Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb 30 napra előzetesbe került Czeglédy Csaba

Ez a cikk több mint 6 éves.

Hétfőn délután döntött a szegedi járásbíróság: 30 napra újra előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba az MSZP önkormányzati képviselője.

Czeglédy a gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezetben 2011 és 2017 között 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az általa vezetett iskolaszövetkezetek az ÁFÁ-t, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, illetve nem fizették meg.

Czeglédy csütörtökön került szabadlábra, miután összegyűjtötte a képviselőjelöltséghez szükséges ajánlásokat Szombathelyen, és ezzel mentelmi jogot szerzett. A szegedi főügyészség már aznap kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését, erről másnap döntött a Nemzeti Választási Bizottság (NAV). Aznap este a NAV nyomozói vitték el Cezglédyt otthonából, egy családi vacsoráról kellett azonnal távoznia.

Czeglédy szabadulása napján a Hír Tv Egyenes című műsorában azt mondta, a Fideszre nézve terhelő dokumentumok vannak nála, és ezért akarják elhallgattatni.

A mostani döntés azt jelenti, hogy ha az előzetes letartóztatást nem hosszabbítják meg, Czeglédy 4 nappal a választások előtt szabadulhat.

Ez a „jogállamiság eltiprása” – ennyit tudott mondani Czeglédy Csaba, mielőtt elvezették a tárgyalást követően. A hvg.hu tudósítója is a helyszínen volt, de nem engedték a médiának nyilatkozni.

A hvg.hu szerint a vádhatóság azzal érvelt, a képviselőjelöltként szerzett mentelmi jog, amely időlegesen az eljárás akadályát képezte (ezért kénytelenek voltak kiengedni), nem eredményezett változást azokban a körülményekben, amelyek az előzetes letartóztatást indokolják. Továbbra is fennáll a több mint hatmilliárdos bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja, valamint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, az eljárás meghiúsításának veszélye, illetve a bűnismétlés veszélye is.

Forrás: hvg.hu