A magyar kormány összesen 197 Honvédelmi Sportközpontot tervez létrehozni országszerte, amiből 16-hoz még idén hozzákezdenek. De mégis mit lehet ezekben a sportközpontokban csinálni, ki használhatja majd, mi egyáltalán a céljuk? Rengeteg a kérdés, amelyek közül sokat maguk az illetékesek sem tudnak egyelőre pontosan megválaszolni, néhány dolgot viszont érdemes tisztázni.
2017. január 1-jén a korábbi Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) utódjaként létrejött a Honvédelmi Sportszövetség, melynek – elődjéhez hasonlóan – része több magyar sportszövetség és egyesület, mint például a Magyar Sportlövők Szövetsége, a Magyar Vívó Szövetség, a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetsége. A Honvédelmi Sportszövetség azzal a megfontolással jött létre, hogy a sporttevékenységeken keresztül önkéntes alapon szélesítsék a honvédelmi nevelés bázisait az egész országban. Simicskó István szerint „eredményeket kell felmutatni, ez pedig nem lehet más, mint a jövő nemzedékének, egészséges nemzettudattal felnövekvő generációjának kinevelése.” A szövetség által támogatott sportokat, illetve akár elsősegélynyújtást, tájékozódást és egyéb honvédelmi ismereteket az országszerte létrehozott Honvédelmi Sportközpontokban lehet majd gyakorolni.
Nem volt ez mindig ennyire egyértelmű, ugyanis a kormány csapnivalóan kommunikálta az egész ügyet a társadalom felé. Kezdettől fogva nem Honvédelmi Sportközpontokról, hanem kizárólag lőterek építéséről beszéltek. Az pedig csak hab a tortán, hogy még az iskolákat is belekeverték az egészbe, így sikerült tökéletesen hiszterizálni az embereket. Ezek után minden szülő sápadt arccal képzelte maga elé, ahogy a gyereke a vakvilágba lövöldözik tesiórán.
Pedig a sportlövészet nem tesz agresszívvá, sőt! Egy sportlövő edzésen szó sincs éles lövedékről, ember alakú céltáblákról, vagy AK-47-eseket lóbáló gyerekekről. Az edzések kifejezetten a sporthoz kialakított légfegyverekkel, biztonságos körülmények között, képzett edzők felügyelete mellett zajlanak. A sportlövészet egyéni sport lévén türelemre, koncentrációra, önfegyelemre tanít, ráadásul a megfelelő egyensúlyérzék és fizikum megszerzéséhez erősen ajánlott mellette valamilyen kiegészítő sportot is űzni.
Forrásiné Máthé Edit, a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület sportlövész szakosztályának edzője, a Magyar Sportlövő Szövetség utánpótlás koordinátora elmondása szerint sokéves pályafutása során nem történt még baleset vagy bármilyen atrocitás az edzésein, pedig elég sok gyerek megfordult már a keze alatt. Szerinte a társadalom keveset tud a lövészetről, alapvető félelem van mindenkiben a fegyverekkel kapcsolatban, ezért az iskolai lövészet kérdését mindenképpen a szülők és a pedagógusok tájékoztatásával kellene kezdeni. Úgy gondolja, nincs közvetlen összefüggés a honvédelmi sportok és a katonasághoz való csatlakozási kedv között, de a Honvédelmi Sportközpontok országos szintű megalakulásával valószínűleg ugyanúgy folyhat majd be utánpótlás a Magyar Honvédséghez, mint ahogy a különböző sportszövetségekhez is.
Tavaly a Klebelsberg Központ levélben érdeklődött az iskoláknál arról, van-e megfelelő területük a lőterek kialakítására. Később aztán kiadtak egy közleményt, amiből kiderült, csak azokban az iskolákban épülnek majd lőterek, amelyekben igényt is tartanak rá, és ezekben az iskolákban sem lesz kötelező a lövészet. Több hónapnak kellett tehát eltelnie, mire tisztázódott, valójában nem kizárólag lőtereket akarnak építeni, és nem kizárólag iskolákban akarják őket létrehozni.
Vitathatatlan, hogy a sportszövetségeknek szüksége van a fejlesztésekre, de ha a kormány annyira fel akarja kelteni a fiatalok sport iránti érdeklődését, akkor Honvédelmi Sportközpontok építése helyett először inkább megfelelő körülményeket biztosíthatnának a mindennapos testnevelés órákhoz tornatermekkel, sportpályákkal, megfelelő sporteszközökkel, hogy a diákoknak ne az iskola járólappal burkolt folyosóján kelljen futniuk helyhiány miatt…
Alapvetően az a probléma, hogy mindenképpen honvédelmi aspektusban akarják lenyomni az emberek torkán az egészet, miközben a fiatalok talán szívesebben is tanulnának lőni, vívni, judózni, tájékozódni vagy újraéleszteni, ha nem lenne rájuk erőltetve közben a nagy nemzeti érzés. Ráadásul sok szülő rossz szájízzel gondolhat arra, hogy egy sportot ennyire direkt módon összekötnek a honvédelemmel, a katonáskodással.
A sorkötelezettséget 2004-ben felfüggesztették, a honvédelmi kötelezettséget viszont nem. Törvényesen a kormány feladata a köz- és a felsőoktatás keretein belül a honvédelmi nevelés programjának végrehajtása, ami 2005 óta a KatonaSuli program keretein belül meg is valósul nagyjából ugyanazokkal a célokkal, ugyanúgy önkéntes alapon, mint ahogy a Honvédelmi Sportközpontokban is tervbe van véve. Kérdés tehát, hogy miért nem lehet inkább a KatonaSulit fejleszteni, népszerűsíteni? Miért kell 17,5 milliárdból egy teljesen új platformot létrehozni a már meglévő honvédelmi nevelésnek?
Az iskolákra és óvodákra ráerőltetett Honvédelmi Intézkedési Terv, vagy a honvédelmi nevelés „újra feltalálása” kicsit sem teszi szimpatikusabbá a kormány kommunikációját. Az elmúlt 2 év ellenség generálásával olyan jól sikerült felébreszteni ezek nélkül is az emberekben a „hazafit”, hogy az országban egyre banálisabb módon tör ki a pánik – legyen szó menekült gyerekek nyaraltatásáról, illegális bevándorlónak nézett Srí Lanka-i önkéntes egyetemistákról vagy Szaúd-arábiai, továbbképzésre érkező rendőrökről. Úgy tűnik, a honvédelem romantikájába bújtatott feszültségkeltés folyik, ami köszönő viszonyban sincs a sokat emlegetett egészséges nemzettudat kialakulásával.
