Vannak dolgok, amiket nem lehet szavakkal kifejezni. Tudjuk, hogy ma Magyarországon a fogyatékkal élő emberek sora nehéz, és ennek egyik legfőbb oka az, hogy a (bármikori) magyar kormány nem tiszteli sem az érdekeiket, sem a jogaikat, nem bánik velük felelősségteljesen. De arra, hogy ennek mik a mindennapi következményei 220 embertársunkra nézve – azt nem lehet emberi ésszel felfogni.
A fotó a Disability Advocacy Centre – Stench, scars and straight jackets – an investigation into abuse
and neglect of children and adults with disabilities in Hungary című jelentéséből származik
Kezdjük az elején. A Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) nemzetközi szervezet, amelynek feladata, hogy megfigyelje, milyen körülmények között élnek a fogyatékkal élő emberek. Európa és Afrika 17 országában tevékenykednek, egyik fő bázisuk 2002 óta éppen Budapest. Működésüket többek közt az Európai Unió, de még a manapság idehaza rettegett Soros György maga is finanszírozza.
Nos, az MDAC feladata tehát az, hogy figyeljen, és jelentsen, ha baj van. És itt kezdődnek a problémák: Magyarországon ugyanis bár azt hihetnénk, hogy mindenki örül neki, ha valaki figyel és jelenti, ha baj van, ez egyáltalán nincs így. Az MDAC munkatársai ugyanis azt tapasztalták, hogy idehaza egyáltalán nem látják őket szívesen semmilyen intézményben, amely fogyatékkal élőkkel foglalkozik. Mégis sikerült bejutniuk egybe.
Azt azért tudni kell, hogy a szervezet nem szokta nyilvánosságra hozni a jelentéseit. Jelzik a hatóságoknak, hogy ha valamilyen problémával szembesülnek, és javaslatot tesznek annak megoldására. Most azonban úgy érezték, hogy egy jelentést igenis nyilvánosságra kell hozni, az abban foglaltakkal szembesülnie kell Magyarország közvéleményének, a felelős hatóságoknak, és mindenkinek, akibe szorult még némi emberség. Mert itt már nem csupán baj van.
2017. április 18-án fekete zászló lobogott a nemzeti színű mellett a Topház Speciális Otthon kapuja mellett. A Gödön, Budapesttől alig 30 kilométernyire található otthonban 220 fogyatékkal élő fiatalkorú és felnőtt lakik. A fekete zászló pedig egyikükért, egy férfi gondozottért lobogott. „Amikor beléptünk a szinte csupasz, közös hálószobába, az egyik ágyon egy cserepes növényt találtunk. Az intézmény így fejezte ki együttérzését az elhunyt felé” – így kezdődik az MDAC jelentése, amelyben a fent nevezett speciális otthonban tett látogatásuk tapasztalatait írták meg.
A konklúzió pedig egészen döbbenetes: az állami fenntartású intézmény (amely egyébként az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában áll) zárt jellege tökéletes terepet ad a visszaéléseknek, bántalmazásnak, az elhanyagolásnak – áll a jelentésben. És mindez leginkább arra mutat rá, hogy a magyar törvényi szabályozás hiányosságai milyen végtelenül kiszolgáltatottá teszi azokat az embereket, akik segítségre szorulnak, emberséget érdemelnek, és joguk van ahhoz, hogy emberhez méltó életet éljenek. És arra is, hogy megfelelő felügyelet, odafigyelés nélkül mivé válhatnak ezek az intézmények.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
A gödi speciális otthonban készült képeket nem lehet remegés nélkül végignézni. Nem emelnénk ki egytől egyig az intézményben tapasztalt borzalmakat, de a jelentésben összefoglalt állapotokról mindenképpen fontos néhány szót ejteni.
Ágyhoz kötözött, mozgásukban korlátozott, sovány, testükön bántalmazás nyomait viselő fiatalok, idősek, nők, férfiak képei sorjáznak, kíméletlenül. A jelentés szerint amellett, hogy az otthonban embertelen körülmények uralkodnak, sem a lakók biztonsága, sem élelmezése, de egészségügyi helyzetük, oktatásuk, és a fiatalok fejlesztése sincs megfelelően megoldva.
