A legkülönfélébb politikai nézeteket valló választópolgárok morális érzékét többnyire egyaránt megmozgató, menekültellenes népszavazás kapcsán sokaknak feltűnt már, hogy egyes egyházak nagyon is visszahúzódó álláspontot fogalmaztak meg, ha bármilyet is. Az is feltűnhetett, hogy egyes egyházi méltóságok erőteljes, a kormány céljaival összhangban álló álláspontot hangoztatnak – hitelvekre visszavezetve vagy sem. Természetesen minden egyháznak szabadságában áll megválasztani, milyen lelkiismereti meggyőződések alapján miről milyen véleményt formál – vagy egyáltalán formál-e véleményt. Álláspontjuk kialakítása az egyházak szabadsága: a vallásszabadság joga, az egyházi autonómia minden egyház álláspontját egyaránt, tartalmától függetlenül védi. A közelgő menekültellenes népszavazás, és az egyházak, egyes egyházi méltóságok viszonya a kérdéshez azonban szomorú illusztrációja annak, hogy az egyedi álláspontok mögött rendszerszerű, alkotmányossági problémák húzódnak meg, amelyek a mindannyiunkat megillető lelkiismereti- és vallásszabadságot veszélyeztetik.

fotó: MTI

Kezdjük az elején: miért foglalkoznának egyáltalán a közelgő népszavazással az egyházak? Az emberi jogi értékelésnek erre a kérdésre egyetlen válasza lehet: miért ne foglalkoznának? Az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos elve egyáltalán nem tiltja, hogy az egyházak közéleti kérdésekben foglaljanak állást. Az egyházak olyan szervezetek, amelyek a polgárok lelkiismereti szabadságának gyakorlását szolgálják: segítik egyik vagy másik lelkiismereti meggyőződés kialakítását; terjesztik, tanítják egy adott erkölcsi világnézettel kapcsolatos tanokat, megfogalmazzák és alkalmazzák az egyház hitelveit, segítik azok közösségben történő megélését. Abszurd elvárás és egyben indokolatlan jogkorlátozás lenne, ha az egyházaknak ki kellene vonulniuk a közéletből. Valamennyiünkre igaz – akár vallásosak vagyunk, akár nem, és akár valamely egyház tagjai vagyunk, akár nem –, hogy erkölcsi elveink, világnézetünk meghatározza azt is, amit a közélet egyes kérdéseiről gondolunk. Fontos tehát tisztázni:

alkotmányos demokráciák nem találhatnak semmi kivetnivalót abban, ha egy egyház valamely közéleti kérdésről nyilvánít véleményt, vagy legalábbis nyilvánosan bekapcsolódik valamilyen álláspont kialakításába.

Különösen igaz ez a népszavazások esetében, amelyek alkalmat adnak arra, hogy egy közéleti kérdésben pártpolitikai elköteleződésektől függetlenül is bárki véleményt formálhasson, pusztán a közéleti vagy a kérdésfeltétel körülményeinek erkölcsi, világnézeti, hitbeli meggyőződésekre alapuló értékelésével.

Az egyházak közéleti véleményformálásának persze sokféle formája lehet. Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház elnök-püsköke például leszögezi: a „protestáns értékrendtől idegen a közönyös passzivitás, de az is, hogy felülről mondjuk meg, hogyan kell >>jól<< szavazni”. Ezzel a szerepfelfogással tehát ellentétes lenne az egységes egyházi álláspont kialakítása és terjesztése. De például elképzelhető, hogy még a demokratikus felfogású egyházszerveződésnek sem mond ellent, ha egy egyház teret ad olyan vitaesteknek, ahol a hívek – laikusok és egyházi tisztségek viselői – együtt megvitatják a népszavazással kapcsolatos kérdéseket. Az egyházak számtalan módon határozhatják meg szerepüket és annak határait egy-egy közéleti kérdés körül kialakuló (vagy ki nem alakuló) vitában. Az sem meglepő, ha az egyházak egy része egyáltalán nem foglalkozik egy adott közéleti kérdéssel, vagy általában a közéleti kérdésekkel. Az egyházak és egyházi méltóságok – egy alkotmányos demokráciában – szabadon választhatják meg, mely lelkiismereti kérdésekkel kívánnak foglalkozni, ideértve a némely lelkiismereti meggyőződéssel összefüggő közéleti kérdéseket is.

Van-e Magyarországon vallásszabadság?

