Pár hónappal ezelőtt jelent meg Lantos Gabriella, egykori újságíró, ma magánkórház-igazgató cikke, ennek nyomán rendezett konferenciát pénteken a Friedrich Ebert Alapítvány és a Political Capital a magyar egészségügyről.
Világosan látszik, hogy milyen nagy bajban van, nemcsak az egészségügy, hanem az egészségpolitika is. A meghívotti kör ugyanis, a reflektálatlan hagyományoknak megfelelően főleg gyakorló kórházvezetőkből állt, abból a tévedésből kiindulva, hogy az orvos vagy a kórházigazgató átlátja az egész egészségügyet. A panelekben azonban nyilvánvalóvá vált: ők valóban nagyon jól látják saját szintjük helyzetét, ám az egészségügy egészének átlátására egészségpolitikus szakértőkre lenne szükség. Nem segített az sem, hogy a beszélgetéseket vezető Danó Anna, a Népszabadság szakújságírója sem a rendszerszerű megközelítés, hanem az anekdotikus példákkal való dobálózás felé terelte a vitát.
A közönség soraiban ültek egészségüggyel foglalkozó szakpolitikusok, akiknek a hozzászólásai sokkal jobbak voltak, mint a panelek tagjaié. Például felhívták a figyelmet arra, hogy nincsenek rendelkezésre álló kutatások arról, hogy a társadalomban jelenlévő óriási egyéb egyenlőtlenségek mennyiben határozzák meg az egészséggel kapcsolatos egyenlőtlenségeket. Ezt a szervező Political Capital képviselője, az ő vitaindító tanulmányukat készítő Juhász Attila is megerősítette. Adataik szerint a lakosság ötöde nem jut hozzá megfelelő orvosi ellátáshoz.
Kérdés, hogy létezik-e egészségpolitikai szakma Magyarországon? Ha igen, akkor szinte láthatatlan, a médiában, a közvitákban nem nagyon látszik. A nyugati országokhoz képest szinte csak nyomokban léteznek szakpolitikai szervezetek, intézmények. A sajtó pedig sokkal szívesebben foglalkozik botrányokkal, identitáspolitikával, korrupcióval, mint szakpolitikával.
A konferencia szereplői részben megismételték a már relatíve ismert tényeket. Nagyon egyenlőtlen az egészségügy és alulfinanszírozott. A kezeléseket lekövető gazdálkodási monitoring rendszer, kezelési protokoll nem működik, ezért mindenki sötétben tapogat, alátámaszthatatlan állításokat tesz a rendszer hatékonyságával kapcsolatosan.
Nem egészen a fenti álláspontot képviselte Lantos Gabriella, aki szerint fizetnie kellene azoknak is, akik nem munkavállalók, de élvezik az egészségügyi szolgáltatásokat. Jelenleg csak a munkavállalók fizetnek. Felvetette, hogy sokkal magasabb bérekre lenne szükség Magyarországon, amelyekből telne az egészségügyet finanszírozni képes járulékok befizetésére. Arra nem reflektált, hogy azok, akik ma már nem állnak munkaviszonyban, esetleg korábban befizetők voltak.
Szerinte nincsenek esélyegyenlőtlenségi problémák Magyarországon, mert „95%-os a hozzáférés az egészségügyhöz”. Ezzel gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta azt a rengeteg más adatot, amely a hozzáférés magas szintű egyenlőtlenségét mutatja be. Lantos meglehetősen neoliberális és anekdotikus megközelítése szerint mindenki saját maga egészségéért. Szerinte az egészségügy feladata a „beteg emberek meggyógyítása”. Ezzel ismét csak figyelmen kívül hagyta azt a nemzetközileg ismert irányzatot, hogy az egészségpolitika jelentős része ma már megelőzés, szemléletformálás.
Ugyanakkor Lantos – önmagának is ellentmondva – azt is megállapította, hogy a vidéki úgynevezett kórházak jelentős része valójában nem kórház, hanem „ispotály”.
