A múlt héten 411 600 diák kezdte meg érettségi vizsgáit, a szokott sorrendben hétfőn az irodalom, kedden a matematika, majd szerdán történelem tantárgyból adhattak számot a középiskola négy éve alatt megszerzett tudásukról. A feladatok között akadt egy, ahol felbukkant a magyarországi roma nemzetiség helyzete is, mégpedig az iskolai végzettséggel összefüggésben.

Egészen meglepődtünk, hogy a történelem feladatsor egyik kérdése a magyarországi cigányok oktatási helyzetére vonatkozott. Amikor mi érettségiztünk, ilyen kérdést már csak azért sem tehettek volna fel, mert a történelem órákon soha nem esett szó konkrétan a cigányságról, és ez így volt egészen a Borsod megyei jó hírű gimnáziumtól a Csongrád megyei kevésbé jó hírű szakközépiskoláig. Arra mindketten tisztán emlékszünk, hogy a cigány szó szerepelt a 13 nemzetiség felsorolásában, és pontosan így szerepelt a holokauszt áldozatainak sorában is. De ezen túlmenően minderről egyáltalán nem beszéltünk, nem vitáztunk, és nem tanultunk többet. Gondoltuk – mint utóbb kiderült, naivan -, hogy szerencsére ebben sokat fejlődött az oktatás, és izgatottan vártuk a megoldókulcs, egyúttal a feladat teljes szövegének megjelenését. Íme:

Amikor átolvastuk a kérdést, a grafikonon szereplő adatokat és az X-szel jelölendő válaszokat, máris alábbhagyott a lelkesedésünk. Te jó ég, tényleg ez az egyetlen téma, amit a hazai romákkal kapcsolatosan érdemes felvetni több százezer, nagyrészt 18 éves fiatalnak? Tényleg csak annyit lehet tudni a cigányokról, hogy tanulatlanok maradtak (a lemorzsolódás csökkenő tendenciája ellenére) két évtized elteltével is? És mindez mégis mit keres egy történelem érettségi feladatai között, mit érezhetnek azok a diákok, akik roma nemzetiségűként ülnek ma a padban, és körmölik a feladatsort összeállítók szerint remélhetőleg helyes válaszokat?

Amúgy is, hová lett a cigányok vándorlástörténete, a Mária Terézia idején elszenvedett sérelmeik, a II. világháborúban elhurcolt és elgázosított, vagy az ‘56-os forradalomban hősiesen harcolók sztorija? Végül is, ennek több köze lehetne a történelemhez, mint  annak, hogy az 1974-ben és 1991-ben született roma és nem roma diákok milyen arányban és milyen fokon szereztek végzettséget. De főként a  végkövetkeztetés döbbentett meg bennünket: a cigányok ebben (is) rosszabbul teljesítenek, lám a grafikon is igazolja a sztereotípiát, amely szerint iskolázatlan massza vagyunk.

Több hírportál is kiemelte: az uniós törekvésekkel szemben Magyarországon évről-évre csökken a középfokú intézményekben vizsgázók száma.

De hátha csak mi vagyunk túlérzékenyek, és nincs is semmi baj ezzel a feladattal – megkérdezzük hát a leginkább érintetteket, a frissen érettségizett tanulókat. Két roma és egy nem roma diákot sikerült megszólaltatnunk, Domi, Dóri és Karcsi Budapest és Szeged városában, szakközépiskolában és gimnáziumban vizsgáztak, azonban válaszaik eléggé egybecsengőek voltak. (A teljes interjúk itt olvashatók.)

Elsőként azt szerettük volna megtudni, mit is tanultak a romákról a történelem órákon.

Karcsi: Csak a holokausztnál tanultunk róluk annyit, hogy rengeteg roma áldozata volt. Csak ennyire emlékszek.

Domi: Emlékezetem szerint, nem tanultam/tanultunk róla.  Amennyi ismeretem van erről a témáról, azt hétköznapi tapasztalataim alapján merítettem.

