Magyarország gazdasági, társadalmi és politikai válságának gyökere, hogy olyan modellt választott a rendszerváltás után, amelyik egyszerre alkalmatlan a felzárkózásra, és egyben rendkívül igazságtalan is. Ez egyszerűen egy másik modell, mint ami Európa boldogabbik felén létezik, ezt ideje belátni.
(Fotó: Szabó Gábor / Origo)
Az állami újraelosztásra épülő, aktív szakpolitikákat működtető észak- és nyugat-európai jóléti állami kapitalizmus, a Szociális Európa helyett Magyarország egy előtte soha sehol ki nem próbált kapitalizmus-modellel próbálkozott. Ennek a modellnek bármilyen kihívásra a külföldi működőtőke-vonzás volt a válasza, legyen az a foglalkoztatás, a k+f (kutatás+fejlesztés), a szociális kérdések vagy éppenséggel a regionális fejlesztés. Mindenre az volt a válasza, hogy alacsony bérekkel, adókkal, gyenge szakszervezetekkel majd több és több működőtőkét vonz. Mindez látványosan nem jött be, a kelet-európai térség egésze a nyugati multik alacsony foglalkoztatású, alacsony bérezésű gyártó és összeszerelő perifériájává vált, ahol nem tudnak elég gyereket vállalni a fiatalok, és egyre nagyobb arányban a nyugatot választják. Mert hogy negyed századdal a rendszerváltás után még mindig keményen van Nyugat és Kelet-Európa…
1989 után csak nagyon kevesen voltak Magyarországon, akik ezzel a modellel szembeszálltak, akik valóban ismerték a nyugat-európai országokat, és előre látták az attól eltérő modell várható kudarcát. Annyira kevesen, hogy gyakorlatilag két évtizeden keresztül nem is voltak képesek érdemi hatással lenni a közvitákra, a politikai döntéshozókra.
Ferge Zsuzsa ezen kevesekhez tartozott. Ismerte az észak- és nyugat-európai országokat, tudatában volt annak, hogy a jóléti állam civilizációs vívmány. Ezért szállhatott vitába Kornai Jánossal a rendszerváltáskor, és próbálhatta vele megértetni, hogy nem létezik olyan, hogy „koraszülött jóléti állam”. Az állami újraelosztásra így csak az tekinthet, aki nem érti, hogy az mire való. Akinek a fejében a jóléti állam nem más, mint gazdag államok luxusa, hogy a fölös pénzből pénzügyi segítséget adjanak a szegényeknek.
Ferge tudta, hogy a jóléti újraelosztás nem ez, hanem a kapitalista társadalmak nélkülözhetetlen intézménye, mely nélkül főszabályként a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lesznek. Ha nincs újraelosztás, akkor nem teljesül John Rawls társadalmi igazságossági elmélete, amely szerint mindenkinek esélyt kell kapnia a társadalmi mobilitásra, függetlenül attól, hogy a születés lottója hova pottyantja le. A jóléti újraelosztás befektetés. Annak alapvető alrendszerei csak a folyamatos megszorítás Ollókezű Edwardjai szerint maradékelvű, megvágható alrendszerek. A Ferge által alapított iskola tisztában volt vele mindvégig, hogy az oktatásra, szociálpolitikára, egészségügyre, közösségi közlekedésre fordított összegek befektetésnek tekintendők, amelyek sokszorosan megtérülnek.
Ha pedig nem finanszírozzák meg őket, akkor egyrészt rendkívül igazságtalan társadalmat hozunk létre, másrészt pedig esély nincs az ország felzárkózására a fejlett országokhoz. Ez az, amit Kornai nem értett, és nem ért máig, ahogy nem értették a kormánypártok sem, az SZDSZ szoknyája mögé bújt MSZP-től a „jóléti állam végét” meghirdető Fideszig. Hiába mutatták az adatok, hogy Magyarország a nyugati országokhoz és a saját szükségleteihez képest is keveset költött a rendszerváltáskor, a vitát az akkori korszellemnek megfelelően gondolkodó Kornai nyerte. Legalábbis rövid távon, mert ma már világosan látszik, hogy hosszabb távon Ferge.