Ahol tehát az egyház szabad, ott az egyházak többnyire a közéleti kérdésekben is a vélemények széles skáláján találják meg helyüket. Ez a jelenség egy másik, alkotmányos demokráciákra jellemző gyakorlatból lehet ismerős: ahol a sajtó szabad, ott a különböző sajtóorgánumok sokféle véleménynek adnak teret. A maga módján a sajtó és az egyház szabadsága is szolgálja a demokratikus berendezkedést: segíti, hogy a választópolgárok ne elszigetelődve fogalmazzák meg álláspontjukat valamely közéleti kérdésben. Továbbépítve az analógiát: egyenként bármely sajtóorgánumnak joga van eldönteni, hogy megjelentet-e sajtóanyagokat valamely témában vagy sem, és pontosan milyen véleményeknek ad teret. Mégis, ahol szabad a sajtó, ott többféle vélemény jelenik meg a közéleti vitákban. Egyáltalán: vannak közéleti viták. Ahol pedig a nyilvános térben megjelenő vélemények feltűnően egysíkúak, vagy éppen a nyilvános tér szereplői igen nagy számban nem nyilvánítnak véleményt egy-egy közügyben, ott legalábbis van okunk feltenni a kérdést: szabad-e a sajtó?

Támogasd a Kettős Mércét, hogy ne csak a kormányzati gyűlöletpropaganda jusson el az emberekhez, hogy a Mérce cikkei még több emberhez eljuthassanak a népszavazás kapcsán. Támogass minket 1000, 2000 vagy 5000 forinttal (ezekből az összegekből plusz 1000, 2500, vagy 7000 emberhez juthatunk el), és írd be a közlemény rovatba, hogy népszavazás; az így beérkező pénzeket a népszavazással kapcsolatos cikkeink, posztjaink Facebook-hirdetésére fogjuk fordítani.

támogatás bankkártyával

Ha Paypalen vagy banki utalással támogatnál minket, ide kattints.

Ugyanígy feltehetjük azt a kérdést is: ahol az egyházak vonakodnak megnyilvánulni egy oly sokakat megmozgató közéleti kérdésben, mint a menekültellenes népszavazás, vagy válaszaik – ha egyáltalán megnyilvánulnak – aránytalanul egy irányba mutatnak, vajon szabad-e az egyház?

Érvényre jut-e a lelkiismereti és vallásszabadság Magyarországon, ahol az egyházakat többnyire a vonakodás vagy a kormány által sulykolt válasz propagálása jellemzi a közelgő menekültellenes népszavazás kapcsán?

Nyilvánvaló, hogy az egyházak számtalan okból dönthetnek úgy, hogy nem nyilvánulnak meg egy közéleti kérdésben: a túlságosan megosztó közéleti kérdések elkerülése a közösség egységének megőrzése érdekében; belső, egyházpolitikai ellentétek; vagy éppen a hívek egységes elzárkózása hitük közéleti kérdésekre vonatkoztatása elől stb. Akár kifejezett vallási parancs is szólhat a konkrét közéleti kérdésben való állásfoglalás vagy általánosságban a közéleti szerepvállalás ellenében. Az okok egyházanként eltérhetnek, és mérlegelésük illetve a mérlegelés alapján hozott döntés az egyházak alkotmányosan védett szabadságában áll. Egy ország különféle sajtóorgánumai is számos különféle okból dönthetnek úgy, hogy elzárkóznak a politikai vélemények, kritikák közlése elől, vagy rendkívül egysíkú véleményeket közölnek csak – és e döntésüket szintén alkotmányos védelem illeti meg. Mégis: az aránytalanul egyhangú, illetve a közéletből kivonuló egyházi szektor állapota jelzésértékű, és arra késztet, hogy megvizsgáljuk: fennállnak-e a lelkiismereti- és vallásszabadság szükséges feltételei?

Ma Magyarországon ez költői kérdés. A TASZ számos alkalommal jelezte korábban is – és a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt képviselt ügyfeleik ügyében a Bíróság ki is mondta –, hogy a hatályos egyházszabályozás nem garantálja a lelkiismereti- és vallásszabadságot. Az egyházi státusz, a vele járó jogokkal és kiváltságokkal, a hatályos egyháztörvény értelmében politikai kegy függvénye. Parlamenti, politikai döntés határoz minden esetben arról, hogy mely világnézeti meggyőződés alapján szerveződő csoportosulások lehetnek egyházak és melyek nem. (2012 óta ugyanis csak a Parlament kétharmados többségének támogatását élvező egyházak tarthatták meg egyházi jogállásukat és az azzal járó jogokat. Akik a kormánypártok által uralt Országgyűlés támogatását nem élvezték, kizárólag egyesületként folytathatták, folytathatják tevékenységüket. A TASZ részletes szakmai kritikával illette a máig is hatályos szabályozást és annak tavaly napvilágra került módosítási javaslatait.) Az állam tehát befurakodott oda, ahol nincs helye.

