Két hétig ünnepelt az egész ország! Aki nem akart foglalkozni a focival, az is tudja, hogy amit a napokban a magyar válogatott a franciaországi EB-n elért, minden optimista (és pesszimista) jóslaton túlhaladó hatalmas siker. A fel- fellángoló vitában, hogy szabad-e örülni a magyar focicsapat sikereinek anélkül, hogy ezzel elkerülhetetlen politikailag is állást foglalnánk Orbán és rendszere mellett, többek és több helyen is adtak már okos válaszokat. (Csak kettőt emelek ki: a Kettős Mércén Jámbor András itt, a Focitippen Kiss Tibor Noé itt olvasható.)
fotó: 444.hu
Megérte a stadionok építésébe és a fociakadémiákba öntött pénz? Nem inkább az oktatást és az egészségügyet kellene rendbe tenni? Több stadiont vagy felújított kórházakat és elismerést a tanároknak, ápolóknak, orvosoknak? – Jó ideje vagyunk már ilyen viták (társas dühöngések) fültanúi vagy elkövetői, holott a fő kérdés nem pontosan ez. Sport vagy oktatás? Foci vagy kórház? Ez nem ilyen egyszerű. Az a kérdés, mennyit és hogyan fektet be az állam abba, hogy állampolgárai egészségesek, képzettek, fizikailag és szellemileg edzettek legyenek. Most, amikor tényleg az egész ország szurkolt, örült és gratulált a fantasztikus játékhoz és a csoportelsőséghez, érdemes világossá tennünk: nem önmagában a sportra szánt pénz a túl sok. Annak elosztása lehetne sokkal-sokkal okosabb!
A jövőbe és állampolgárai egészségébe befektető állam elsősorban nem stadionokat épít, ahol húsz-harminc profi játékos játszik, a többi pedig nézi. Ne ez legyen a befektetés súlypontja! Állam és polgárai abban kössenek szövetséget, hogy az állam széles körűen támogatja és segíti polgárait abban, hogy mozogjanak: megőrizzék és javítsák egészségüket. Az állam igenis építsen futóköröket, sportparkokat, uszodákat! Létesítsen polgárai mind szélesebb köre által használható sportolási lehetőségeket! Kevés számú, sokmilliárdos projekt helyett, amely végül kevés számú élsportoló számára nyújt foglalkozásszerű mozgási lehetőséget, támogassa jobban azt, amit rossz szóval valaha „tömegsportnak” neveztek. Segítse polgárait mozgásba lendülni, vagy legalábbis ruházzon be abba, hogy polgárai mind szélesebb csoportjai mozogjanak, mozoghassanak. Írja hatalmas fehér betűkkel virítóan kék óriásplakátokra: „Őrizd meg az egészséged, mozogj rendszeresen!” Ösztönözze polgárát mozgásszegény életformájának megváltoztatására!
Támogassa a kerékpáros közlekedést, fejlessze infrastruktúráját! (Hozza a főváros főpolgármesterének tudomására, hogy ebben az ügyben most inkább hallgasson.) Ragadja meg a focisikerek okozta népi örömöt és jelentse be: a következő években street workout állomások, az ízületeket óvó futókörök, közuszodák, sportparkok százai nyílnak szerte az országban – kisvárosban, nagyközségben, megyeszékhelyen, a fővárosban egyaránt! Mert az állam azt akarja, hogy polgárai viszonylag alacsony költségráfordítással be tudjanak kapcsolódni a különféle mozgásformák és a sport világába. Mert ott nemcsak nézőként, szurkolóként, drukkerként van helyük! Mert az állam bölcsen belátja: polgárai egyaránt gazdagodnának közösségi élményekkel és egyénileg is profitálnának! Mert belátja: a rendszeresen mozgó állampolgár egészségesebb, tovább él, jobban dolgozik, nehezebben betegszik meg (és esik ki a munkaerőpiacról), több adót fizet, javul a közérzete – az élethez is több kedve lesz! (A rendszeres mozgás egészségre gyakorolt kedvező hatásáról vélhetően nem kell itt részletekbe menően írnom.)
