Az, ami a kommandói falunapon történt, amikor is menekültek deportálását játszották újra „paródiaként”, az idegenellenesség új megnyilvánulásaival szembesít minket. Az idegenellenesség nem csak a kiszolgáltatott és kirekesztett emberek között erősödik, de az ő hozzáállásuk – mint általában – ki van téve a véleményformálók megbélyegzésének. Kommandó lakói azok közé tartoznak, akik az elmúlt évtizedben a nyugat-európai bevándorlóellenes propaganda célpontjaivá váltak: akiket erőszakkal hazabuszoztattak, kitoloncoltak, akiknek azért fizettek, hogy térjenek vissza eredeti lakhelyükre. Parászka Boróka megpróbálja rekonstruálni, mi táplálja a menekültellenességet Székelyföld és Erdély egyes régióiban.
Csupán híradásokból ismerem, hogy mi történt a kommandói falunapokon, nem voltam szemtanúja annak, mit és hogyan dramatizáltak (?) a helyiek. A menekültválsággal kapcsolatos félelmekkel, vélekedésekkel naponta találkozom Erdély-szerte. Messziről, a kommandói eseményekről szóló hírek alapján úgy vélem: a helyiek pontosan és tömören visszaadták azt, amit a menekültválságról (elsősorban a magyar közmédia, és az azon keresztül közvetített kormányzati kampány révén) tudnak.
Ebben a térségben az emberek úgy érzékelik: ostrom alatt élnek, idegen, erőszakos emberek törnek rájuk, akik nem akarnak mást, mint rabolni, nőket erőszakolni. Cserébe pedig előjogokat várnak: ingyen pénzt, szociális juttatást, letelepedést. Nyilván sokakat felháborít ez a leegyszerűsítő, és igaztalan menekültkép, ám tudomásul kell venni: ez ma a közvélekedés. (A téma kapcsán egy korábbi, Maros megyei hangulatokat megidéző anyagunk itt olvasható.) Mivel a menekültkérdés megítéléséről nincs széles társadalmi vita, a menekülők helyzetéről, kilétéről ellenőrzött, hiteles információ csak nagyon célzottan szerezhető, ma sajnos tárgytalan az a kérdés, hogyan változtatható meg ez az egyre erősödő előítélet. Azzal a ténnyel kell szembenézni, hogy a menekültellenes propaganda célzott közönsége (miközben elfogadja és erősíti, maga is alakítja az előítéleteket) fél és bizonytalanságban él.
Olyan térségekben élnek ezek a rettegő emberek, ahol magas a munkanélküliség, alacsony a képzettség, a munkavállalók jelentős része külföldön számíthat időszakos (alulfizetett, bizonytalan) foglalkoztatásra. (Maga a kommandói polgármester is erre panaszkodik.) Ezekben a falvakban, községekben élnek a Spanyolországban, Olaszországban, Németországban dolgozó napszámosok, szakképzetlen bedolgozók, az eperszedők, szezonmunkások. Számukra a menekültválság azért is veszélyforrás, mert ők lesznek az elsők, akik tarthatnak attól: a frissen érkezők kiszorítják őket a még elérhető munkahelyekről. Ők azok, akiket az elmúlt évtizedben a nyugat-európai bevándorlóellenes propaganda a célkeresztbe vett, akiket erőszakkal hazabuszoztattak, kitoloncoltak, akiknek azért fizettek, hogy térjenek vissza eredeti lakhelyükre. Pontosan tudják, hogy mit jelent a megbélyegzettség, a kiszorítottság.
A menekültválság alapvetően változtatta meg a helyzetüket. Jogi értelemben már nem ez az uniós állampolgársággal rendelkező munkavállalói réteg a legkiszolgáltatottabb, hanem a munkavállalási engedélyre sokkal kevesebb eséllyel pályázó menekülteké. A xenofób támadások is irányt váltottak. Már nem az Európán belüli Kelet-Nyugat, Észak-Dél tengely határozza meg elsősorban, ki az idegen, a nemkívánatos, hanem az Unió külső határai. Az Unió perifériáján élő páriák, a vendégmunkások és hátramaradó rokonaik támadottakból így válnak támadókká. Most a menekültekkel szemben bizonyíthatják, hogy ők vannak itthon, ők az erősebbek. Minél mélyebb a depriváció, a társadalmi szakadék, annál kiélezettebb egzisztenciális verseny zajlik, annál élesebb a szembenállás. Ez az egyik kulcsa annak, miért válhatnak rasszistává, nacionalistává, idegengyűlölővé a rasszizmus, nacionalizmus, xenofóbia áldozatai: például az erdélyi magyarok, vagy cigányok.