Dóri: Semmit. Állampolgári ismeretekből volt róla szó, a kérdés 2-3 órán át az volt, hogy van-e kitörési lehetősége a kisebbségnek (így szerepelt benne, nem roma vagy cigány nemzetiségként) és hogyan, miért. Nem volt tankönyv, hanem a tanár által adott jegyzetből tanultunk, ebben volt benne kérdésként. Erről a témáról filozófia órán még esszét is lehetett írni. Én a melegekről írtam végül, nem erről.

Egy friss és hiánypótló kutatás, Binder Mátyás és Pálos Dóra „Romák a kerettantervekben és a kísérleti tankönyvekben” című, idén tavasszal bemutatott tanulmánya  azt vizsgálta, hogy a 2015-ben használt tankönyvekben, történelem, magyar nyelv és irodalom, hon- és népismeret, ill. etika tárgyakból milyen tudásanyag található a roma nemzetiségről. Ugyanis  a Nemzeti Alaptanterv (NAT) elviekben „… fontos szerepet szán az egyetemes magyar nemzeti hagyománynak, a nemzeti öntudat fejlesztésének, beleértve a magyarországi nemzetiségekhez tartozók öntudatának ápolását is. Ebből következően a nemzetiségekre vonatkozó tudástartalmak … a tartalmi szabályozás különböző szintjein, illetve az iskoláztatás minden szakaszában arányosan meg kell, hogy jelenjenek.”

Ehhez képest Binder és Pálos sajnos arra a következtetésre jutottak, hogy a romák súlyosan alulreprezentáltak minden vizsgált tankönyvben és tantárgyban, a történelem tárgyra vonatkozó követelmények teljesülését pedig összegzően az „aránytalan, elégtelen, nem alkalmas” kifejezésekkel illették.

Az egyes korszakok főbb eseményeiben integrált tartalomként jelenik meg, egy-egy szóban vagy félmondatban a cigányság helyzete vagy szerepe, tematikusan csak a 20. században kezdenek el „önálló életet élni” a romák. Ráadásként a NAT-ban megkövetelt forrás- és tevékenységközpontú tananyag-feldolgozás ellenére a vizsgálatba bevont munkafüzetekben összesen egy (!) feladat egyetlen (!) kérdése vonatkozott a romákra. A Magyarországon élő nemzetiségek tárgyalásakor a diagramok, százalékos megjelenítések rendre kihagyták a cigány nemzetiséget, vagy egyáltalán nem, vagy külön kezelték a többi, az adott korban jellemző kisebbségi csoporttól.

Két olyan részletet emel ki a kutatás, amikor a tananyagban a magyarországi romák oktatási, kulturális helyzetéről szó esik, az első így hangzik:

„A hazai cigányság esetében az értelmiség hiánya miatt nem tudtak megfogalmazódni a cigány közösség nemzetiségi törekvései.”

Binder és Pálos azonban nem ért egyet ezzel az állítással, szerintük ugyanis bár nem sok, de néhány roma értelmiségi jelen volt a tárgyalt időszakban, azaz a 19. század második felében, és a nemzetiségi törekvéseket elsősorban a cigány lakosság területi szétszórtsága, a csoporton belüli kulturális és nyelvi sokféleség, valamint a roma asszimilációra irányuló intézkedések vetették vissza.

A második állítás szerint „a legkomolyabb problémát a romák iskolázatlansága jelenti. Ennek fennmaradása egyrészt továbbra is rontja esélyeiket a munkaerőpiacon, másrészt erősíti a többségi társadalomban az előítéleteket.”

