Amikor felröppent az első hír a Lágymányosi-öbölben létesítendő gigantikus ingatlanberuházásokról, akkor nagyon sokan jó előre a Kopaszi-gát közparkjának beépítését kezdték el vizionálni. Különösen azért, mert a beruházó erős kormányzati kötődésekkel rendelkezik, azt pedig már valahogy addigra elkönyveltük magunkban, hogy ez a kormány valamiért nagyon szeret rátelepedni a közparkokra és jól beépíteni azokat. A Kopaszi-gát 2007-ben kialakított parkja azonban a befektetői szándék szerint is megmarad, bár mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne aggodalomra ok. Ezek az aggodalmak ugyan egészen más természetűek, de legalább olyan sok urbanisztikai kérdést vetnek fel, mint a városi zöldfelületek pusztítása.
a BudaPart látványtervei a magasházzal, további képek itt
Egy működő közpark
Először is érdemes leszögezni, hogy a Lágymányosi-öbölben létrejött közpark annak idején is egy gondosan eltervezett ingaltanfejlesztés első lépcsőjeként szolgált. Magyarországon – mindeddig meglehetősen egyedülálló módon – azonban ennek az ingatlanfejlesztésnek úgy kezdtek neki, hogy az öböl ipari múltját felszámolva először egy hatalmas, 25 ha-os zöldfelületet hoztak létre kifejezetten annak érdekében, hogy felértékeljék az ingatlant. A tervezők között utóbb kiosztott Pro Architectura és Budapest Nívódíjak jelzik, hogy ez nem volt eredménytelen. A fejlesztőtársaság második lépcsőben látott volna neki a Budafoki út és a Dombóvári út menti telkek beépítésének. A komplexum irodát, lakást, kereskedelmi egységeket, sport- és kulturális létesítményeket tartalmazott volna, de a tervet 2008-ban elsodorta a globális ingatlanfedezeti válság.
A krízis az ingatlanpiaci szereplőket is átrendezte a sakktáblán, de mindeközben, a válság évei alatt maga a Kopaszi-gát látogatott, kedvelt hellyé vált. A kezdetben üresen ásítozó díjnyertes pavilonjaiba vendéglátás költözött, különleges státusza (közcélra átadott magánterület) pedig egy olyan – fejlesztő cég által vezérelt – fenntartást hívott életre, amely azt bizonyította, hogy Budapesten is lehetséges közparkot (akár még árvizek ellenében is) jól fenntartani. Annyi kell csak hozzá, hogy arról ne a főváros vagy a kerületek gondoskodjanak és anyagi érdek fűződjön a rendezettséghez. Újbudának tehát új közparkja született, amely befejezetlensége és hiányos tömegközlekedési kapcsolatai ellenére is egyre inkább vonzóképesnek bizonyult. Megszerettük. Menő hely lett. Azaz az irreguláris ingatlanfejlesztés elérte a célját.
Habár nem állíthatjuk, hogy a globális válság véget ért volna az ingatlanpiacon, egyfajta élénkülés (buborék?) mindenképpen tapasztalható. Budapesten ennek több motorja is van. Az egyik az airb’n’b’ árfelhajtó hatása, a másik a kormányzati CSOK program, a harmadik pedig az állami beruházások – közöttük az olimpiai előkészület. Utóbbi különösen erős hatásokkal bírhat a Lágymányosi-öbölben, ahol a magyar pályázat helyszínismertetése szerint médiafalu és a triatlon verseny kapna helyet. De a többi faktor is szerepet játszik abban a 10 éves fejlesztéscsomagban, melynek első – a dán Adept építésziroda által megfogalmazott – látványtervei októberben jelentek meg a sajtóban.
Egy kisebb kerület Lágymányosra
A terv egy olyan sűrűségű városrészt rajzol meg az öböl tőszomszédságában, amely sűrűbb, mint Újlipótváros. 2500-3000 lakás, irodák, parkolóházak, bevásárlóutca, kiskereskedelem. A tömbök átlagos 8 emeletét megmozgatva 3-4 és 12-15 emeletes házak alakulnának ki itt vegyesen, az utcaszerkezet pedig egy töredezett hálóként a nőtt városmagok belső szerkezetét követné belső forgalomcsillapításokkal és minimálisra vett felszíni parkolással. Ez a sűrűség önmagában is számos kérdést felvet, de az igazán nagy botránykővé a 120 méteres magasház terve kezd válni.
