kérdésekben, súlyos döntéseket kell meghozniuk:
- Jelentéktelenedés vagy kompromisszum készség és nyitottság?
- Pártérdek vagy együttműködés egymással, a társadalom sokszínű szervezeteivel?
- Személyi kérdések és pozícióviták vagy értékalapú „kórus”, amely képes együtt, harmonikusan megszólalni?
- Részmegoldások és populáris mellébeszélések vagy intellektuális aprómunka és szakmai válaszok?
Európában nem kevés megegyezést ismerünk, a spanyol Moncloá paktumtól, a belga vallon-flamand szakítást megakadályozó egyezségeken át, az ír konfliktust lezáró megállapodásig, ahol különböző társadalmi erők egy mindent felülíró cél érdekében – a demokráciáért, egységük megőrzéséért és fejlődésükért – képesek voltak korábbi álláspontjaikon felülemelkedni, céljaikat korrigálni.
Ezzel a hosszúra sikerült elmélkedéssel valójában csak egyetlen egy kérdést akartam feltenni:
