Az Index újabb két történetet írt meg a Marton László által zaklatott nőkről, az egyik egy színházi rendezővel, míg a másik egy színházkedvelő nővel történt. Utóbbi még nem volt 18 éves, amikor először zaklatta őt Marton.
„2012-ben kezdtem Marton Lászlóval dolgozni. Mikor felkért, nagyon örültem és kiválasztottnak éreztem magam. Az irodájában kezdtünk a munkához. Az első alkalommal elkezdtem mondani a gondolataimat a darabról, majd közbevágott, és belekezdett egy történetbe arról, hogy Kanadában egy igazgató megerőszakolt, molesztált lányokat, és csak nyitott ajtónál lehet tárgyalni azóta, ezt törvénybe is foglalták. Nem értettem, hogy ez most mi. Mindenesetre nálunk csukva volt az ajtó. Aztán idővel elkezdődött a comb tapi. Vonakodtam, és nem nagyon értettem, mi van. Majd jött a mellem tapizása. Megpróbáltam odébb ülni, és kértem, hogy kávézóban dolgozzunk.”
– meséli az első áldozat.
Mikor elmesélte kollégáknak az esetet, az alábbi választ kapta:
Ja, a tanár úr szereti a fiatal, csinos lányokat, jár a keze.
A másik esetben egy gimnazista lány volt Marton célpontja:
17 éves voltam, amikor először bemehettem egy próbára. Marton volt a darab rendezője, engedélyt kértem tőle, ő beleegyezett. Az egyik páholyba ültem, nem akartam zavarni senkit. Felkiabált, hogy nyugodtan menjek le. A következő próbán lementem. Megtisztelve éreztem magam, legitimálva van a jelenlétem, szuper. Időnként leült mellém, mondott valamit a darabbal kapcsolatban. Nem tartottam furcsának, de nem értettem, hogy vajon miért gondolja, hogy én bármit is hozzá tudnék tenni, egyáltalán, bele mernék szólni. Néhány próba múlva már hosszabban időzött mellettem, és néha megsimogatta a combomat. Amúgy barátilag. Úgy általában mindig nagyon barátságos és kicsit atyáskodó volt, így hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek ezzel. Vajon csak félreértem? Vagy ez valamit jelent? Nem esett jól, úgyhogy visszaköltöztem a páholyba. Újra invitált a földszintre, de azt mondtam, nekem itt jobb. Ennyiben is maradtunk. Nem szóltam róla senkinek, tulajdonképpen eszembe sem jutott, hogy bárkinek is elmeséljem, nem történt semmi.
A Vígbe továbbra is jártam, amikor találkoztunk, mindig átkarolta a vállam, megkérdezte, hogy vagyok. Aztán, talán ugyanabban az évadban, vagy egy évvel később egy premieren a Pestiben leült mellém a lépcsőre. Mindig úgy nézett premiert, hogy közben mászkált, bejött, belenézett, kiment, visszajött. Ebben semmi érdekes nincs, nagyon sok rendező csinálja így. Szóval nem sokkal kezdés után leült mellém, tök sötét volt, ment az előadás. Megfogta a kezem, és rátette a saját combjára. Megint nem tudtam, hogy mit csináljak, nézegettem jobbra-balra, látja-e valaki. Senki. Zavarban voltam, de nem volt jobb ötletem, és levettem a kezem. Kis idő múlva újra próbálkozott, de ekkor a saját kezét csúsztatta be a lábaim közé. Teljesen kétségbeestem, ilyen még nem történt velem. Viszont azt éreztem, hogy ha ellenállok, nem tehet semmit, egy előadás közepén ülünk. Tehát kivettem a kezét, és még valami olyasmit is suttoghattam, hogy kérem, ne, vagy nem szeretném, vagy valami ilyesmit. Mosolygott, megpaskolta a lábamat és kiment. Többé nem nyúlt hozzám.