A szabadság hiánya a jogfosztott és privilegizált egyházakat egyaránt sújtja

Az egyházi jogállás politikai kontrollja lehetetlenné teszi, hogy a szabályozás vesztesei – az egyházi státuszoktól megfosztott szervezetek – szabadon gyakorolhassák egyesülési jogukat, vallásszabadságukat; ez pedig a jogfosztott szerveződések hátrányos megkülönböztetését eredményezi. Az állam befurakodása az egyházi szektorba körülírja az utóbbi határait, és egyeseket indokolatlanul kirekeszt a szektorból, az egyházi jogállással járó jogokból és kiváltságokból.

Az egyházak kitartó hallgatása, széleskörű kihátrálása a népszavazási kérdés körüli lelkiismereti vitákból, vagy egyenesen a kormány által ontott, zengzetes „NEM” mögé történő széleskörű beállása azonban intő jelei annak, hogy az egyháztörvény nem csak az új szabályozás veszteseit, hanem – sokkal kevésbé közvetlen és nyilvánvaló módon – a nyerteseket is korlátozza.

Ahol ugyanis az egyházi státusz politikai kegy, ott az e kegyben részesülő egyházak sem élhetik meg lelkiismereti, vallási meggyőződéseiket teljes szabadsággal.

A nyertesek korlátai elsőre nem nyilvánvalóak. Elvégre ők azok, akiknek a befolyása a közoktatásban egyre csak növekszik, és akik a bőkezű állami egyháztámogatások és egyházi adókedvezmények mellett még az SZJA egyházi 1%-ára is számíthatnak. De – ismét a sajtó példájából – tudjuk, hogy ahová az állam beteszi a lábát, ott beindul az öncenzúra lassú, lépésenként alig látható, a távlatból visszatekintve azonban már világosan kirajzolódó folyamata. Ez a folyamat sajnos akkor is beindul és halad a maga útján, ha olyan szerveződéseket érint, amelyek tagjai jóhiszeműen, legjobb tudásuk és elköteleződésük mellett, őszinte hitbeli meggyőződésükre támaszkodva végzik munkájukat egy közösség érdekében. Az öncenzúra működési mechanizmusa ugyanis alattomos: nem elsősorban az egyén, hanem az intézmény szintjén fejti ki hatását. Ahogy az öncenzúra a sajtó esetében is a szerkesztőségek működését, a felelősségi viszonyokat, az intézményi döntések és körülöttük kibontakozó belső konfliktusok tárgyát, súlyát, irányultságát változtatja meg, úgy a meggyőződések és vélemények formálására, megélésére, terjesztésére rendeltetett más intézményekben is hasonló utakon mérgezi a meggyőződés és vélemény szabad formálását, kinyilvánítását.

A bevett egyházaknak ezért korlátokat szab a menekültellenes népszavazással kapcsolatos álláspontjuk szabad kialakításában és hirdetésében, hogy ők a kormány kegyelméből egyházak. Ezzel párhuzamosan a jogfosztott egyházak pedig kétszeresen nehéz helyzetben vannak, hiszen kegyvesztett státuszuk mellett közéleti álláspontjuk kialakításában is – önhibájukon kívül – nehezebb hiteles álláspontot képviselniük a jogfosztás miatt érzett, a kormányzattal szembeni neheztelésük miatt.

A menekültellenes népszavazás ma Magyarország egyik legfontosabb közéleti kérdése, amely a TASZ meggyőződése szerint alapvető erkölcsi kérdéseket feszeget. A feltett kérdés népszavazásra bocsátásaés a kormány gyűlöletkeltő kampánya álláspontunk szerint az egyenlő emberi méltósággal összeegyeztethetetlen. Ez utóbbi olyan alapvető érték, amelyet az alkotmányosság hívei feltétlenül osztanak, de nem feltétlenül csak ők. Egy olyan országban, ahol az egyház szabad, ez a népszavazás bizonyára számos különböző, de egyaránt valamilyen hitbeli meggyőződésen alapuló válaszra sarkallta volna az egyházakat. Minden bizonnyal számos egyház tenné le voksát a NEM mellett – és támogatná ezzel a kormány menekültellenes politikáját – egy olyan országban is, ahol nem sérül az egyházak szabadsága.

De egy olyan Magyarországon, ahol szabad az egyház, minden bizonnyal szép számmal akadnának olyan egyházközösségek és egyházi méltóságok is, akik az alkotmányosság elveitől független hitbeli meggyőződésük támaszán is arra buzdítanák híveiket, amire mi a választópolgárokat: utasítsák el a népszavazás embertelen üzenetét, és szavazzanak érvénytelenül. Ahol a lelkiismeret sok-sok hangjának egyikeként a lelkiismeretnek ez a hangja nem vagy csak elvétve szólal meg, ott van okunk kételkedni az egyház szabadságában.

Mráz Attila
programvezető,
Politikai Részvételi Jogi Program
Társaság a Szabadságjogokért

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!