Szerinte a jelenlegi 250 ezer forint körüli fizetéseket egy millió forint környékére kellene emelni ahhoz, hogy itthon maradjanak az orvosok. A százezres emelés semmit nem jelent, külföldön annyira vonzó fizetések vannak, hogy a most végzettek nem kezdenek el Magyarországon dolgozni. Az orvosok feladatainak jelentős részét át kellene adni az ápolóknak, akiknek szintén jelentősen emelni kell a fizetését.
A közönség soraiból felszólaló egykori szocialista egészségügyi miniszter, Kökény Mihály szerint viszont nem csak a járulékfizetések finanszírozzák az egészségügyet. És az állam, a GDP arányos 4%-os ráfordítással nagyon keveset költ, kevesebbet, mint Macedónia!
Az alulfinanszírozottság miatt ma már minden harmadik, az egészségügyre költött forint magánforrásból származik.
Az is elhangzott a konferencián, hogy az egészségügyre rátolják a csak nyomokban létező szociális munka feladatait. Az idősgondozás jelentős része például ilyen. Mivel a magyar állam nem hajlandó a nyugati országokhoz hasonló szociális gondozási rendszert működtetni, ezért ezen feladatok többsége automatikusan az egészségügyet terheli meg.
Az esélyegyenlőség kapcsán szó volt (a skandináv korrupciós irodalomból ismert) jelenségről is, hogy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőtlen viszonyai idézik elő a hálapénz, a korrupció megjelenését. Mindenki érthető módon igyekszik kikerülni a rossz minőségű szolgáltatást, és igyekszik kapcsolatokkal, lefizetéssel bejutni egy jobb vagy elfogadható minőségű ellátásba.
A hálapénz és a korrupció leküzdéséhez tehát a területileg és osztályalapon egyenlő minőségű szolgáltatás lenne a megoldás.
Sinkó Eszter, az egyik legjobb magyar szakpolitikus, a roma népesség ellátásáról is szót ejtett. Kutatási tapasztalatai szerint a praktizáló orvosoknak nincsenek ellenérzései a roma páciensekkel kapcsolatosan. Ezt a beszélgetés más résztvevői is megerősítették. Az ellátási elégtelenség tehát inkább osztály- és területi alapú, mint etnikai probléma. Szerinte, ahol tartósan betöltetlen háziorvosi posztok vannak, feltűnően magasabb a korai halálozások aránya. Egyetemi körzetek környékén viszont pont ellentétesen, sokkal magasabb szintű ellátáshoz lehet hozzáférni.
Ráadásul az alulkapacitált orvosi ellátásban keletkező problémák miatt az egyes intézmények, sőt, az egyes intézményeken belüli osztályok is gyakran egymásra mutogatnak. Az indikátorok, a monitorozás hiánya miatt nem összehasonlítható az intézmények, az egyes orvosok teljesítménye. Az állam, amelyiknek az lenne a szerepe, hogy az ellátás minőségét biztosítsa, ezt a szerepét nem is tudja emiatt ellátni.
„Orvos orvosnak farkasa” – fogalmazott Kovácsy Zsombor szakjogász. Szerinte az intézmények inkább kipipálják, termékként kezelik a pácienseket, nem követik nyomon állapotukat, nem informálják őket, nincs páciens vezetés (patient care). Szerinte, amikor alulinformáltak a betegek, akkor kevésbé tudatosak az ellátás hiányosságaival kapcsolatosan, ezért az alapvető szűkösséggel küszködő intézmények gyakorlatilag nem érdekeltek a tudatosság növelésében. Úgy vélte, nem lehetséges nyersen közgazdasági logikára építeni az egészségügyi ellátást, hiszen – extrém példaként – akkor a legolcsóbb az ellátás, ha a beteg meghal.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy jelenleg – az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetése után – nincs olyan szereplője a rendszernek, amelynek érdeke és szerepe lenne, hogy az esélyegyenlőtlenséget, az ellátási minőséget nyomon kövesse, és arról rendszeresen tájékoztassa a nyilvánosságot, esetleg kikényszerítse a fejlődést, a minőség javítását.
Akinek lehetősége van rá, az kimegy a magánellátásba. Az állami ellátásban dolgozó orvosok jelentős része pedig a magánellátásban is részt vesz, gyakran átláthatatlanul keverve a két rendszert, és lefoglalva az állami rendszer erőforrásait is.
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 254 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