Ez a megállapítás az 1980-as évekre vonatkozik, és a munkaerőpiac átalakulását nem a minden kétkezi munkásra ható tényezőként, hanem a cigányság egyedüli jellemzőjeként fogalmazta meg; itt (is) megfigyelhető a probléma etnicizálása mint fő érv. Tudjuk, hogy sokan hisznek a társadalmi problémák szín szerinti kategorizálásában, de ahogyan azt a Binder-Pálos szerzőpáros is magyarázza:

„A periférikus helyzetű régiókban sokan megfelelő végzettséggel sem tudnak elhelyezkedni, az előítéletek növelik a szegregációt, ami csökkenti az oktatás hatékonyságát, tehát pont fordítva, mint ahogy a tankönyv sugallja! Az „iskolázatlanság” nem etnikai kérdés!”

Tehát sem a megkérdezett érettségizők, sem a 2016-os tanulmány nem igazolta a feltételezéseinket vagy sokkal inkább reményeinket: nem tanultak többet a magyarországi cigányságról a középiskolát 2012-ben megkezdő diákok sem. Az ominózus  érettségi feladat megoldása során azonban a diákoknak nem csupán a diagram adatai, hanem saját „ismereteik” alapján kellett dönteniük, mely utóbbi aligha lehetett a történelem órákon megszerzett tudás. Sokkal inkább valószínű, hogy a mainstream közpolitika által sugallt és a mindennapi életükből szerzett tapasztalatok / előítéletek segítették őket a helyes rubrika kiválasztásában.

Domi: „Igen, igazából arról volt szó, hogy a romák a nem romákkal ellentétben milyen iskolatípusokat végeznek el leginkább. A válasz lehetett általános iskola, középiskola, vagy felsőoktatás. Mindezt egy grafikon és saját ismereteink alapján. Igazából felháborítónak találtam/találom,hogy ilyen kérdéseket tesznek fel egy érettségiben, mert véleményem szerint, ők is emberek. És ha figyelembe vesszük, okoztak a mai társadalomnak problémát? Szerintem ezt nem diákokkal kellene felmérni kormányunknak, hogy mit is gondol adott gyermek a cigányságról. Mert náluk is vannak tisztességes, becsületes,dolgozó emberek.”

Karcsi: „Nem volt nehéz, mert a szüleim is kb 20 évvel ezelőtt jártak iskolába és sokat meséltek a romák iskoláztatásáról”

Dóri: „Mindenre számítottam csak erre nem, mert mi a középiskolában (gimnáziumban) sose tanultunk töri órán erről, soha nem került elő a cigányság témája. Amúgy közel éreztem magam a feladathoz, és fel is keltette az érdeklődésemet, hiszen félcigány vagyok. Úgy érzem értek is hozzá, és nem csak az általánosított adatokat látom, hanem a kivételeket is, én is az vagyok.”

Az idézett kutatásban előkerült egy számunkra különösen érzékeny szempont. Nevezetesen a tanórákon résztvevő roma nemzetiségű középiskolások személyes érintettsége, a diákok saját nemzetiségéről kötelezően előírt javarészt negatív tartalmi töltöttségű tananyag bemagolása, annak elfogadása, hogy a leírt mondatokon sem saját példájukkal, sem személyes tapasztalatukkal nem tudnak változtatni. A tanulmány szerint, ha a tananyagban egy realitást nélkülöző vagy tudományosan nem megfelelően alátámasztott állításról kell beszélgetnie a roma diákoknak nem roma társaikkal, több probléma is felmerülhet.

Például az, hogy a megfelelő tanári segítség és bizalomteli légkör híján a feladat „… tovább erősíti az etnikai másságokra ráépülő sztereotípiákat, és erősíti a csoportok közötti törésvonalakat.” A fiatalok lelki, önbizalommal kapcsolatos sérülékenysége fokozott, tehát ha a tanulókat iskolai környezetükben megszólítják a származásuk miatt, és „…fókuszba helyezik „cigányságukat” egy nem jól eltalált pillanatban, az identitás-keresési folyamatban ez komoly nehézségeket okozhat.”

Dóri: „Igen, emlékszem. Azt érintette a feladat, hogy a magyarok mennyivel jobbak a cigányoknál. Ráadásul azt láttam, hogy nagyon régi adatok szerepeltek a feladatban…Azt gondolhatják, hogy ők jobbak, mint a romák, van akinek ettől hízik a mája, más meg csak megcsinálja a feladatot.”

