Mint ismeretes, a Figyelő a Soros-zsoldos lista után most újabb listát állított össze, méghozzá az MTA Társadalomtudományi Központjának munkatársairól. A névtelen szerző szerint az intézmény és a hozzá tartozó kutatóintézetek dolga „a valós társadalompolitikai folyamatokat követő, a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére javaslatot tevő munkák” felsorakoztatása lenne, ehelyett viszont „leginkább a liberális világszemlélet narratívája alapján, a szexuális kisebbségek társadalmi helyzete, a gendertudomány és a befogadás foglalkoztatja a kutatókat.”

A listán szerepel például Máté Dezső, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársa, akinek célja, hogy a romákra és a melegekre irányuló előítéleteket és sztereotípiákat feszegesse. Emellett az Open Society Foundations Community Youth Fellowship program tanácsadója, melynek keretein belül hat országban szeretnék előtérbe helyezni a roma LMBTQ-embereket érintő problémákat.

Kutatásai egy része a marginalizált identitásformálódások összetettségére fókuszál, és a különböző társadalmi elnyomások következtében megvalósuló identitásformálódások működését tárgyalja a roma LMBTQ emberek szemszögéből.

A roma LMBTQ embereket mint társadalmi csoportot ugyanis jelentős peremre szorítás és tabu övezi, így társadalmi szinten gyakorlatilag láthatatlanok, miközben folyamatosan ki vannak téve a rasszizmusnak, idegengyűlöletnek, homofóbiának és transzfóbiának.

Munkájával szeretne itthon is egy olyan párbeszédet elindítani, ami a romakutatások új szegmensét mutatja meg.

Mivel a meleg romák létezése is egyfajta tabu, olyan kényesebb témák elő sem kerülnek a közösségen belül vagy a közbeszédben, mint például a transznemű roma fiatalok diszkriminációja a szórakozóhelyeken, a roma meleg prostituáltak, a HIV- és AIDS-megelőzés vagy a meleg közösség rasszizmusa.

A kutató gyermekkora a túlélésről szólt. Egy korábbi interjúban így mesél róla:

„Családi hátteremet tekintve egy mélyszegény roma családból származom, én vagyok az első a rokonságomban, aki felsőfokú intézményben tanult tovább. Szüleim legmagasabb iskolai végzettsége nem érte el a négy általános iskolai szintet. Édesanyám meghalt hatéves koromban, ekkor édesapámmal az utcára kerültünk. Édesapám később ilyen-olyan ügyek miatt börtönbe került. Egyedül maradtam és hattól tízéves koromig hajléktalan voltam.” Máté emiatt egy ideig iskolába sem járt, roma és meleg identitása miatt pedig már fiatalon bántalmazták.

A társadalom szélére szorított csoport tagjaként iszonyú küzelmes gyermekkort megélve Máté végül a Magyar Tudományos Akadémiáig küzdötte magát, hogy hiánypótló munkájával a hozzá hasonló helyzetben lévő fiatalokon segíthessen.

Az ilyen embereket tisztelni, és nem listázni kell, munkásságát pedig támogatni és nem lealacsonyítani kell csupán azért, mert a kormánynak épp a gyerekek születése fontos olyannyira, hogy mindenki mást képes haszontalannak gondolni, aki szerint a társadalomnak nem ez az egyetlen problémája.