A Brexit, Norbert Hofer 49,7%-a és az amerikai elnökválasztás után újabb munkáslázadás készül!? Vagy Thatcher születik újjá? Esetleg Putyin szól bele a francia belpolitikába is? Vasárnap volt a francia elnökválasztás első, jövő vasárnap lesz a második fordulója. Valójában csak a jobboldal tart most előválasztást, de a győztesből jó eséllyel elnök lesz. Bombameglepetés lenne, ha a tavaszi elnökválasztás második fordulójába nem a „jobbközép” és a szélsőjobb jelöltje kerülne be (kiütve a baloldalt), mint ahogy az is, ha nem a „mérsékelt” jobboldal jelöltje győzne végül.
A nyertes Fillon balra, középen a kiesett Sarkozy, jobbra a második helyezett, Alain Juppé
A három dobogós közül kezdjük a bronzérmes Nicolas Sarkozyvel! Ő volt a legtrumpistább az összes jelölt közül. A tucatnyi korrupciógyanús ügyben érintett exelnök ideje jó részét a bíróságokon tölti, de ez nem akadályozta abban, hogy a nép nevében hirdessen harcot az „elit” ellen. Elvégre Trump szavazói sem akadtak fenn azon, hogy milliárdos hősük sem adót nem fizet az államkasszába, sem bért nem fizet a munkásainak. Az amerikai republikánusok majmolásának és a trumpizmusnak karikatúra-szerűen abszurd megnyilvánulása volt Sarkozy részéről a kampányban, hogy elkezdett klímaszkeptikus húrokat pengetni; pedig egykor a legzöldebb jobboldali volt. Végül túl sok volt a pálfordulás, nem jött be a trumpizmus: harmadik helyezettként elvérzett.
A 2. fordulóba jutott két jelölt: két ex-miniszterelnök. A győztes François Fillon épp a „mi” Sarkozynk miniszterelnöke volt, Alain Juppé pedig Jacques Chirac-é. Alain Juppé a mérsékelt jobbközép imázst építette a kampányban. Pedig ő volt az, aki 1995-ben az 1968-as diáklázadás és sztrájk óta legnagyobb tiltakozást váltotta ki TB- és nyugdíjreformjával. Az volt az az időszak, amikor – párizsi egyetemistaként – autóstoppal mehettem a kollégiumból az egyetemre: az általános sztrájk következtében a tömegközlekedés leállt, de a szolidaritás új formái születtek: luxuscitroënekbe ültek az iskolába autóstoppoló arab bevándorlógyerekek, a nagy szociológus, Pierre Bourdieu pedig sztrájkoló buszsofőröket agitált.
François Fillon Vlagyimir Putyin kedvence. Az első fordulóban, meglepetésre, ő végzett az élen. Méghozzá elég nagy előnnyel. És a második forduló előtt Sarkozy is támogatásáról biztosította. Ezzel mintha már el is dőlt volna a választás. Pedig eddig inkább afféle szürke apparátcsik, technokrata volt; azért is lehetett 5 évig miniszterelnök, mert hagyta Sarkozyt tündökölni. Korábban „szociális érzelmű gaullistaként” indult, de a mostani programja alig különbözik a többiekétől : ÁFA-emelés, társaságiadó-csökkentés, nyugdíjkorhatár-emelés, az elbocsátások megkönnyítése, a közalkalmazottak kiemelt munkajogi státusának gyengítése és tömeges elbocsátása, atompártiság, a környezet- és fogyasztóvédelmi szempontból kulcsfontosságú „elővigyázatossági elv” eltörlése vagy lazítása, új börtön-férőhelyek tízezres nagyságrendben stb.
Programszinten ez a klasszikus neoliberális/neokonzervatív agenda maga a jobboldali konszenzus. Amit Fillon thatcheri következetességgel képvisel, Juppé kicsit finomabban. A bevándorlóellenességről és terror-paranoiáról nem is beszélek, mert abban is szinte mindannyian próbálnak rálicitálni a baloldalra, ami viszont nem is olyan könnyű: az állandósított szükségállapot, a kormányzati szintre emelt iszlamofóbia nehezen überelhető (lásd: Manuel Valls szocialista miniszterelnököt, aki maga is beleállt a Burkini-vitába).
Még mielőtt a fürdővízzel és a fürdőruhával (azaz François Hollande-dal és Manule Vallsszal) együtt a francia baloldalt is kiöntenénk, szögezzük le: a fenti, neolib agenda tekintetében továbbra is markáns, bár egyre halványuló különbség van a francia jobb- és baloldal között, beleértve a most regnáló elnököt és kormányt is! A baloldal baloldali, a jobboldal jobboldali. Még ha a dicstelen munkaerőpiaci reformmal a szocialisták nagyon el is játszották a hitelességüket – erről még lesz szó. Minden jobbra tolódás dacára a klasszikus ideológiai törésvonalak tehát nagyjából a helyükön vannak. Az a kérdés, hogy a társadalmi törésvonalak is ott vannak-e? Azok már sokkal kevésbé.
