Nem, Parragh László nem bír leállni. Úgy tűnik, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke eltökélte, hogy háborút indít a gimnáziumok ellen, nem törődve bele a szakképzési rendszer kudarcába, és nem törődve azzal, hogy mekkora felelőtlenség az, amit csinál.

kép: Népszava

Alig néhány nappal ezelőtt Parragh még azon kesergett, hogy a polgármesterek nem mernek gimnáziumokat bezárni. Mivel látszólag terméketlen talajba vetette magjait, most másik irányból próbálkozik.

„Ma a szülők meg vannak győződve róla, hogy ha a gyereknek van egy érettségije, minden ajtó nyitva áll előtte. Ez rossz beidegződés” – jelentette ki.

Parragh szerint, aki egyébként 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, „számtalan olyan szakgimnáziumot találni, ahol a diákok elhelyezkedési esélyei magasabbak, mint a 2,5-3-as átlagú gimnáziumok tanulóinak. Emiatt fontosnak tartanám, hogy legyen felvételi a gimnáziumban. Mert ha valaki valamire nem képes, nem szabad odaengedni.”

Na most akkor vegyük ezt sorra: tehát az Iparkamara elnöke szerint „nem szabad odaengedni”, meg „rossz beidegződés”.

Hogy a szakgimnáziumokból magasabbak-e az elhelyezkedés esélyei, az legalábbis erősen kétséges – a munkaerő-piacon ugyanis azt látjuk, hogy valóban vannak olyan hiányszakmák, amelyeket szakvégzettséggel könnyebb lehetne betölteni. Azonban az is biztos, hogy a megfelelő színvonalú oktatásban részesült fiatalok számára ma vonzóbb a külföldi elhelyezkedés lehetősége magasabb bérekért, vagyis ez nem igazán jó érv mindaddig, amíg nem éri meg jobban idehaza maradni.

Emellett azt sem látni igazán, hogy mire alapozza az Iparkamara elnöke, hogy ha kontrollálatlanul terelik a diákokat a szakképzésbe, akkor mindannyiuk számára lenne végzettségük megszerzése után munkalehetőség: ehhez legalábbis komoly számításokra lenne szükség, amelyek alapján irányítottan kéne őket beterelni a szakképzés különböző ágazataiba – erre sem látunk jelenleg túl nagy törekvéseket.

Ráadásul az oktatási rendszer elméletben legalábbis átjárható (gyakorlatban épp az a problematikus, hogy ez a lehetősége a diákoknak egyre kevésbé van meg), vagyis szakgimnáziumból is mehet valaki bölcsésznek vagy jogásznak, netán orvosnak, mint ahogy gimnáziumban végzett fiatalok is választhatnak maguknak bármilyen szakmát.

A „nem szabad odaengedni” kitétellel pedig van egy kis baj. Ez a mondat ugyanis súlyosan kirekesztő, az esélyegyenlőséget csorbító kilátásokat lenget be. A felvételivel ebben a kontextusban az a probléma, hogy láthatólag a célja az, hogy minél kevesebbeket engedjen be a gimnáziumokba és kényszerítsen más, preferált intézményekbe (szakiskolákba), anélkül, hogy azt egyáltalán garantálni tudná, hogy onnan kikerülve valóban ki tudnak lépni a nyílt munkaerőpiacra. Ez pedig a szabad oktatáshoz való jogát csorbítja minden gyereknek.

Nem mintha a jelenlegi oktatási rendszer ne lenne tele olyan anomáliákkal, amelyek lábbal tiporják az esélyegyenlőséget. Csakhogy direktbe kimondani mindezt: erre eddig nem láttunk példát. Pláne nem úgy, hogy Parragh most mindezt a szülők nyakába akarja varrni azzal, hogy csupán azért íratják be a gyerekeiket gimnáziumba rossz beidegződésből, mert azt gondolják, hogy az érettségi megszerzése életpályát ad a kezükbe.

Ki akar követ dobni bármelyik szülőre azért, mert gyerekének olyan jövőt kíván, amiben meg tud élni?

Csakhogy ez nem így megy. Elmondjam inkább, hogy mi a rossz beidegződés?

Például az, hogy a kormányzati és az azt támogató oldalról következetesen semmibe veszik az oktatási rendszer hibáit évek óta soroló szakértők jelzéseit (például arról, hogy a szakképzésben drasztikusan lecsökkentett közismereti óraszámok kényszerpályára terelik az itt tanuló diákokat). Meg az, hogy a diákok jogait az oktatási kormányzat lesöpri az asztalról.

Rossz beidegződés, hogy rövidtávú gazdasági érdekeknek rendelik alá az oktatást, aminek érdekében egy központosított rendszert működtetnek, de teljesen átgondolatlanul, pillanatnyi munkaerőpiaci helyzetekre reagálva, elfelejtve, hogy az oktatás minden ember esetében hosszú távon térül meg.

Ráadásul a központosítás nem csak a gazdasági érdekeket helyezi előtérbe, de rossz beidegződésként nem képes elengedni azt sem, hogy az oktatás minőségét alárendelje a tananyag kontrollálásának (nézzünk csak meg egy állami felügyelet alatt kifejlesztett kísérleti tankönyvet…), de hát persze, értem én, fontos a kormánynak, hogy kik kerülnek ki az iskolapadból, nem mindegy, mi van azokban a fejekben. Jelzem: egyre kevesebb. A nyílt munkaerőpiacra versenyképes tudással kikerülni – egy szakiskolából, ahogy azt Parragh László oly nagy vehemenciával állítja – egyre nehezebb.

Az oktatás minősége egyre romlik, ezt megannyi felmérés, statisztika bizonyítja (PISA-tesztek, ugyebár), de a rossz beidegződés elnémítja ez ügyben a kormányt, képtelenek elismerni, hogy csak rontottak 7 év alatt a helyzeten, eredményeket nem tudnak felmutatni.

Ebben a helyzetben pedig nyugodtan kimondhatjuk: amit Parragh László mond, az felelőtlen és arrogáns terelgetés csupán, egy áhított (vélt?) valóság irányába akarja tolni a fiatalokat, ám az út végén nincs más, csak kilátástalanság.

Ne felejtsük el, hogy épp Parragh panaszkodott a minap, hogy a szakiskolákból többen nem fejezik be a tanulmányaikat, mint amennyien gimnáziumokban esnek ki a középfokú képzésből. Ezen érdemes elgondolkodni.

Ha bármilyen esély lenne arra, hogy az oktatási kormányzat a következő időszakban arra is gondot fordít, hogy javítson a szakképzési rendszer helyzetén (anyagi források biztosításával, a képzések minőségének javításával, a munkaerő-piaci igények felmérésével, stb.), akkor talán még érthető is lenne, hogy ebbe az irányba akarják tolni a diákokat. Csakhogy ilyen irányú törekvéseket jelenleg nem látunk.

Bűntudatot kelteni a szülőkben azzal, hogy gyerekeiknek érettségit, vagyis inkább végzettséget áhítanak, felháborító gyakorlat. Belekényszeríteni gyerekeket egy olyan rendszerbe, aminek nem látjuk az értelmes kilépési pontját, a felelőtlenség netovábbja. Legyen már elég ebből, előbb lássuk, hogy mit tud kínálni a szakképzési rendszer, és csak utána kérdezzük meg a fiatalokat, ezt akarják-e, vagy inkább a gimnáziumot választják. De ez az ő döntésük kell, hogy legyen.