Kitört a nyár, alább hagyott a tüntetési kedv, alig lehet mobilizálni az embereket. Természetszerű, nem érdemes rajta sopánkodni, viszont érdemes lehetőségként tekinteni rá. Mit érdemes csinálnia nyáron egy aktivistának? Toborozni, építkezni, megerősíteni a közösségeinket. De legelőször is ünnepelni!

Fotó:24.hu/Fülöp Dániel

Méltatlan csalódottság övezi ugyanis az idei tavaszt. Részben azért is, mert nyílt arroganciájával a kormánynak sikerült azt az érzetet keltenie a tüntetőkben, hogy a tavaszi vonulások értelmetlenek voltak. Pedig minden tüntető joggal dicsérheti meg magát, hogy legalább egy ügyben sikerült egészen konkrét győzelmet aratnia: a CEU minimum egy évig marad.

Elértünk részsikereket is: az Európai Unió mintha végre elkezdte volna komolyan venni, hogy a kormány politikája (például a civil szervezetekkel és a menekültekkel szemben) súlyosan sérti az unió közös és elvben Magyarország által is elismert értékeit. Jó eséllyel a tavaszi megmozdulásoknak is köszönhető, hogy a kormány még áprilisban kifarolt a munka törvénykönyv módosításából is. Szóval van minek örülni, és nem csak lelki egészségünk, de a stratégiai tervezés miatt is kell tudni értékelni a kisebb eredményeket.

Nem elég megnyerni a nyilvánosságot, meg kell erősíteni a közösségeinket

Most lecsengőben vannak a tüntetések, ami természetes. Ez a „csendesebb” időszak lehetőség is egyben, például arra, hogy új tagokat toborozzunk, új szövetségeket kössünk, új taktikákkal készüljünk az őszre. De ehhez már nem aktivista, hanem közösségszervező szemlélet szükséges.

Az aktivizmus az utóbbi években az önkifejezés eszközévé is vált, sokan ezen keresztül határozzák meg az identitásukat. Aktivistaként a nekünk fontos társadalmi ügyek számára teremtünk nyilvánosságot a társainkkal. Szabadidőnket áldozzuk olyan dolgokra, amelyektől társadalmi, politikai vagy gazdasági változást remélünk. Az aktivista csoportok jellemzően hasonló társadalmi osztályhoz vagy szubkultúrához tartozó emberekből állnak, ezért viszonylag zárt csoportok. Ez a működésmód katalizálta a tavaszi tüntetéssorozatok jó részét.

A közösségszervező azon dolgozik, hogy az emberek olyan csoportokat formáljanak, amelyekben ki mernek állni közös érdekeikért és értékeikért. Ez az ügyek felkarolása mellett a kapcsolatok szervezését és a szervezetépítést is jelenti. Közösségszervezőként azon dolgozunk, hogy minél többféle olyan csoport vagy adott esetben koalíció vállalja a nyilvánosságot, amelyek tagjai személyesen is érintettek egy-egy társadalmi igazságtalanságban.

Miben különbözik az aktivizmus és a közösségszervezés? Amennyiben érdemes ezt a határt meghúzni, akkor abban, hogy a közösségszervező jellemzően az aprólékos építkezésre, az új emberek bevonására és a csoportkultúra, a csoportműködés kialakítására, míg az aktivista az ügy körüli nyilvánosság és a mobilizálás – gyakran csak rövidtávú – maximalizálására helyezi a hangsúlyt. Azzal együtt, hogy a következetes szervezeti építkezés legalább annyira lehet hasznos, mint bizonyos helyzetekben hátráltató, nagyon hiányzik ez a szemlélet a magyar mozgalmi vagy aktivista kultúrából.

Az aprólékos építkezés, a koordinációs feladatok ellátása, az emberi viszonyokkal való foglalkozás pedig szükséges ahhoz, hogy stabil lábakon álljanak a kezdeményezések, és így újabb és újabb emberből válhasson aktivista, mert van hova becsatlakoznia. És ahhoz is, hogy olyan együttműködések szülessenek, amelyek szervezési szempontból tehermentesíteni, a követelések tekintetében pedig erősíteni tudják egymást, amikor helyzet van. Ehhez összefogás szükséges: bizalomépítés, beszélgetések, hogy tudjunk egymásról, hogy feltárjuk, mi lehet a közös érdekünk és ügyünk, hogy értsük, egy-egy szerveződésnek mik a lehetőségei és a korlátai, és ezeket elfogadva hogyan válhatunk egymás jó szövetségeseivé.