A fotó a Disability Advocacy Centre – Stench, scars and straight jackets – an investigation into abuse
and neglect of children and adults with disabilities in Hungary című jelentéséből származik
Az MDAC megfigyelői az intézményben több kórosan alultáplált beteget (köztük egy hároméves gyermeket is!) láttak, sokan közülük az ágyukról sem bírtak felkelni, izmaik elsorvadtak, szó szerint csontsoványak voltak. Többeket leszedálva, magatehetetlenül találtak, rengetegen az elszigeteltségből, magányból fakadó problémákkal küzdenek. Nem egy gyereket fémrácsos ágyakban, jóformán ketrecekben helyeztek el (közülük a legfiatalabb alig három éves), a többnyire mozgáskorlátozott gyerekek számára semmilyen eszköz nem áll rendelkezésre, hogy vészhelyzet esetén hívhassák az ápolókat. Általános gyakorlat (és egyben a lakók szabadságának korlátozása), hogy az ajtókon nincs kilincs, azt csak az ápolók használják, hogy ki-be juthassanak a szobákból.
A lakók fizikai állapota szörnyen rossz volt az MDAC megfigyelői szerint, rengeteg kezeletlen sebbel és ellátatlan sérüléssel szembesültek. Emellett a speciális otthon lakóinak egybefüggő elmondása szerint is többekkel szemben alkalmaztak fizikai erőszakot az alkalmazottak, állításuk szerint a büntetés egyik formája a hideg vizes zuhanyoztatás volt, a vizes ruhákat pedig nem cserélhették később szárazra – és bár az MDAC munkatársai ezeket az állításokat idő híján nem tudják bizonyítani, de arra figyelmeztetnek, hogy a rendőrség sem vizsgálta eddig ezeket az eseteket – vagyis bejelentés sem érkezett hozzájuk.
A fogyatékkal élő emberek ellen elkövetett erőszakról, és arról, hogy milyen módon juthatna közelebb ennek a súlyos és elhallgatott problémának a kezeléséhez az itthoni ellátó rendszer, itt olvashatja interjúnkat.
A megfigyelők semmilyen jelét nem tapasztalták annak, hogy a fogyatékkal élő fiatalok számukra megfelelő oktatásban, fejlesztésben részesültek volna. A vizsgálat során az MDAC tagjai megdöbbentek az otthonban tapasztalt higiéniai körülményektől is. A koszos WC-kben, a fürdőszobákban, de még az ágyakon, falakon is kimutatható volt a vizelet, a padló, a bútorok, és úgy általában véve a lakóotthon pedig gyalázatos állapotban van. Az otthonban emellett egészségtelenül hideg volt látogatásuk idején. És a hiányosságok sora hosszan folytatható lenne még…
Pedig Gödön is, ahogy rengeteg más helyen is, rengeteg pénzt fektettek a fogyatékkal élők körülményeinek javításába, a nagylétszámú bentlakásos intézmények felújításába (amelyek ellen egyébként még a TASZ is tiltakozott) – ennek ellenére siralmasak a körülmények, ami felveti azt a kérdést is, hogy a magyar kormány által biztosított források vajon mire mentek el… Az MDAC ezért a hatóságokhoz fordul, és figyelemmel kíséri majd a vizsgálatot, és annak eredményeit is.
A fotó a Disability Advocacy Centre – Stench, scars and straight jackets – an investigation into abuse
and neglect of children and adults with disabilities in Hungary című jelentéséből származik
Magyarországnak ugyanis emberi jogi kötelezettségei vannak az ENSZ által ratifikált szerződés alapján, amelyeket be kell tartania. Ebbe pedig nem fér bele az, hogy 220 fogyatékkal élő ember, vagy bárki más ilyen embertelen körülmények között éljen.
Ezért az MDAC tízpontos listát tett közzé, amelyben többek közt javasolják, hogy haladéktalanul kezdődjön meg a Topház Speciális Otthon ellenőrzése és a visszaélések felszámolása, az ott élők biztonságos körülményeinek garantálása, és számukra a megfelelő segítségnyújtás. Fontosnak tartják, hogy a Topház számoljon el a költségeivel, különös tekintettel az uniós források felhasználására. Emellett javasolják azt is, hogy kezdődjön meg a bentlakásos intézmények átvilágítása, legyen lehetőség ezen intézmények független, civil kontrolljára is. Felvetik továbbá egy kárpótlási alap szükségességét mindazon áldozatok számára, akik a Topházban, vagy bármilyen más, fogyatékkal élőket ellátó intézményben kínzást, bántalmazást, embertelen vagy megalázó bánásmódot szenvedtek el, és azt is, hogy a rendőrség az ilyen bejelentések után haladéktalanul kezdjen vizsgálatot.
Főleg azért, mert a Topház Speciális Otthonban felfedett körülmények rávilágítanak arra is, hogy valójában maga a rendszer rossz, a fogyatékkal élő emberek számára ma Magyarországon nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak.