A kormány támogatja a sportot, nem? Na, akkor támogassa!
Néhányan talán most azt gondolják: „Persze, adj csak ötleteket az Orbán-rezsimnek, itt maradnak a nyakunkon, örökre!” Pedig én nem a jelenlegi kormány hatalomban tartásáról beszélek (ha nem lenne világos), hanem állam és állampolgárai közös befektetéséről a jövőbe, az állampolgárok egészségébe (munkaképességébe, ellenálló képességébe, edzettségébe). Ez hosszabb távú, népegészségügyi befektetés lenne. Ha ez nemzeti politika, javaslatom „nemzeti”.
„Háhá, komcsi trükk! Csak nem egy újabb munkára, harcra kész mozgalmat akarsz? Meg vagy te húzatva? Tisztára, mint az ötvenes években!” – horkannak fel mások. Holott én csak arról beszélek, hogy a mozgás kollektív, szervezett, állam által támogatott formái ugyanolyan befektetések lehetnek, mint a befektetés a képzett állampolgárba (oktatással), a befektetés a beteg állampolgár egészségének helyreállításába (egészségügy), az állampolgárok életének emberhez méltóvá alakításába (szociális ellátórendszer). Nem ezektől akarok még több forrást elvonni (hülye nem vagyok). Azt mondom, a sportra fordított forintoknak is lehetne sokkal nagyobb össztársadalmi haszna. Ha ez kommunista trükk, javaslatom „kommunista trükk”.
„Jellemző a szolgalelkű magyarok államfüggő mentalitására! Mindig az államtól várják a megoldást a helyett, hogy maguk cselekednének a maguk érdekében! Bízzuk a piacra, a civil társadalomra!” – Hallom már ezt a rosszalló hangot is, de őszintén, miről beszéltek? Kerékpárt, gépkocsit az állampolgár maga szerez magának, tán utat is neki kellene építenie maga alá? Államigazgatást, rendőrséget is így szervezzünk? Abszurdum. A rendszeres mozgás és a sport – akárcsak annyi minden más – eszközigényes, a hozzáférés a sportinfrastruktúrához jövedelemfüggő. Az állam ellenben jól felfogott érdekeit szem előtt tartva azt szeretné, ha állampolgárainak minél szélesebb csoportjai mozognának. (Igen, az alacsonyabb jövedelműek is!) Ezért jól teszi, ha nemcsak morálisan ösztönzi polgárait az egészségmegőrzésre, de segíti is, hogy viszonylag kedvezményesen (támogatott formában) férhessenek hozzá a közhasznú sportlétesítményekhez. Fejlesztheti az infrastruktúrát, szélesítheti a hozzáférést, támogathatja az eszközhasználatot. Aki szerint ez „államközpontú”, „államfüggő” mentalitás, építsen maga alá utat, és vonuljon ki rajta a társadalomból!
A focisikerek most leptek meg bennünket. A fél ország ünnepel és azon mosolyog, hogyan dühöngött Cristiano Ronaldo Dzsudzsák második gólja után. Most vagyunk ott, hogy látjuk, jó szervezéssel (Bernd Storck szövetségi kapitány és stábja vezetésével) az EB legolcsóbb csapata is játszhat döntetlenre Portugália ellen. Ráadásul úgy, hogy három góljával háromszor vezet a meccsen! Azon Portugália ellen, amelynek egyetlen játékosa egymaga négyszer annyit ér a focipiacon, mint a teljes magyar válogatott együttesen. (Természetesen C. Ronaldo az.)
Ugyanilyen jó szervezéssel javulhatnának a magyarok statisztikái a szív- és érrendszeri megbetegedések terén. Ugyanígy apadhatna a nemzeti sörpocak, nőhetne a nemzeti tüdőkapacitás, javulhatna a magyarok állóképessége. Ehhez szervezett és okos közösségi sportstratégia kellene, ami újabb stadionok építése helyett az állampolgárok mozgásba lendítését szolgálná. Azt se bánnám, ha ezt a sportstratégiát nemzetinek neveznék.
Éber Márk Áron
