Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magyar Nemzet: Semjén Zsolt luxusvadászatokra jár Svédországba

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Magyar Nemzet birtokába került fényképek és dokumentumok azt igazolják, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2012 óta majdnem minden évben (kivéve 2014-ben) ellátogat egy svédországi luxusvadászatra. Főleg jávorszarvasra és rénszarvasra vadászott a KDNP elnöke, alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő svéd koronáért. Az ár amúgy is magas lett volna, de Semjén különleges kívánságai még jobban megdobták a végösszeget.

A Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó vadászatszervezők szerint ugyanis rendkívüli óvintézkedések övezik Semjén kiruccanásait – ahova általában elkíséri a Földművelésügyi Minisztérium egyik korábbi főosztályvezetője is –

egyszer például egy körülbelül 40 fős hotelt teljes egészében kibéreltek azért, hogy nehogy összefussanak másokkal.

A miniszterelnök-helyettes ugyan állatokat szeret lelőni, de ehhez gyalogolni már nem, ezért volt, hogy el kellett neki intézni, hogy lóháton mehessen vadászni. Tavaly szeptemberben pedig helikoptert béreltek 25 ezer koronáért, azaz 750 ezer forintért azért, hogy utolérjenek egy rénszarvast, amit aztán a helikopterre fellógatva el is szállítottak.

Semjén Zsolt 2017-es vagyonnyilatkozatában egyébként összesen 4 millió forintnyi megtakarítást tüntetett fel és havi 1 millió 100 ezres bruttó bért, ami nettóban körülbelül 700 ezer forint.

Tehát csak az egyórás helikopterútra többet kellett költenie a miniszterelnök-helyettesnek mint amennyit havonta megkeres. Persze lehet, hogy egész évben azért kuporgat, hogy aztán pár nap alatt elköltsön 4-5 millió forintot Svédországban, de valószínűbbnek tűnik, hogy ezt is a magyar adófizetők finanszírozzák pluszban.