Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pető Péter: Eljött az igazság utáni politika fénykora

Ez a cikk több mint 8 éves.

A francia Libération napilap 4 oldalas melléklettel tisztelgett az egy hónapja meggyilkolt Népszabadság előtt, amelyben a megszüntetett lap szerzői jelentették meg cikkeiket. Ebből a mellékletből közöljük újra a Népszabadság főszerkesztő-helyettesének, Pető Péternek az írását, szerkesztetlen változatban.

nepszabadsag.jpg

A Népszabadság szerkesztősége október 18-án (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Az újságírók költözésre készültek: úgy mentek el a házból, hogy vasárnap a szerkesztőség új otthonában várja őket a pakkjuk. Amikor péntek este kiléptem az épületből, még készítettem egy fotót, elvégre évekig „laktunk” a Corvin közben, az 1956-os magyar forradalom emblematikus helyszínén. Másnap viszont már motoros futár kergette a városban az újságírókat a levéllel, amelyben értesítették őket a legnagyobb példányszámban eladott magyar politikai napilap kiadásának felfüggesztéséről. Bestiális merénylet volt: a hírlapírók könyörtelen becsapása, amit azzal tetéztek, hogy elzárták e-mail fiókjaikat, eltörölték az internetről lapjuk oldalát, az archívumot, a visszaéléseket leleplező cikkek elérhetetlenné váltak. További részletek helyett álljon itt az: történt mindez Magyarországon, az Európai Unióban, 2016. októberében, Orbán Viktor rendszerében.

A kormányfő politikai konstrukcióját – alakítói sötét cinizmusának bizonyítékaként – a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezték el. Montesquieu szülőföldjén megjelenő lapban méltó feladat lenne pontról pontra bemutatni, miként bontotta le Orbán a fékek és ellensúlyok rendszerét, hogyan tette elfeledetté a hatalommegosztás elvét. Módszeres elemzéssel bemutatható lenne az út, amelyet több száz lépéssel tettek meg a posztdemokratikus rendszer felé. Sorolhatók az intézkedések az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésétől, az állami média szovjet modellt idéző propagandagépezetté formálásán át az ország gazdasági rendszerének kvázi családi-baráti vállalkozássá alakításáig. Ám ez az eljárás olyan Orbán kép- és -rendszer felrajzolását tenné lehetővé, amely csak arról árulkodna: egy ifjú liberálisból önkényúrrá lett leader az autokrácia felé tolta a magyar politikai rendszert.

A baj azonban súlyosabb a politikus gátlástalanságánál. Ebben az országban ugyanis az látszik: eljött az igazság utáni politika fénykora. A Fidesz teljhatalmának köszönhetően olyan nyilvánosságot alakított ki, amelyben nem kap helyet más történet a sajátján kívül. Brutális módszerekkel megszüntetik a piaci versenyt, csak a haverok nyerhetnek a közbeszerzéseken, elfoglalják a komplett nyilvánosságot, a független szereplőket kiszorítják vagy kinyírják, irdatlan pénzen hirdetnek a közvetlen vagy közvetett módon hozzájuk kötődő médiában, amelyet központilag irányítanak. A kör bezárul: nem marad hely semmilyen alternatív gondolatnak.

Orbán és stratégái megértették, hogy a liberális demokrácia részint éppen szabadsága miatt maradt védtelen: nem volt felkészülve arra, hogy nem jó, hanem rossz célokra használják. Van amorális hatalom, amely a politika totalitarizmusába vetett hitének köszönhetően a komplett intézményrendszert képes maga alá gyűrni. Azaz a fékként és egyensúlyként beiktatott aktorokat egyszerűen szolgájává teszi.

Így nyert teret az igazság utáni kor politikája, amelyben a valóság nem látszik. Erre kitűnő példa a magyar kormány migránskvótáról szóló népszavazása. A kormány kiírt egy referendumot egy már régen nem létező brüsszeli javaslatról, majd több tízmilliárd forintot költött arra, hogy minden hirdetésben felhívja a figyelmet arra, mekkora veszély a bevándorlás. A Fidesz minden politikusa, a párt által irányított önkormányzatok és a kontrollált nyilvánosság egyaránt azt a sztorit mesélte, hogy az érkezők elveszik a magyarok munkáját, terroristák és így tovább. Az eredményt mutatja, hogy a nem létező javaslat ellen szavazott a válaszadók 98 százaléka, miközben olyan kis vidéki magyar falukban, ahová a közeli város lakói sem mennek ki, rettegtek attól emberek, hogy mecsetek épülnek a templomok helyén. A tények nem, csak az elmesélt történet játszik. Méghozzá azért, mert nincs idő az ellenőrzésre, nincs erőforrás az információ elszállítására, nincs csatorna a másik üzenet eljuttatására.

Azaz Orbán Viktor arca itt csupán a romlás virága. Portréját láthatjuk a House of Cards című sorozat főszereplőjének képében is. A film fikciós formában, a magyar kormányfő a valóságban üzeni: a demokratikus intézményrendszer nincs védve az igazság utáni kor politikája ellen. Ami démoni. Mert én például szabadon leírhatom, ami velünk történt, kiálthatok, tüntethetek, nem visznek el bilincsben. És közben messziről nem látszik, hogyan fojtják meg döntően gazdasági és törvényhozási eszközökkel az ellenzéket, végzik ki a hatalmat ellenőrző sajtót és így tovább. Tényleg egészen úgy néz ki, mintha szabad országban élnénk.

Pedig mind foglyok vagyunk. A szabadság látszatának rabjai.

Pető Péter

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.