Az OECD 2018-as, a vagyoni egyenlőtlenségeket vizsgáló, egy néhány éve bevezetett mérési módszerre alapozott tanulmánya szerint a felmérésben érintett országokban – és minden bizonnyal a felmérésben nem érintettekben is – a társadalmi egyenlőtlenségek jóval nagyobbak a korábban feltételezettnél. Míg eddig általában a háztartások bevételeinek eltéréseit vizsgálták az egyenlőtlenségek kutatásakor, a jelenlegi felmérés újszerű megközelítése szerint ezzel csak részlegesen lehet mérni a háztartások fogyasztásra fordítható erőforrásait.
Az adott háztartások a rendelkezésükre álló vagyonnal ki tudják egyenlíteni esetlegesen hullámzó bevételeiket – nagyobb vagyoni háttérrel tendenciózusan túlfogyaszthatnak, míg ha kevesebbet fogyasztanak a jövedelmüknél, az hozzáadódhat a vagyonukhoz. Már ha rendelkeznek az ehhez szükséges vagyonnal.
Emellett fontos kiemelni, hogy a nagyobb vagyonnal rendelkező háztartások tőkévé tehetik azt, magyarán befektethetik oly módon, hogy léténél fogva jövedelmezzen. Például kiadható lakást vásárolnak, amiből tőkejövedelmre tesznek szert.
A tanulmány a vagyon eloszlását tekintve igen aggasztó eredményekre jutott. Míg OECD átlagban a legvagyonosabb tíz százalék kezében van a társadalmi szinten birtokolt vagyon ötvenkét százaléka, addig a szegényebb hatvan százalék az összvagyon mindössze alig több, mint tizenkét százaléka fölött rendelkezik. Az ábrán láthatóak az egyes országok közötti eltérések, és szembeszökő, milyen különösen brutálisak az egyenlőtlenségek az Egyesült Államokban, valamint két, általában nem a legelnyomóbb tőkés diktatúrák közé sorolt ország; Hollandia és Dánia esetében.
Kép: OECD
Ezekben az országokban a társadalom alsó hatvan százalékának hitelállománya meghaladja a köztük eloszló vagyon mértékét, így az negatívként van feltüntetve – ennek oka, hogy a válság előtt sokan jelzálogra vettek ingatlant, melyek a válság idején elértéktelenedtek, és már nem fedezik a rájuk felvett hitel összegét.
Ezeket a különbségeket tovább növeli, hogy a háztartások nagyjából harmada jut fennállása során valamilyen nagyobb bevételhez öröklés vagy ajándékozás útján, ezek jellemzően a már eleve gazdagabbak közé tartoznak. Ennek hátterében a születéskor a családi környezet alapján viszonylag predesztinált életpálya áll – magyarán ha valaki gazdagabb családba születik, nagy valószínűséggel szintén jobban fizető állása lesz és jobban fog tudni érvényesülni a társadalomban, míg a szegények legnagyobb részének a jelenlegi rendszerben – a „mindenki a maga szerencséjének kovácsa” alapmítosszal szemben – esélyük sincs kitörni.
A tanulmány megállapítja, hogy a vizsgált országok háztartásainak harmada nem rendelkezik annyi vagyoni tartalékkal, hogy egy esetleges vis maior – munka elvesztése, betegség, etc. – esetén három hónapon át akár a létminimum szintjén is fedezni tudja a megélhetését.
Magyarországot tekintve láthatjuk, hogy a vagyoni egyenlőtlenség rémes, de átlagos. Azonban itt nem szabad megfeledkezni a más országok társadalmaihoz viszonyított mediánvagyonról – ezt akkor kapjuk meg, ha egymás után felírjuk minden háztartás vagyonát, és kiválasztjuk közülük a középsőt. Mivel a skála végein nagyok a kilengések – különösen a gazdagabbik végén – ezzel a mutatóval reálisabb képet kaphatunk a társadalom vagyoni helyzetéről, mint ha átlagot számolnánk.
Ezen mutató esetében az OECD harmadik legkisebb értékét produkáljuk Lettország (68.000$) és Chile (95.000$) után háztartásonként 101.000 dollárral, ami csupán a luxemburgi érték kevesebb mint egyhetede, de a britnek is kevesebb mint egyötöde. Ha az örökléseket vizsgáljuk, akkor is igazán siralmas a helyzet: mifelénk a mediánörökség – már a háztartások azon kevesebb mint harminc százaléka körében, melyek örökölnek – 12.000 dollár. Ez nagyjából az osztrák érték egytizenkettede.
Ami akkor is minimum meglepő, ha tudjuk hogy végül az ígérettel szemben nem lettünk Ausztria.
Forrás: OECD
Címoldali kép: Wikimedia Commons