A három élen végzett jobboldali jelölt mindegyike eltörölné a vagyonadót. Vagyis ők tényleg a felső 2%-ot képviselik (340 ezren fizetnek vagyonadót a 66 milliós országban), szemben a 98%-kal. És mégis rájuk fog szavazni a baloldalban csalódott „dühös nép”… Vagy mégsem?! Ahogyan Trumpra is – minden ellenkező híresztelés dacára – nagyobb arányban szavaztak a jómódúak, mint a szegények (bár korábbi szavazásokhoz képest a különbség csökkent, ez tény), úgy a francia jobboldalnak is a középosztály az elsődleges bázisa; márpedig Franciaországban meglehetősen széles a középosztály.
Hogy a lecsúszás rémétől fenyegetett alsó közép számára mennyire lett volna hiteles a Sarkozy-féle, elitellenes jobboldali elit, az nem fog kiderülni, de az biztos, hogy a munkásosztályt időközben elhódította a baloldaltól a szélsőjobb: a 2015-ös regionális választásokon 43:32-re megverte a szavazáson részt vett munkások között (az országosan győztes jobbközép 23%-kal csak harmadik). Itt tehát érvényesül a világtendencia, amiről a mainstream baloldal egyelőre nemigen vesz tudomást, vagy ha mégis, akkor „szoft-rasszista” szövegekkel próbál visszajönni: választói után az értékeinek is búcsút intve.
És akkor most magáról az előválasztásról! Ennek is vannak tanulságai, most amikor a magyar ellenzék is előválasztást fog talán szervezni. Először is: Franciaországban van elektronikus szavazás is, igaz, hogy csak a külföldön élők számára; vagyis talán mégsem lehetetlen ezt technikailag biztonságosan megoldani, mint azt egyes hazai szakértők állítják. Másodszor: a választás kétfordulós, tehát nem az fog győzni a hét jelölt közül, akinek a viszonylag legszélesebb a tábora, hanem az, akire jövő vasárnap a többség szavazni fog.
Baloldali választók a Facebookon nyíltan hirdetik, hogy ők bizony elmentek szavazni: ez az, amit „meghekkelésnek” szoktak nevezni; de ez nem szervezett hekkelés, egyszerűen az elkötelezett balosok egy része a kisebbik rosszra (többségük Juppére) szavazott a széljobbernek tartott Sarkozy ellenében, és e „szent” cél érdekében hajlandó volt aláírni a kétsoros jobboldali értéknyilatkozatot. Persze nem csak baloldaliak „hekkeltek”: a szélsőjobb hívei is valószínűleg szép számban elmentek Sarkozyre szavazni. Hogy kettőjük közül ki jutott a jövő vasárnapi döntőbe, az azon múlhatott, hogy balról vagy széljobbról „hekkeltek” többen.
Ez persze elsőre elég riasztó, de gondoljunk bele: ha ez nincs, akkor eleve a pártelnök Sarkozy a jelölt, mindenféle verseny nélkül. Így kaptak egy esélyt a félig-outsiderek, hogy a pártelit (és a párttagok) jelöltjét legyűrjék egy nyílt előválasztáson, és mozgósítsák a szavazókat. Apropó outsiderek: van egy magát „kereszténydemokratának” nevező jelölt, aki antiszemita megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet; „üde színfolt”. És van Nathalie Kosciusko-Morizet, az egyetlen női jelölt, aki messze lemaradva lett ötödik; ő is volt már miniszter, messze nem kívülálló, de legalább egy kicsit emberarcúbb politikát képvisel: ő az egyetlen, aki nem törölné el a vagyonadót, és – baloldaliak figyelem! – bevezetné az alapjövedelmet!
Egyébként a francia baloldal is rendez előválasztást, bár a szocialisták-szervezte előválasztáson nem mindenki fog részt venni. A radikális baloldal sztárja, Jean-Luc Mélenchon a surranópályán kúszik egyre feljebb a közvélemény-kutatásokban. A zöldek pedig már meg is rendezték a saját előválasztásukat (győztes: Yannick Jadot, a Daniel Cohn-Bendit fémjelezte zöldbalközép irányzat képviseletében). A szocialisták és legszorosabb szövetségeseik előválasztásán a bukott elnök, Hollande és a (bal)liberálisok üdvöskéje, Emmanuel Macron, fog összecsapni, meg néhányan mások.
A „baloldali” kormány hatalmas tiltakozást kiváltó munkaerőpiaci reformja épp ott és épp azoknak fájt, ahol és akiknél a trumpizmus és brexitizmus is arat. A francia szocialista kormány a – széles értelemben vett – munkásokból és alsóközépből csinált prekariátust: állását féltő, a lecsúszástól szorongó, létbizonytalanság-fojtogatta, jobboldali demagógok, neokonzervatívok és szélsőjobboldali bűnbakképzők szövegére fogékony embereket. Ennél nagyobb ostobaságot baloldali kormány nem csinálhat ma Európában. Hollande-ék előkészítették, ha nem is Marine Le Pennek, de a kőkemény neolib-neokon jobboldalnak – s egyúttal Vlagyimir Putyinnak is – a terepet. Ám mielőtt kardunkba dőlnénk: igaz, hogy egyre többfelé szorul ellenzékbe a baloldal, de ez esélyt ad az újratervezésre is. Már csak élni kellene vele.
Erőss Gábor
A szerző szociológus, a Párbeszéd elnökségi tagja
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 340 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
