2016 júliusában, az észak-spanyolországi Pamplona híres fiesztájának nyitó napján került sor arra a csoportos nemi erőszakra, amely az utóbbi évek legnagyobb társadalmi horderejű bűntényévé vált Spanyolországban.

Július 6-ának éjjelén öt sevillai férfi, köztük egy hivatásos katona és egy csendőrtanonc terelt be egy lépcsőházba egy 18 éves madridi lányt. Rászóltak, hogy maradjon csendben, körbevették, majd lekapcsolták övtáskáját és melltartóját, és kb. 20 perc leforgása alatt összesen nyolcszor elégítették ki magukat vele – 5 orális fellációra, 3 vaginális, 1 anális penetrációra került sor, és minderről 7 rövidebb videó is készült.

Majd otthagyták az állításuk szerint a történtekbe hallgatólagosan beleegyező „partnerüket”, egyikük még ellopta a telefonját, amiből kidobta a sim- és memóriakártyát. Ezután gondtalanul folytatták a bulizást, míg másnap délelőtt le nem tartóztatta őket a rendőrség.

Az eset nyilvánosságra kerülése nyomán már másnap tüntetések kezdődtek a szexista és szexuális erőszak visszaszorítására egyébként külön protokollal rendelkező városban. Idővel pedig egyre több részlet került nyilvánosságra a magát manada-nak, kb. nyájnak vagy „falkának” nevező öt elkövetőről, akik a neten is hencegtek „kalandjaikkal”, és mint a nyomozás során kiderült, már korábban is videóra vettek egy öntudatlan lány ellen elkövetett abúzust.

Az országos visszhangot és felháborodást keltett történet 2017 novemberében került újra a figyelem középpontjába, amikor a zárt ajtók mögött zajló, de a sajtóban részletesen követett tárgyaláson nyilvánvalóvá vált, hogy a vádlottak tartják magukat ahhoz a verzióhoz, hogy mindez a lány belegyezésével történt. A bírók egyes gesztusai, de főképp a manada ügyvédjeinek módszerei, így pl. a lány után folytatott magánnyomozás, és az olyan típusú érvelés, mint a „bulizó fotót osztott meg magáról, akkor nem is lehet trauma hatása alatt”, csak tovább fokozták a felháborodást.

A feminista szervezetek sorozatos tüntetései és az óriási médiafigyelem központi vitatémává tette heteken át a nemi erőszak társadalmi megítélésének, az áldozatok védelmének, az igazságszolgáltatás hozzáállásának számos kérdését.

Csaknem öt hónappal később következett az újabb felvonás, amikor nyilvánosságra került az ítélet, amely az ügyész által kért 23 évvel szemben 9 évre ítélte az elkövetőket, de szexuális erőszak helyett csupán „szexuális abúzusnak” minősítette a tényállást, ugyanis az értelmezésében sem megfélemlítésre, sem fizikai agresszióra nem került sor, illetve az áldozat sem tiltakozott.

Ezen felül az egyik bíró különvéleményt fogalmazott meg, ő felmentette volna a vádlottakat, mert szerinte a videók tanulsága szerint kedélyes, euforikus szexre került sor aznap éjjel.

Az ítélet döbbenetet és elementáris felháborodást okozott szerte az országban, Pamplonában kis híján betörtek a tüntetők a bíróság épületébe, és a következő napokban tízezrek demonstráltak ország szerte. A példátlannak mondható óriási társadalmi nyomás hatására még a hasonló ügyekre kevéssé nyitott jobboldali kormány is felvetette, hogy szükség lehet a törvények módosítására, és esetleg átfogóbb reformokra.

A manada-ügy újabb „felvonására” pedig néhány napja került sor, amikor kiderült, hogy a 3 eljáró bíró közül kettő egyetértésével fejenként 6000 eurós kaució ellenében szabadon engedik a csaknem két éve előzetes letartóztatásban lévő öt férfit. A hír újra tízezreket vitt utcára, számos nagyvárosban, akik újfent kiálltak az áldozat mellett, és tiltakoztak az igazságszolgáltatás patriarchális jellege ellen.

Ebben a kontextusban nyilatkozott meg első alkalommal az áldozat, akinek anonimitását a média ma is tiszteletben tartja, bár korábban néhány napig kikerültek adatai a netre. (A férfiak arca és neve, a saját neten terjesztett fotóik révén szinte azonnal közismert lett.)

Az idén 20 éves lány a történtek második évfordulója előtt néhány nappal egy tévéműsorhoz juttatta el nyílt levelét, melyben elsőként köszönetet nyilvánít, családjának, régi és új barátainak, akikből erőt merített ezen a nehéz úton:

„Meg akarom köszönni mindazoknak is, akik bár nem is ismernek, elfoglalták egész Spanyolországot, hogy hangot adjanak nekem akkor, amikor sokan épp el akarták venni tőlem. Köszönöm, hogy nem hagytatok egyedül. Köszönöm, nővéreim, hogy hittetek nekem. Köszönet mindenért, teljes szívemből.

Köszönet mindenkinek, aki akár egyetlen másodpercig beszélt rólam, hogy elítélje, ami történt. Az egyesületeknek, az utca emberének, a politikai szereplőknek, a híres embereknek és újságíróknak, akik tiszteletben tartottak, és általában mindenkinek, aki aggódott értem. Köszönöm, hogy úgy érezhettem újra, része vagyok ennek a társadalomnak… Köszönöm, hogy harcoltatok, hogy kiabáltatok, hogy sírtatok és támogattátok ezt az ügyet.

Végezetül, ami számomra a legfontosabb: tegyetek feljelentést! Senkinek sem lenne szabad átélnie mindezt. Senkinek nem kellene sajnálkoznia, mert ivott, mert szóba elegyedett másokkal egy buliban, mert egyedül ment haza, vagy mert miniszoknyát vett fel. Azt kell sajnálnunk mindannyiunknak, hogy a társadalmunk mentalitása lehetővé teszi, hogy ez bárkivel megtörténhessen….

Kérlek titeket, még akkor is, ha biztosak vagytok benne, hogy nem fognak hinni nektek: tegyetek feljelentést. Biztosíthatlak arról, hogy az út, amire ráléptek, nem egy leányálom, de gondoljatok bele, mi lett volna, ha én nem teszek feljelentést. Fontos, hogy elítéljünk bizonyos dolgokat, de mindannyiunknak részeseivé kell válnunk a változásnak is. Én személy szerint azt gondolom, hogy ha az én esetemmel valakit tudatosabbá tettem, vagy valaki másnak erőt adtam a küzdelemhez, már elégedett vagyok.

Minden nőnek, férfinak, kislánynak és kisfiúnak, aki épp valami hasonlón megy át azt üzenem: ki lehet ebből mászni. Azt gondolhatjátok, hogy nincs elég erőtök a küzdelemhez, de meglepne titeket, mekkora erő van bennünk, emberi lényekben. Meséljétek el egy barátotoknak, egy családtagnak, a rendőrségnek, egy tweetben, csináljátok, ahogy akarjátok, de beszéljetek róla.

Ne maradjatok csendben, mert ha így tesztek, hagyjátok, hogy ők nyerjenek.”