Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kövér László valahogy mindig akkor büntet, amikor a kormánynak kellemetlen témák kerülnek terítékre

Ez a cikk több mint 7 éves.

A létező legnagyobb büntetést szabta ki Kövér László házelnök Szél Bernadettre, LMP frakcióvezetője Hadházy Ákossal közösen „Hazudik” feliratú papírokat tartott fel múlt héten Németh Szilárd Fidesz-alelnök háta mögött, miközben napirend előtti felszólalását tartotta.

„Kövér László újra lecsapott: rám visszaesőként a maximális büntetést szabta ki, Hadházy Ákos pedig százezer forintos levonást kapott” – írta ki a Facebookra Szél, aki az Indexnek azt is elárulta, hogy bruttó 432 ezer forintot vonnak majd le a fizetéséből, ami így az Országgyűlés költségvetésében marad.

Egy maximális büntetést kiérdemlő felirat (Forrás: Szél Bernadett/Facebook)

Kövér előszeretettel és drákói szigorral osztogatja a büntetéseket, bár nem mindig következetes. Ezért összeszedtünk néhány példát, milyen ügyek mentén fegyelmez a házelnök.

Szél és Hadházy most például azalatt az idő alatt tartotta a Hazudik-papírt Németh Szilárd háta mögött, amikor az alelnök éppen azt magyarázta, hogy létezik a Soros-terv, amit az is bizonyít, hogy Soros György most épp magyarázza a bizonyítványát.

Súlyosan sérti a köztársasági elnök méltóságát (Kép forrása: Szabó Tímea/Facebook)

Szabó Tímeát, a Párbeszéd (független) képviselőjét legutóbb fizetése 30 százalékának befizetésére kötelezte a szigorú Kövér, miután Áder János eskütételét egy Áder-arcú marionettbábuval bábozta végig a parlamenti széksorok között, ráadásul mezítláb. Szabó Tímea arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a köztársasági elnök valójában inkább a Fidesz, mint a köz érdekeit képviseli. Különösen súlyosnak ítélte meg Kövér a helyzetet, mivel véleménye szerint a bábozás alkalmas volt arra, hogy megrengesse a köztársasági elnökbe vetett hitet.

A szocialista Korózs Lajos 100 ezer forint büntetést volt kénytelen befizetni, ugyanis egy felkiáltójelet(!) tartott a kezében!!

Ilyen egy nagyon drága felkiáltójel! (Kép forrása: Korózs Lajos/Facebook)

Na jó, valójában az történt, hogy Korózs és még néhány párttársa Kunhalmi Ágnes „Fortélyos félelem igazgatja a kormányt” című napirend előtti felszólalása közben a „Ne írd alá János!” szöveget tartotta a magasba, a téma a lex CEU volt (amit persze Áder aláírt, csak hogy visszautaljunk kicsit Szabó Tímea fentebbi akciójára…). Az öt képviselő tettét Kövér azért is ítélte különösen súlyosnak és büntetendőnek, mert letegezték a köztársasági elnököt.

De ítélte már 130 ezres büntetésre Kövér a DK-s Vadai Ágnest is, aki monoklit festett a szeme alá, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszakra, és tiltakozzon az ellen, hogy a vakkomondoros Balogh Józsefnek csak a Fideszből kellett kilépnie, de továbbra is képviselő maradhatott, miután kipattant a botrány.

A nők elleni erőszak ellen tiltakozni sem olcsó mulatság

Az egyszeri büntetésbefizetésben viszont valószínűleg a Jobbik az abszolút csúcstartó: Kövér 2013-ban nem kispályázott, a teljes frakciót végigbüntette, tiszteletdíjuk megvonásával, amikor a képviselők a földtörvény elleni tiltakozásul „A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!” feliratú transzparenst feszítettek ki az elnöki pulpitus elé. Ez csekély 17 millió forintjukba fájt, viszont cserébe elvitathatatlanul ők a rekorderek az „egy akcióért legtöbb egyszerre megbüntetett képviselő legmagasabb pénzbírsága” kategóriában.

Ez egy idei jobbikos akció, amelyben a felcsúti polgármester varázslatos gazdagodására hívták fel a figyelmet, és ami valószínűleg elég sokba kerülhetett nekik… (Kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ugyanitt érdemes megemlíteni az akkor még jobbikos Novák Elődöt, aki viszont azzal emelkedett ki képviselő társai közül, hogy négyszer is megbüntették – ráadásul nagyjából mindig ugyanazért (a szocionista szót és annak variánsait használta előszeretettel).

2013 amúgy is erős év volt, csaknem 19 millió forint bírságot szabott ki az Országgyűlés a renitens képviselőkre, akik közt éppúgy megtalálható volt a középső ujját felemelő Szanyi Tibor, mint a trafiktörvény ellen tiltakozó Dorosz Dávid És Szabó Rebeka (őt egyébként ebben az évben még egyszer elmeszelték).

Nagy meglepetést talán nem jelent senkinek, de fideszes képviselőt nem büntettek meg, még azt az Illést Zoltánt sem, aki olyan szexista megjegyzéssel szólt vissza Szél Bernadettnek, amiért az utána következő Kocsis Máté kért elnézést a frakció nevében…

Szóval Kövér leginkább akkor szórja a büntetéseket, ha az ellenzék olyan ügyekben tiltakozik, amelyek különösen kínosak a kormány számára (bár a káromkodókat is szereti megregulázni) – pedig néha talán jobb lenne, ha végiggondolná, mi számít még bele a szabad véleménynyilvánítás jogába, és hol vannak a házelnöki hatalom korlátai.

Mert ha már a 2013-as évvel példálózunk, érdemes megemlíteni, hogy pont tavaly mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága másodfokon, hogy Magyarország megsértette a Párbeszéd Magyarországért (PM) négy korábbi képviselőjének és az LMP két volt és egy jelenlegi képviselőjének szabad véleménynyilvánítási jogát azzal, hogy 2013-ban az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta őket. A bíróság vagyoni kárként értelmezte a házelnök által kirótt büntetéseket, és kimondta, hogy az összeget vissza kell fizetni nekik, emellett további 12 ezer euró költségtérítést is megítéltek a képviselőknek. Szóval óvatosan kell bánni a bírságokkal, mert sokba fájhatnak.

Jelenleg is van több hasonló ügy, ami a strasbourgi székhelyű törvényszék előtt van, a legdurvább talán Tordai Bence esete: a Párbeszéd szóvivője telematricázta Orbán Viktor dolgozószobájának ajtaját, hogy így tiltakozzon az egyre erősödő orosz befolyás ellen, minek következtében immár harmadszorra, de ezúttal ÖRÖKRE kitiltotta őt a házelnök a Parlament épületéből. A példátlan szigorúsággal meghozott döntést pedig azzal is megfejelte, hogy megvonta a belépés jogát Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnökének minden vendégétől, így a párt például szakértőket sem tud meghívni a bizottsági ülésekre. Úgy tudjuk, az ügyet már akár valamikor jövő tavasszal is tárgyalhatják Strasbourgban, szóval van miért izgulni.

Na ilyet aztán végképp nem lehet csinálni! (Kép forrása: Tordai Bence/Facebook)

Tordai jelenleg az egyetlen, aki Kövér László szándékai szerint soha többé nem mehet be a Parlamentbe, de a bizonytalan időre kitiltottak listája ennél jóval hosszabb: idén májusban már 60-ra nőtt, amikor a házelnök – és itt megint mérföldkőhöz értünk! – kitiltott hat fidelitasost az épületből, miután azok a Jobbik-frakció néhány ajtajára biggyesztettek simicskázós matricákat. Ezzel a Fidesz is elveszítette szeplőtelenségét, először sújtott le Kövér kormánypárti akciózókra (de rendszert azért vélhetően nem csinál majd ebből).

A listán ezen kívül főként újságírók vannak, annak ellenére, hogy szintén az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy nem lehet újságírókat kitiltani a Parlamentből, de akad még pár olyan aktivista és nem országgyűlési képviselő politikus, aki nem lépheti át a küszöböt.