Az állami gondoskodásba kerülő fogyatékos gyerekek számára előnyösebb lenne, ha nem intézetekben, hanem nevelőszülőknél élhetnének. Sok nevelőszülő szívesen vállalná is, hogy fogyatékos gyerekekkel foglalkozzon, ha elegendő segítséget kapna, és nem kellene pluszban megküzdenie az állami ellátórendszer hiányosságaival. A gyermekvédelmi rendszerben sodródó, fogyatékossággal élő gyerekekről Kovács Évával, a Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetőjével beszéltünk.
A fotó csupán illusztráció
A nevelőszülőségről sokaknak Móricz Zsigmond Árvácska c. regénye vagy a film juthat eszébe : a gyereket pálcával verő, a pajtába záró, csak a pénzt leső emberek, akik nem foglalkoznak a hozzájuk kerülő árvával.
Szerencsére Árvácska története messze nem jellemző ma már: sokan figyelnek arra, hogy a nevelőszülők jól végezzék a dolgukat. A Kézenfogva Alapítvány ’Otthont mindenkinek’ programjában nagyon sok nevelőszülővel dolgoztunk együtt, és munkájukat nagyon komolyan vevő embereket ismertünk meg. A nevelőszülők a saját családjukba egy vagy több „idegen” gyereket fogadnak be, akik aztán velük élnek, és sokakat felnőttkorukig kísérnek. Vannak biztosan, akik rosszul végzik a munkájukat, de ez mindenkire igaz: ahogyan van rossz nevelőszülő, ugyanúgy van rossz vér szerinti szülő, rossz gyógypedagógus, rossz újságíró és rossz miniszter is.
Kikből lesznek nevelőszülők?
A nevelőszülő nemcsak a vér szerinti szülőtől, de az örökbefogadó szülőtől is különbözik. Amikor valaki örökbe fogad, akkor ugyanolyan szülői jogviszony létesül, mint a hagyományosan létrejövő családok esetében. A nevelőszülőség viszont a gyermekvédelem egy sajátos formája, amikor a gyereket nem intézetben helyezi el az állam, hanem nevelőszülői családoknál. Ha az adatokat nézzük, akkor a nevelőszülők szinte kivétel nélkül nők, nagy többségük szegényebb településeken, régiókban él. A nevelőszülőség ugyanis munkalehetőség is, és munkaviszonyként elismeri az állam.
És kik kerülnek ilyen családba? Egyáltalán, jobb egy nevelőszülőnél, mint intézetben vagy lakásotthonokban?
A modern jogszabályok Magyarországon és sok más országban is, helyesen, a nevelőszülői ellátást előnyben részesítik az intézeti vagy több fős, bentlakásos ellátáshoz, azaz a lakásotthoni formához képest. Olyan gyerekekről beszélünk, akiket valamilyen ok miatt a gyermekvédelem kiemelt a családjukból. A háttér lehet abúzus, bántalmazás, mélyszegénység, alkoholizmus – sokféle ok, ami miatt a vér szerinti szülő nem tudja vállalni már a gyerekeket. Az állam és a jóléti rendszer azt biztosítja, hogy fellép a gyerek érdekében, és megvédi, ha kell, saját családjától is. Persze a rendszer sok hibával dolgozik, és az elkötelezett szakemberek ellenére sem mindig sikerül jó megoldást találni. Egyes esetekben a szülő nem akarja nevelni a gyermeket, sokszor például a gyermek fogyatékossága miatt. A fogyatékos gyerekekkel pedig jellemzően nem is nagyon tud mit kezdeni a gyermekvédelem.
Hogy viszonyulnak a nevelőszülők fogyatékos gyerekekhez?
Nem egy nevelőszülő van, aki szívesen fogad családjába fogyatékos gyereket, és ennek oka az, hogy a fogyatékos gyerekeknél nagyobb eséllyel alakul ki erősebb kötődés a nevelőszülő felé. A gyerekek hálásak és bizalommal vannak a nevelőszülő felé, és ez nem kis dolog, tekintve, hogy a legtöbb, gyermekvédelembe kerülő gyerek nagyon kemény történeteken van túl. Súlyos, keserű, traumatikus családi eseményeket ismerünk, amik után érthetően nehéz bízniuk bárkiben is. Azonban azok a nevelőszülők, akik már neveltek fogyatékos gyereket, nem ritkán újra fogyatékos gyereket „választanak” maguknak, mert szeretik csinálni.
Pedig fogyatékos gyerekekkel hagyományos szülői viszonyban sem könnyű. Egy megindító levélben egy autista fiú például arra kéri a szülőket, „ne sirassák” őket.
Ez igaz, de ismerünk például olyan családot is, ahol az édesanyának már volt autista gyereke, és emellé vállalt a gyermekvédelemből nevelőszülőként egy kicsi autista fiút, mivel „ő már pontosan tudja, mit kell tenni” autista gyerekekkel. A nevelőszülők többsége tudja, hogy a gyereknevelés a sok öröm mellett rengeteg fáradságot is jelent, minden esetben.