A „messzi”, ismeretlen idegentől való félelem találkozik a kenyérféltéssel, az elutasítástól, megbélyegzéstől való rettegéssel: ez válik robbanó eleggyé a menekültellenes propaganda árnyékában.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a felerősödő nacionalizmus, xenofóbia olyan térségekben kap új formákat, ahol az etnikai és/vagy szociális konfliktusoknak már eleve több rétege nehezedik egymásra. Egy olyan Maros menti faluban, amelynek lakói elszenvedték az 1990-es eseményeket, vagy Kovászna megyében, ahol úgy érzékelik az ott élők, csak néhány kilométer a megyehatár, és utána, Brassó felé kezdődik „a román világ”, teljesen más dimenziói vannak az „ostromlottság”, az „idegenség” érzetének. És ugyancsak más dimenziói vannak azokban a roma közösségekben, amelyeket szintén érintettek az etnikai konfliktusok, elsősorban a magyar-cigány szembenállások. Kézdiszentlélek, Csíkszentmárton, Csíkszentkirály, Alsórákos – csak hogy néhány, országosan ismertté vált konfliktusgócot említsünk.
Riasztó, frivol, de bizonyos értelemben logikus „drámaterápia” az, ami Kommandón történt. A szociális-etnikai válságok áldozatai eljátszhatják, hogy most nem ők vannak „alul”. Eljátszhatják, hogy mindez csak játék, van eleje, közepe, és van belátható vége, ami után mindenki épségben hazamehet, valódi veszteségek nélkül. Ez a rémes-nevetős közös játék számukra valamilyen értelemben esély és remény. Ebben a térségben egy cigánygyereknek fellépni a falunapon, még akkor is, ha a fellépés révén kinevetik (megszégyenítik?) megtiszteltetés, előrelépés. Annak a bizonyítéka, hogy részesei a közösségnek.
Az, aki tájékozottabban és egzisztenciálisan védett (vagy védettebb) pozícióból szemléli az eseményeket, pontosan látja, hogy ezek a folyamatok nem védenek, hanem kiszolgáltatottabbá tesznek. Újraképződnek az ellenségképek, általánosabbá válnak (ellenség az, aki nem keresztény, nem európai vagy nem elég keresztény-európai, aki nem velünk van, aki „migránssimogató” stb). Radikálisabbá válnak a közösségi stratégiák. (A román-magyar konfliktusok enyhülnek, vagy „befagytak”, a magyar-cigány szembenállások fellángolnak, majd látszólag csendben parázslanak tovább. Az „araboktól”, „migránsoktól” való félelem azonban permanens, nem lokalizálható. A nemlétező ellenség (itt, ahol valóban nem is látni menekültet) mindenhol ott van, és folyamatosan fenyeget. Még nem látni, hogy a menekültellenes kampányoknak mi a közép- és hosszú távú következménye, hogyan hat majd a (román, magyar, roma) etnikai identitások alakulására, a válság előtt is létező etnikai-konfliktusok dinamikájára. Annyi mondható el biztosan, hogy ma az eleve instabil közösségi térben fokozódik a feszültség és az instabilitás – nehezen kontrollálható és belátható módon.
A menekültellenes hangulatot nem csak a kormányzati kampány, a már eleve meglévő szociális- és etnikai konfliktusok alapozzák meg, hanem a szélsőjobb évek óta tartó szisztematikus jelenléte a térségben. Kommandón hosszú ideje visszatérő vendég a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, és ahogy Erdély-szerte, úgy itt is igyekszik kapcsolatot teremteni és tartani az oktatási intézményekkel, pedagógusokkal, szisztematikusan nevelni a – szélsőjobbhoz kötődő – új generációt. A HVIM „beépült” a térségbe, aktivistái, szimpatizánsai számos településen felbukkannak. A legismertebb, nemzetközi visszhangot kapott, szervezethez kötődő ügy a tavalyi terrorbotrány, amelynek érintettje Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi elnöke. A Háromszéken körvonalazódó vármegyés hálózat működését tekintve egyáltalán nem meglepő, hogy a kommandói gyerekekkel gyakorlatilag az ásotthalmi jobbikos polgármester, Toroczkai-féle menekültellenes „védelmi” forgatóköny helyi verzióját adták elő
A következő hónapokban az úgynevezett kvóta-népszavazás miatt várható, hogy a menekültkérdés a térség egyik kiemelt ügye, annak ellenére (vagy éppen azért), hogy a válság közvetlenül nem érinti a Székelyföldet, Erdélyt. Csak akkor racionalizálható az erről szóló vita, csak úgy mérsékelhetőek az indulatok, és kerülhetőek el a további konfliktusok, úgy képzelhető el valamifajta kármentés, ha teljes egészében láthatóvá válnak az ezekben a kiszolgáltatott, perifériára szorult közösségekben működő mechanizmusok. Álljon itt ez a figyelmeztetés, és semmiképpen sem a felmentés üzeneteként.
Parászka Boróka
Az írás először az erdelyiriport.ro erdélyi portálon jelent meg.
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
