Nagyjából abban a pillanatban, amikor kiléptem a strand öltözőjéből, a felhők mögé bújt a nap. Tulajdonképpen erre is számítottam, és ez rendjén is van így. Nem mondom, hogy jól, de rendjén.

Kép forrása: penzcentrum.hu

És itt álljunk is meg egy pillanatra: a „rend” és a „jó” ugyanis nem szinonimái egymásnak. Az ember, ha nem is állandóan, hanem nagyobb megszakításokkal, azon van, hogy a rend iránti, vagy a jó iránti igényét szabadon engedje. Általában ha egyik megvan az életünkben, akkor a másik hiányzik. Kiszámíthatóság, biztonság, tisztázott szabályok, a majdnem-unalmasság nyugodtsága, mint rend áll szemben a mással, az izgalommal, a kitörési vággyal, az újdonsággal, a kíváncsiság pillanatnyi kielégülésének tévhitével, a pillanatnyilag jónak tartottal. Életek mennek rá arra, ha valaki nem tudja csak az egyiket választani. Merthogy az, hogy a kettő kibékíthető egymással, merő tévedés. S még csak nem is emberi tévedés. Inkább az Ördög injekciója.

Elbújt a nap, de ezzel egy időben a büféből – ahol már készpénzmentes a fizetés – felcsendült a Miki Manó. Nem fogom megtudni, vajon kinek jutott eszébe betenni, de az biztos, hogy jobban szereti az életet, mint a környezetét vagy a munkahelyét. A strandon rajtam kívül talán senki nem vette észre mi szól, napjaink gyerkőceinek pedig a Miki Manó egy nem-lény egy nem-korból.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem szoktam köszönni sem be-, sem kilépve a szaunából. Még belépve csak-csak, hiszen ha belépünk valahova, köszönünk. Ennyi erővel persze a villamoson is köszönhetnénk, ha felszállunk. De hogy mikor kilép az ember, minek búcsúzni, tényleg nem értem. Az sem túl szórakoztató, sőt egyenesen rászólhatnékom támad, amikor az ember – jellemzően a férfiember – összesodorja a testéről a vizet, a tenyerébe gyűjti vagy csak úgy lehúzza a földre. Igen-igen, látjuk, hogy a foglalkozás elérte célját, hogy a testnek nevezett csomó érzékeli, hogy 80 fokban ül a gazdája, de ezt inkább ne. Hiába négy fal veszi körbe a szaunát – mégsem otthon vagyunk.

Egy nő a melegvizes medence mellett a Bibliát olvasta. Komoly időkre készülhet. Minden bizonnyal több példánya van: egy profán medencés változat, meg egy otthoni, amit azért nem vinne a lángososhoz.

Gyerekkorom nyarainak egy részét hasonló strandon, Balatonalmádi egyik pedagógusüdülője közelében töltöttem. Természetesen semmiféle nosztalgia nem fogott el, amit érdemes lenne elmesélni vele kapcsolatban, azt nem itt fogom. Azon nyarak kapcsán az állandóság jutott csak eszembe. És hogy többet gondolok mostanában harmincvalahány éves múltam tévedéseire, elkövetett hibáimra és az értelmetlenségekre, mint a jövőbeli várakozásokra vagy terveimre. Mintha előbbiekből akarnám megtudni a jövő lehetőségeit. Amíg nem jutottam a múltbéli tévedések végére, nem értettem meg, miért azt tettem, gondoltam vagy éppen nem, amit, addig örök lesz a jelen is. Komolykodó táncdalfesztivál-dalokban énekelhettek ilyesmiket, mármint hogy a feltorlódott múlt elállja az utakat. Giccs az igazság – na és akkor mi van?

A nyár a múlt feldolgozása. Az pedig az Én megdolgozása. Néha szédítő, rohadt egy meló, de érték. Szemben áll a viszonyítás nélküli órákkal, a korlátok tagadásával, a véletlen legyőzhetőségének bódultságával, a bölcsesség keresésének elkattintásával, a test kábítószerbe erjesztésével, a digitális isten előtti lemeztelenedéssel.

Nyáron jön az Agnostric Front – előtte és utána fesztiválról fesztiválra lehet azt hinni, hogy ez „az éjjel soha nem érhet véget”. Véget érhet. Mindig véget is ér.

A MUNKA a NAPPAL.

Böcskei Balázs

Elhangzott a Klubrádió Konkrét c. műsorának 2017. július 3-i adásában. Műsorvezető Böcskei Balázs, az adás vendégei Fehér Renátó költő és Kiss Tibor Noé író voltak.