Hét héttel ezelőtt, amikor a brit konzervatív miniszterelnök, Theresa May kiírta a választásokat, pártja 21 százalékponttal vezetett a felmérésekben, és mindenki elsöprő konzervatív győzelemre számított. A kormányfő maga is, elvégre ezért írta ki idő előtt a választásokat. Ehhez képest a tegnap megtartott forduló hatalmas beégést hozott May pártjának, amely elveszítette eddigi többségét a parlamentben. A baloldali Munkáspárt még baloldalibbnak tartott vezetője, Jeremy Corbyn viszont remekelt az elmúlt két hónapban, és lenyomott egy olyan dinamikus, inspiráló kampányt, amelynek eredményeként pártja 1997 óta, vagyis Tony Blair harmadik utas platformjának első győzelme óta a legtöbb szavazatot szerezte meg.
A reggeli összesítések alapján már tudjuk, mi lesz a sorsa a 650 egyéni választókerületből 643-nak. Ezen adatok alapján most már biztos, hogy a kormányzó Konzervatív Párt elbukta a parlamenti többségét, bár 311 képviselővel még így is övé a legnagyobb frakció, és az észak-ír unionisták támogatásával valószínűleg sikerül kormányon maradnia (bár a tegnapi nap után semmin nem lepődnénk meg). A Torykat egyébként az mentette meg a totális kudarctól, hogy Skóciában zuhant a Skót Nemzeti Párt, a konzervatívok viszont jobban teljesítettek ott, és ez az, ami ellensúlyozza az országos csökkenést.
De a tegnapi választásokat kétségkívül Jeremy Corbyn és a Munkáspárt nyerte meg, még akkor is, ha csak a második helyre érkeztek meg.
Hogy miért?
Az előrehozott választások kiírásakor a Munkáspárt 21 százalékos hátrányban volt, ami a brit többségi rendszerben földcsuszamlásszerű konzervatív győzelmet jósolt. Ehhez képest Corbynék az előzetes adatok alapján már 31-gyel növelték mandátumaik számát. Ez azt jelenti, hogy a 2001-es választások óta először a Labour nem veszített, hanem nyert mandátumokat, és Corbyn gyakorlatilag a Blair éra első éveinek szintjére tornázta vissza a párt támogatottságát.
„Mi nem lábon lőttük magunkat, hanem fejbe” – Nigel Evans konzervatív parlamenti képviselő az exit-pollok után.
Emellett Corbynt szinte a teljes mainstream média és saját párttársai is egy tökkelütött szélsőségesként ábrázolják a párt élére történt 2015-ös mválasztása óta, aki képtelen választásokat nyerni, aki képtelen a szavazók bizalmát megszerezni. Ehhez képest 21-ről 2 százalékra tornázta le a Toryk és a Labour közötti szavazatkülönbséget.
Mindezt úgy, hogy pártvezérré választása óta szinte mindenki csak őt fúrta. A főáramlatú média balra hajló része is óriási szkepticizmussal fordul feléje, a Tory sajtó pedig egyenesen megválaszthatatlanként ábrázolja. Tavaly nyáron, közvetlenül a Brexit-népszavazás után saját parlamenti frakciótársai indítottak puccsot ellene, és végül csak a frakciónál sokkal balosabb párttagság mentette őt meg.
Most minden Corbynt igazolja. Az elmúlt hét hétben Corbyn végighaknizta az országot, közel 100 lelkesítő nagygyűlést tartott, és a brit politika elmúlt évtizedeinek legbalosabb programjával kampányolt. Visszaállamosított vasutakat és közműveket ígért, mindenki számára hozzáférhető minőségi oktatást, igazságosabb adórendszert, kifizethető lakhatást.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
De talán a legérdekesebb kampányeleme a terrorizmussal kapcsolatos volt. Mint ismeretes, a választások előtti hetekben Nagy-Britannia két terrortámadást is elszenvedett, és az ilyen helyzetek általában a vaskalapos jobboldalnak kedveznek, amely megbélyegzéssel és a szabadságjogok megkurtításával szokott az ilyen helyzetekre válaszolni. De nem így Corbyn. Az egész kampány alatt végig próbált rámutatni az ok-okozati kapcsolatra, amely a brit beavatkozó külpolitika és a terrorizmus megjelenése között fennáll, emellett folyamatosan ütötte a jobboldal képmutatását, amely egyrészt nagy terrorellenes színekben pompázik, másrészt gondolkodás nélkül üzletel olyan olajdiktatúrákkal, amelyek épp a terrorizmust pénzelik. És ez az üzenet is erősen rezonált választók tömegeiben – ami elég jó jel minden baloldalinak a világon, hiszen megmutatja, lehet úgy is hiteles megoldásokat javasolni a terrorizmus problémájára, hogy közben nem kell bedőlni a jobboldali gyűlöletretorikának.
A mandátumok és a szavazatok állása szinte teljes feldolgozottságnál
A kampány elején mi is mérget vettünk volna Theresa May győzelmére. A miniszterelnök stratégiája ugyanis az volt, hogy megpróbálta elhódítani azokat a hagyományosan munkáspárti szavazókat, akik az EU-ból való kilépés mellett szavaztak. És elég sok ilyen Labour-szavazó van. May ezért a kampány nagyrészét billegő munkáspárti körzetekben töltötte. Az előzetes adatok alapján azonban ez a stratégia elhibázottnak tűnik, az érintett választókerületek apró töredékét tudta csak elhódítani Corbynéktól. Miközben utóbbiak az ország teljes területén javítottak, és a pozitív baloldali üzenettel sikerült visszaszerezniük azokat a szavazókat, akik az utóbbi időszakban a Brexit kapcsán a szélsőjobbos UKIP felé mozdultak el.
Corbyn sikerét emellett még a fiatal szavazók mozgósítása is magyarázza, ebben a kategóriában elsöprő a baloldali pártvezér népszerűsége. A részvételi arány is megmagyaráz pár dolgot: azokban a körzetekben, ahol a 2 évvel ezelőtti választásokhoz képest legalább 5 százalékkal nőtt a részvételi arány, ott jellemzően a Munkáspárt nyert, vagyis a fiatalok mellett a kevésbé aktív szavazók bevonása, lelkesítése is komoly szerepet játszott az eredményben.
Corbyn mostani kiváló szereplése és May teljes beégése, mely valószínűleg lemondásához vezet majd, pár érdekes magyar tanulsággal is szolgálhat. Bár minden párhuzam a két ország és politikai rendszer között szükségszerűen sánta, azért azt érdemes megjegyezni, hogy egy előre elkönyvelt győztest is le lehet győzni, meg lehet fosztani parlamenti többségétől. Corbyn magatartása pedig megmutatja, hogy lehet megosztott és furkálódó a saját politikai tábor, magabiztos és pökhendi ellenfél, valamint egy igazságtalan módon kritikus liberális sajtó ellenére is áttörést elérni. Ugyanis nem ezekkel kell foglalkozni, hanem végig kell szántani az országot, és egy pozitív jövőképet, egy jobb, élhetőbb ország ígéretét kell lehozni az embereknek.
Ja, és az Orbán Viktor által beharangozott lázadás éve, úgy tűnik, mégsem az, aminek a miniszterelnök úr látni szerette volna…
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