Éppen a szervezetépítési igényből fakadóan a közösségszervezés magában hordozza azt a szemléletet, hogy tanítjuk egymást, segítjük egymás fejlődését. Ez azt jelenti, hogy számításba vesszük egymás szempontjait és érzéseit, még ha azok nem is egyeznek meg a mieinkkel, és így próbálunk meg egy együttműködni képes közösséget kovácsolni. A közösségszervező munkája arról is szól, hogy megtalálja az egyensúlyt a sok, türelmet igénylő beszélgetés és a közös szerepvállalás között. Ez jóhiszeműséget, nyitottságot és sokszor nagyon sok megértést kíván. Ezeken keresztül igyekszünk változtatni azokon a hatalmi viszonyokon, amelyek újratermelik az elnyomást és a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Újfent különösen fontos, hogy kapcsolatépítésre, bizalomépítésre és új szövetségesek keresésére szánjuk az időt. A Lex CEU és a Lex Civil következtében egy időre megint híd keletkezett a politikai szekértáborok között, illetve azok is megmozdultak, akik általában nem foglalkoznak közügyekkel. Ha nem is érti mindenki ennek a két törvénynek a jelentőségét, sokak számára nyilvánvalóvá válik a hazugság, amikor a szomszédjukat, a kollégájukat, a tanítványukat vagy akár a saját gyereküket állítják be hazaárulónak. Talán most érdemes megpróbálni párbeszédet kialakítani azok között, akiknek a politikai hovatartozása vagy az értékrendje különböző, akik megosztott társadalmi közegünkben elidegenedtek egymástól, pedig ugyanúgy elegük van. Ezek a folyamatok mind kulcsfontosságúak a társadalmi változáshoz, és ezt pusztán újabb és újabb akciók, főleg tüntetések szervezésével nehéz lenne elérni.

A düh nem elegendő felhajtóerő, középtávon a helyi győzelmek felértékelődnek

Van a közösségszervezésnek még egy oldala, ami legalább annyira lehet előremozdító, mint hátráltató: az, hogy az emberek személyes érintettségére és érdekeire alapozva olyan ügyeket is felvállalandónak tartunk, amelyeknek – legalábbis elsőre – nincsen rendszerszintű vonatkozása. Közösségszervezőként több tucat ember megkérdezésével ahhoz járulunk hozzá, hogy a helyi csoportok saját maguk döntsék el, milyen ügyek megoldásába akarnak belekezdeni, és ez lehet a buszmenetrend módosítása vagy egy út felújítása is. A „kisebb” ügyek a szervezeti építkezés és a tanulás szempontjából fontosak.

Mi köze ennek a tüntetésekhez? Az előző évekre jellemző, hogy egy-egy budapesti tüntetés hatására elindult országos kezdeményezés nem igazodott a helyi emberek igényeihez. Elérhetetlen, „elvont”, érték alapú célokért pedig csak egy szűk réteg tud hosszú távon lelkesedni, különösen most, amikor szakpolitikai szinten már alig lehet változást elérni. A CEU bezárása vagy a civil törvény elleni tiltakozás mellett ezért is fontos, hogy olyan csoportokat is szervezzünk, amelyek a rendszerszintű kérdéseket helyi ügyeken keresztül képesek megragadni. A közösségszervező szemlélet sok újat tud mondani a mindennapi életben „megfoghatatlan” célok átkeretezéséhez, de úgy, hogy közben ne veszítsük szem elől a tágabb összefüggéseket. Ilyen lehet például egy-egy vidéki kórház vagy iskola ellátásának a javítása, egy-egy befogadó vidéki iskola vagy óvoda kialakítása, a helyi közlekedési vagy közterületi viszonyok javítása, egy hátrányos helyzetű csoport érdekeinek érvényesülése a helyi esélyegyenlőségi programban vagy a helyi költségvetésben, egy-egy helyi korrupciós ügy feltárása vagy egy-egy kilakoltatás megakadályozása. Így olyan helyi, az ott élő emberek jólétére közvetlenül is hatást gyakorló, konkrét eredményekkel kecsegtető célokat határozhatunk meg, amelyek hosszú távon rendszerszintű változásokhoz is hozzá tudnak járulni.

Amennyiben ezek a helyi kezdeményezések elég időt tudnak fordítani a bázisépítésre, és kapcsolatban vannak olyan szerveződésekkel, amelyek országos szakpolitikai változást követelnek, a helyi és az országos kezdeményezések kölcsönösen tudnak támaszkodni egymásra, és egy-egy ügyben létrejöhet az a közösségi vagy mozgalmi infrastruktúra, amelyek alapköveit az emberek közötti bizalom és az együttműködés kultúrája alkotja. De ehhez egyaránt érvényesülnie kell az aktivista és a közösségszervező szemléletnek. Ez adhat struktúrát a képlékenyen alakuló tömegmozgásoknak, és így hatékony, fenntartható szervezettséget és szerveződéseket hozhat létre.

Egy szerveződés vagy végsősoron egy mozgalom akkor lesz erős, ha vannak benne olyan aktivisták, akik közösségszervezőként gondolnak magukra.

Sebály Bernadett

A szerző a Civil Kollégium Alapítvány munkatársa és A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? A közösségszervezés alapjai c. könyv társszerkesztője. A cikkhez alapul szolgáló előadás az EKINT Akadémián hangzott el májusban Pécsett az Eötvös Károly Intézet szervezésében.