A gyermekvédelembe kerülő gyerekek esetében a sok-sok nehéz családi történet által okozott érzelmi sérüléshez képest egy értelmi fogyatékosság vagy mozgássérülés nem is tűnik feltétlenül annyira nehéznek. Egyszerűen az a tapasztalat, hogy sok-sok rosszabb dolog is történhet egy kisgyerekkel, mint az, hogy fogyatékos, és ezt a nevelőszülők jól tudják.
Van tipikusnak mondható eset, amit megismertetek?
Volt egy Down-szindrómával élő kisfiú, nevezzük Balázsnak, aki nem beszélt, de nagyon tudott kötődni. Szerethető kisfiú volt, akiről születése után lemondtak a szülei fogyatékossága miatt, gyermekotthonban élt. Kétéves korában Balázs súlyos betegségen esett át, és visszamaradó halmozott fogyatékossága után nem sok reménye volt arra, hogy családba kerüljön, ahol megkaphatta volna azt a személyes figyelmet, amely fejlődését a legjobban támogatja. 5 éves korában nevelőszülőhöz került. Csakhogy a nevelőszülő nagyon egyedül maradt a gyerekkel. Két saját gyereke is volt, és mindent megpróbált, de hiába kért segítséget a nevelt kisfiúhoz, nem kapott. Balázs közben sokat fejlődött a családban, és sok dolgot megtanult, amit intézetben nem tanult volna meg. Azonban a helyi iskola sem tudta fogadni, és később a megjelenő kiskamasz magatartásproblémák is nehezítették a dolgot – ilyen magatartás-gondok nem ritkák a gyerekeknél, és nem megoldhatatlanok, de ha a szülő, nevelőszülő nem kap segítséget, akkor nagyon el tud súlyosodni a helyzet. Ez ebben az esetben addig fajult, hogy a nevelőszülő „visszaadta” az akkor már kamasz kisfiút, és Balázs azóta is intézetben él.
Ez a történet bizonyos szempontból tipikus: a legtöbb nevelőszülő nem kap elegendő segítséget ahhoz, hogy fogyatékos gyerekeket neveljen, így a fogyatékos gyerekek intézeti létre vannak szorítva, holott ugyanúgy családra lenne szükségük, mint minden gyereknek. A szándék sok nevelőszülőben megvan, de támogatás és megfelelő tudás hiányában sokszor mégsem jól végződnek ezek a történetek.
És a Kézenfogva Alapítvány programja miben segített?
Nem szeretnénk, ha Balázs története tipikus maradna: minden gyereknek, fogyatékos gyereknek is legyen lehetősége családi közegben felnőni. Megpróbáltuk felmérni azt, hol hiányzik és milyen segítség, mind a nevelőszülők, mind a gyermekvédelmi hálózatok szintjén.
A célunk az volt, hogy segítsük a nevelőszülőket abban, hogy ne kelljen „visszaadni” egy gyereket se intézetbe. Van, akinek egy fogyatékossággal kapcsolatos képzés, szakkönyv segít, van, akinek kapcsolattartás más, hasonló gyereket nevelő szülőkkel. Családterápiát is biztosítunk, amit szinte lehetetlen átlagos családoknak piaci áron megfizetni. Nem szabad elengedni a nevelőszülők kezét, mert igazi tragédia, ha a gyereknek újra vissza kell menni intézetbe.
Segítség nélkül nem megy…?
Segítség nélkül nem elvárható, hogy menjen. Például egy középkorú házaspár úgy döntött, nevelőszülőként fognak dolgozni. Megkapták a szükséges tanfolyamot, fogadhattak gyereket, boldogan vágtak bele. Egy másfél éves kisfiú került hozzájuk, akinél a nevelőszülő fedezte fel, hogy van valamilyen mozgásproblémája: nyakukba vették a kisvárost, ahol éltek, és vadul kutatták, hogy hol kaphatna a kisfiú megfelelő szaksegítséget, ún. korai fejlesztést. Ők kitartóan keresték a megoldást, mert szerették a kisfiút. Mivel azonban azon a településen nem volt ilyen ellátás, ezért a gyermekvédelmi rendszer elvette tőlük a gyereket, és egy intézetbe helyezte, ahol a rendszer szerint a fejlesztése jobban megoldott. A nevelőszülőt, akiről szó van, nagyon mélyen bántja azóta is, hogy az általuk szeretett gyereket elvették tőlük – és biztosan tudjuk, hogy egy gyereknek rosszabb intézetben nevelkedni.
Mi lehet ilyen esetben a megoldás?
A megoldást az jelentené, ha nem a gyereket dugnák vissza intézetbe ilyen esetekben, hanem az állam gondoskodna arról, hogy legyen elérhető szakellátás, korai fejlesztés a gyerekeknek, és megfelelő támogatás az őket nevelő szülőknek településeken. Ez nem csak a nevelőszülőknek, de minden fogyatékos gyermeket nevelő szülőnek segítség lenne.
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 356 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