Az egymást követő kormányok a megszorítások egybeolvadó hullámaival elérték, hogy a magyar újraelosztó alrendszerek nemhogy nem képesek ellensúlyozni a piaci polarizációt, hanem még rá is segítenek arra, tovább növelve az esélykülönbségeket. Az oktatási rendszerünk az egyik legszelektívebb a PISA-országok közül. Az egészségügyünk szintén ott kínál elfogadható szolgáltatást, ahol a magas jövedelműek élnek, a jövedelmi lejtőn lefelé területileg egyre romló a minősége. A szociálpolitikánk egyenesen alulról felfelé, a szegényektől a gazdagabbak felé oszt újra. Ferge, aki tudta, hogy Dániában ez fordítva van, meg is kongatta a vészharangokat. Próbálta és próbálja jelezni, hogy Magyarországon „perverz újraelosztás” jellemzi a szociálpolitikai rendszert. Gyurcsány becsapta, Orbán figyelmen kívül hagyja.
Mindez oda vezetett, hogy az adatok szerint ma tíz magyarból négy kevesebből él, mint amiből a fizikai egészség károsítása nélkül lehetséges lenne. Egy másik négynek folyamatos stressz az élet anyagi értelemben, hiszen éppen annyit keres, amiből hónapról hónapra meg tud élni, sőt, sokszor ezt is csak adósságból tudja biztosítani. Valamire való megtakarításai csak tízből két magyarnak vannak, azaz ők érezhetik magukat valamennyire autonóm, nyugati értelemben vett középosztálybelinek. Vagy ahogy a liberális és konzervatív értelmiség mondani szereti: polgárnak, citoyennek, burgernak. És hát természetesen ott a felső tízezer, akik köreiben csak úgy repkednek a tíz- és százmilliárdok, az offshore cégek, a „tanácsadói megbízások”.
Mindez tipikus harmadik világbeli társadalomszerkezet. Ahogy a kapitalizmus-modell, úgy az abból következő társadalomszerkezet sem hasonlít a nyugat-európaira. Ferge ismerte Esping-Andersen munkáit, ezért pontosan tudhatta, hogy ilyen szűk középosztállyal nem lehet majd működő demokráciát csinálni. A megfelelő tudástól és anyagi függetlenségtől megfosztott nyolcvan százalék nagyobb része passzív lesz, kénytelen defenzív, beszűkülő életstratégiákra berendezkedni. Sajnos tescós kifliken élve az ember nem lesz citoyen. A fennmaradó milliók pedig fogékonyak lesznek a politikai demagógiára, és érdemi életesélyek helyett a pártokrácia által működtetett klientúra-hálózatokba kényszerülnek. Elharapózik a korrupció, és középosztály híján nem lesz ki ellenőrizze azt.
Ferge tudta mindezt, és állhatatosan mondta és mondja folyamatosan. Soha nem érzett késztetést, hogy átálljon a divatosabb és jövedelmezőbb piaci fundamentalista oldalra. Ahhoz a nagy generációhoz tartozik, amihez Hankiss Elemér és Szelényi Iván is, akik soha nem a divathoz igazították meggyőződésüket, és akik morális horgonyok voltak még azoknak is, akik nem értettek egyet velük.
Nem győztek. Az elit magyarkodó és nyugatoskodó része egy dologban egyetért: hogy akik életesélyek hiányában állami segítségért kiáltanak, azok a paternalisták, kádáristák, etatisták, jóléti élősködők. Ebben konszenzus van Balog Zoltántól Bauer Tamásig. Hiába mutatják ki a kitűnő magyar oktatáskutatók, szociálpolitikusok, egészségközgazdászok, hogy micsoda esélytelenségben élnek milliók. Fergének igaza van, de mégsem nyerhet. Hiába írja ma már az IMF és a Világbank is tanulmányaiban, hogy lemarad az a gazdaság, amely az alsó négy jövedelmi tizedét hagyja leszakadni. A lusta, magatehetetlen, államtól függeni szerető szegényekről szóló megalázó narratíva sajnos tovább él.
Az eddig egyetlen magyar esélyegyenlőségi miniszterasszonyból hamar bulvárkönyvek szerzője lett, a nagy dirrel-dúrral megnyitott belvárosi fogadóirodájában ma luxuskaszinó működik.
Optimista megközelítés szerint talán ezekben az években tanulja meg az ország keserves tapasztalatok árán, hogy a polarizációt csökkentő, esélyteremtő jóléti újraelosztás elengedhetetlenül fontos. Köszönet Zsuzsának és iskolájának, hogy fenntartották a gondolatot! Kívánom, hogy láthassa annak megvalósulását. Boldog születésnapot!
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 228 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