Vegyük először a kevésbé feszegetett kérdést: egy ilyen sűrű, 15-20.000 ember együttes jelenlétét vizionáló városrész tud-e majd zökkenőmentesen működni ezen a területen? A közműellátás tekintetében talán kevésbé lesz ez problémás, de a közlekedés terén ugyanez már egyáltalán nem mondható el.
Már a Lágymányosi „expo” terület sem híres arról, hogy tömegközlekedéssel olyan remekül lenne ellátva. Szétparkolt utak és zöldfelületek jelzik ennek hatásait a környéken. Továbbá a Lágymányosi híd külön fejezetet szokott kapni a dugóról szóló hírblokkokban. Ez az egyenes következménye annak, hogy úgy épült ide az elmúlt 15 évben két egyetemi campus, tüskecsarnok, Infopark, hogy közben a 4-es metró tervezői nem kanyarították erre a nyomvonalat, hanem továbbra is az amúgy tömegközlekedéssel jól ellátott Bartók Béla út és Fehérvári út mentén vezették azt. Még az 1-es villamos Holdraszállás bonyolultságúnak éppen nem mondható budai átkötésére is két évtizedet kellett várni. A Kopaszi gát és a Lágymányosi-öböl még rosszabb helyzetben van. Amit a fejlesztők ma ígérnek, az pusztán annyi, hogy az ún. budai fonódó 2 villamospálya tervezését finanszírozzák. A kivitelezését nem. Ez a villamos a Műegyetem rakparton közelítené meg a Dombóvári és a Budafoki utat a Gellért tér felől. Egy kapcsolatnak jó, de egy egész városnegyednek édeskevés. Különösen, ha ez a városnegyed tartalmaz egy felhőkarcolót is.
Érintsük még egy pillanatra a zöldfelületi kérdéseket is. A Kopaszi-gát ma az egyik legjobban fenntartott budapesti közpark. Ez még akkor is így van, ha az utóbbi két évben már látszottak rajta a romlás virágai. Ha ebben a környezetben állandóként jelenik meg a korábbi látogatók mellé 20.000 ember, akkor azt csak egy még intenzívebb fenntartással lehet ellensúlyozni. 25 hektár park (egynegyed Városliget) első hallásra nem tűnik nagyon rossz kiindulási alapnak, de egy sűrűn lakott városrész tőszomszédságában, annak hátsó kertjeként már könnyedén elérheti a Millenáris-betegség, más néven Erzsébet tér szindróma, miszerint a fenntartás nem tud (esetleg nem is akar) lépést tartani a terheléssel. Különösen, ha ez a városnegyed tartalmaz egy felhőkarcolót is.
A lágymányosi Ikarosz
Ne kerülgessük a forró kását tovább: a fejlesztés legneuralgikusabb pontja a 120 méteres magasház, amely egyszerre több korlátot is áttör. Ez a fejlesztés méregfoga, amely kihúzásra vár. Budapest nagyon sokáig nem adta be a derekát a magasházépítői – meglehetősen provinciális – vágyaknak. Amíg a piac diktált, voltak ostromok, nem is kevés. Belvárosiak is. Mégis megtörtek a város ellenállásán. Ez nagyrészt köszönhető Schneller István egykori főépítész védharcainak, aki a belső városszövetbe nem tartotta elképzelhetőnek egy magasház megjelenését. Kívül is csak feltételekkel. Erre pedig nem csak esztétikai indokai voltak. Budapest ugyanis bődületes területi tartalékokkal rendelkezik. Ha csak a nem használt MÁV-területeket sorolnánk egymás mellé, azok is egy közepes budapesti kerületet adnának ki. S még szót sem ejtettünk Budapest rendszerváltozáskor lerohadt iparáról, ahol van infrastruktúra, de nincs rehabilitáció. Helyette az zöldmezőinket emésztjük fel. A családi ezüstöt. Ez történik a Városligetben és a Római parton.
A magasházak esetében a sűrűsödés mindig zavart okoz a városi szövetben. Egy helyre nagyon sok (kisvárosnyi) ember bumlizna be azonos időpontban, akiknek vélhetően azonos időpontban esik ki kezükből a szerszám a meló végén. Ez egy vertikális falu. Nagyon sok problémával. Egy magasház katasztrófavédelmi, gépészeti felépítése egészen más készségeket követel meg a városüzemeltetéstől, mint alacsonyabb társai. Eszközpark fejlesztést igényel. Közpénzből. Egy magasház szélesebb úthálózatot, nagyobb parkolási kapacitást, több liftet, fokozottabb biztonsági előírásokat követel meg, mint alacsonyabb társai. Egy magasház megváltoztatja a környék benapozási, széljárási viszonyait.