Karcsi: „Biztos a gádzsók is meglepődtek ezen a kérdésen, és emlékszem, mikor vége volt az érettséginek, beszéltük ennek a feladatnak a megoldását, megmaradt bennük, érdekes volt számukra biztos. De valahol azt is éreztem, hogy a gádzsók azt is gondolták, hogy ezek miért vannak benne egy érettségiben, soha nem tanultunk róla. Meg azt is gondolhatják, hogy ezek az állítások igazak a mai helyzetre is, leginkább, hogy a romák aluliskolázottak.”

Domi: „Alapvetően nem teszek különbséget ember és ember között, de az, aki egy adott embercsoporthoz tartozik, és őt ezért másként kezelik és elítélik, az a személy nyilván nehezebben és rosszabbul éli meg ezeket a megmérettetéseket, mint egy olyan embercsoporthoz tartozó fiatal, akivel szemben nincsenek negatív sztereotípiák. Mindent egybevéve, azon a véleményen vagyok, hogy nekik megélni ezt nehéz lehet és terhes, de bízom abban, hogy az akadályokat könnyedén átvészelik, és ezáltal az előítélettel rendelkező embereknek bizonyítani tudnak, amiben még nagyobb örömöt is lelhetnek akár.”

Az érettségi kapcsán felmerült kérdéseink egyike az volt, hogy vajon a diákok tényleg ennyire irányíthatóak-e, ha cigányokról van szó. Annak ellenére, hogy az iskolában nem szereztek hiteles, komplex és az összefüggéseket feltáró ismereteket, és nem volt alkalmuk a más forrásból szerzett tapasztalatok megbeszélésére sem, a nyitottságukat tükröző válaszokat kaptunk az utolsó kérdésünkre. Szemlátomást a megkérdezett diákok gondolkoznak ezekről a kérdésekről, van igényük tisztázni a kételyeiket. Arra a felvetésre, hogy”te milyen kérdést tettél volna fel a romákkal kapcsolatban?” ezeket a válaszokat kaptuk:

Karcsi: Inkább a holokausztról tettem volna fel kérdéseket a romákkal kapcsolatban, vagy pont fordítva tettem volna fel a kérdést, a mostani helyzetet hasonlítottam volna össze a régivel, hogy lássák a gádzsók, a romák mennyit fejlődtek az oktatás terén.

Domi: Etikus viselkedés-e különbséget tenni ember és ember között csupán a származására és a bőrszínére való tekintettel?

Dóri: Olyasmit kérdeztem volna, hogy ismersz-e olyan roma embert, aki egyetemet végzett. Azt mutatnám be, hogy hányan végeztek egyetemet, hogyan jutottak el odáig, mi segítette, volt-e, aki ösztönözte, vagy magától tanult, ilyesmiket. Inkább a pozitív oldalát mutattam volna meg ennek az oktatási témának, mert amúgy is, hogy esik annak a roma érettségizőnek, akinek ezt kell olvasnia, és akinek ugyanúgy meg kell oldania ezt a feladatot, mint a nem cigány társainak.

Összességében és a fenti vélemények, tények tükrében mindketten hiányosnak és nem túl átgondoltnak találtuk ezt az akár gyöngyszemként is értelmezhető feladatot. Reális történelmi tudást egyáltalán nem igényelt a feladat, nem volt szükség a korban történő elhelyezésre, arra azonban rendkívül alkalmas volt, hogy a tudatlanságot mint a roma nemzetiség sajátját prezentálja az érettségiző diákok felé. És hiába szereznek napjainkban a cigány fiatalok az országos tendenciához képest növekvő számban érettségi vizsgát és folytatnak tanulmányokat felsőoktatási intézményekben, ezt a fajta teljesítményt, nem kis bánatunkra, újra sikerült véka alá rejteni.