A rendszer is inog
Még a Rákosi-korszakban kezdődött el azoknak a nagy létszámú rászorulót befogadni képes helyeknek a kialakítása (jellemzően eldugott bérkaszárnyák és kastélyok lefoglalásával), ahová aztán tömegesen zsúfolták be a fogyatékkal élőket, lehetőleg minél kevésbé látható helyeken. A körülményeket bárki el tudja képzelni: volt olyan intézmény, amibe 700-nál is több embert zsúfoltak be. És a helyzet a későbbi időkben sem nagyon változott, az egykori gyakorlatról ugyanis nehéz volt lemondani. Aztán az uniós csatlakozás idején, vagyis 2004 táján végre elindult egy diskurzus a normalizálásról, ami azonban még így is lassú, sokszor fájdalmas folyamat volt.
Amikor végül 2011-ben a magyar kormány úgy döntött, hogy végleg fel kell számolni a tömegintézményeket, és a fogyatékkal élőket jobb körülmények közé kell költöztetni, adott magának elegánsan 30 évet, hogy ezt a problémát megoldja.
A kulcsszó a lélektelenül hangzó kitagolás volt – sokmilliárd forintnyi uniós támogatást szántak arra, hogy mintegy 18 ezer embernek megfelelő lakhatást biztosítsanak (ennek látható eredménytelenségéről itt írtunk bővebben). És természetesen nem volt ez egyszerű folyamat (gondoljunk csak az immár tankönyvi példává vált szilvásváradi esetre, ahol a helyiek hangosan tiltakoztak az ellen, hogy közéjük fogyatékkal élőket telepítsenek).
220 ember él a gödi otthonban – ez tehát egy nagyon kis szelete csupán a hazai ellátórendszernek, ami egyébként folyamatosan forrás- és kapacitáshiánnyal küzd. Magyarországon a 2011-es népszámlálás adatai szerint 490 578 személy, a teljes népesség 4,9 százaléka azonosította magát valamilyen fogyatékkal élőként. Őket a rendszer jóformán alig támogatja: több mint kétharmaduk vallotta, hogy fogyatékossága miatt akadályoztatva érzi magát legalább egy okból (ezek közt elsősorban a mozgásukban való korlátozást és a mindennapi életben való részvételt említették meg). De például a fogyatékkal élők kirívóan alacsony számban találhatóak meg a foglalkoztatottak körében: kevesebb mint 34 ezren dolgoznak közülük. Budapesten, ahol a legmagasabb a fogyatékkal élők átlagos végzettsége, alig 19 százalékuknak van egyetemi vagy főiskolai diplomája, országosan ez az arány mindössze 9 százalék…
És ami jelen cikk szempontjából a legfontosabb: a fogyatékkal élő emberek 8 százaléka intézeti lakó – vagyis közel 40 ezer ember van valamilyen formában rákényszerítve (különböző okokból), hogy valamilyen intézményben élje az életét.
Ezek persze csak számok, amelyek mögött jóval több minden rejlik, mint amennyit ebben a cikkben el lehetne mondani. Azt viszont fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: bár a rendszer igyekszik eltüntetni a szemünk elől a problémát, az létezik. Vannak még tömegintézmények. Vannak lakóotthonok (és igen, fontos tudni, hogy ezek közt van, amelyik jól működik!). És vannak speciális otthonok is, ahol továbbra is rengetegen élnek, de amelyekről fogalmunk sincs, hogy mi folyik a falaikon belül.
Az csak és kizárólag az MDAC munkatársainak köszönhető, hogy most nyilvánosságra kerültek a gödi intézmény embertelen körülményei. Méghozzá olyan módon, hogy arra a hatóságoknak már lépniük kell.
De szükséges az is, hogy átfogó képet kapjunk a fogyatékkal élők magyarországi helyzetéről, hogy az őket ellátó az intézmények átlátható módon működjenek, hogy a visszaélések elkövetésére ne legyen lehetőség. Ehhez garanciákra van szükség, amihez pedig a kormányzati akarat szükségeltetik: annak érdekében, hogy hasonló eset ne történhessen többé – ehhez pedig remek kezdet lenne, ha megfontolnák azokat a javaslatokat, amelyeket a MADC megfogalmazott jelentésében.
Mindez természetesen annak a 220 gödi lakónak, akik a speciális otthon borzalmait átélték, nem sok vigaszt nyújthat. De ők is, ahogy mindenki más is, megérdemlik, hogy az őket megillető emberséggel bánjanak velük, hogy méltó módon élhessék életüket, hogy jogaikat tiszteletben tartsák. Ez ugyanis minden embernek jár.
A Mental Disability Advocacy Centre munkatársai sajtótájékoztatón mutatják be a Topház Speciális Otthonról készült jelentésüket.
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