Olyan, mint egy óriási kávéskanál, ami a város feletti levegőt kavargatja. Egy magasház potenciális terrorista célpont. Ahol kisebb energiabefektetéssel lehet jó nagy kárt okozni. Egy magasház bizonyos szintszám felett a belső liftek és szervízaknák sűrűsége miatt magának a befektetőnek is kevesebb hasznos négyzetmétert hoz, mint egy hagyományos beépítés. Ha helyszűke miatt épül, talán igazolható. Manhattan és Hong Kong ilyen. Másolataik már kevésbé. Egyszóval egy magasház talán remek dolog egy, a halhatatlanság felé evickélni szándékozó befektetőnek, remek építészeti jel, ami izgatja a tervezői fantáziát, de egyáltalán nem jó a városnak. Ha levetjük magunkról az összes nagyravágyást, az Ikarosz komplexust, akkor a magasház mögött Budapesten nem marad indok. Még gazdasági sem. Budapestnek pedig rengeteg beépíthető tartalék területe van a rozsdaövben. Amellyel immár két évtizede nem kezdünk semmit sem.
Éppen ezért szimbolikus értékkel bír, hogy a magasház megjelenése Budapesten nem egy demokratikus folyamat eredménye. Szakmai vagy a lakosság érdekeire alapozott vita nem előzte meg. A Lágymányosi-öböl építészeti szabályozása eredetileg nem tartalmazott ilyen opciót. Nem véletlenül. Elégtelen hozzá a közlekedési kapcsolat, a déli fekvése miatt egészen komoly, több km2-ben mérhető az árnyékvetése, több tekintetben megbolygatja a környék viszonyait (közműhálózat, közlekedés, parkolás).
Mégis elegendő volt egyetlen fővárosi közgyűlés ahhoz, hogy fellazuljon az alig fél évvel azelőtt (ugyancsak a fővárosi közgyűlés által elfogadott) új településszerkezeti terv. Elegendő volt hozzá Tarlós István főpolgármester közbeavatkozása, hogy a saját főépítésze se mondhassa el a döntés előtt szakmai álláspontját a városatyáknak. Akik döntöttek. Döntésükben következetességnek, a szakmaiságnak, vagy a város és lakói iránti aggódásnak nyomai sincsenek. A hatalom diktál. A képviselők meg gombot nyomnak. Elegendő volt hozzá a kormányzati háttér, hogy a Gellért-hegy közelében, annak 130 m relatív magasságával vetekedő magasház teremtsen precedenst Budapesten. A magasház fallikus szimbólum. Freudnak lenne hozzáfűznivalója, hogy miért szokott épülni.
Budapest egyre előkelőbb helyeket hódít meg a turisztikai célpontok között. Az uniós piac, az európai nyitás, a romkocsmák, a fesztiválok, a fapadosok tették ezt vele. Buda hegyeinek és Pest lapályának metszésében, e geológiai törésvonalon a domborzat és a Duna adja azt a keretet, ami eddig a városképet meghatározta. Gyönyörű város. Itt-ott kinyúlt belőle egy karcsú templomtorony vagy egy kupola, amelyeket szeretünk. Kinyúlik belőle egy-két kémény, meg a SOTE tömb, amit annyira azért nem szeretünk. Akad pár építészeti tévedés, amely rombolja az összképet, de drasztikusan más, ami ezt a sziluettet megzavarná, nincs. Még nincs. Ez a város eddig jól megvolt magasház nélkül, a tizenkettő egy tucat városoknál többet tudott adni a lakóinak és a látogatóknak is. Nem követte el azt a tévedést, amit már megbánt Párizs (Montparnasse toronyház) és amibe belekeveredett Barcelona (végbélkúp). Pláne nem indult el azon a kétes kimenetelű úton, amelyen ma London jár.
Ma Budapesten a városfejlesztésben nem a piac diktál. Az állam vette át a helyét. Hasonlóan ahhoz a korhoz, amikor Szombathely, Szolnok, Gyöngyös, Pécs, Salgótarján megkapták a magunk magasházait. Akkor az ideológiai cél az volt, hogy túlszárnyalja a szocializmus eszméje a templomtornyokat. Erőszaktétel volt. Szándékos. Egyiket-másikat azóta már elérte a végzete. Pécsett egy korszak zárult le nemrég a lakhatatlanná vált magasház elbontásával. A legtöbb városról, így Budapestről is azt tartják a költők, hogy nőnemű. Nem kéne egy dildóval megerőszakolni. Kár lenne. Sőt bűn. S egyben déjà vu.
Bardóczi Sándor
A szerző okleveles tájépítész mérnök.
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 356 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
