Zavaros héten vagyunk túl, és izgalmas hétnek nézünk elébe – már ami az oktatási ügyeket illeti.
A múlt hetet ugyanis leginkább a kormány tematizálta – jól láthatóan maguk sem tudták, hogyan is küzdjenek azzal a sokfejű szörnnyel, amely éppen rájuk támadt. A jól ismert taktikához fordultak tehát: megtévesztés, porhintés és félretájékoztatás. Így próbálták meg kihúzni a tiltakozó szakszervezetek és mozgalmak méregfogát.
Ha más lenne a helyzet, még talán sajnálni is lehetne a kormányt. Mert nem könnyű ilyen össztűzben megfelelő taktikai lépéseket tenni. Mi is pontosan a helyzet?
Adott a Tanítanék Mozgalom, amely mögött áll mintegy 35 ezer magánszemély és több mint 950 intézmény, támogatólag.
Létrejött a Civil Közoktatási Platform, amelyben ötvennél több oktatással foglalkozó szakmai szervezet vette fel a kesztyűt.
És itt van még a Pedagógus Szakszervezet és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – talán őket tudja a legjobban kezelni a hatalom, hisz tőlük tudja, mit várhat, és azt is tudja, intézményes kereteik hogyan kötik meg a kezüket.
Erre a minap még ráfejelt az Akciószövetség a Gyermekeinkért elnevezésű, más ágazati szakszervezeteket, szakszervezeti konföderációkat és civil szervezeteket tömörítő egyesülés, amely szintén az oktatás jövőjéért küzd – ki-ki a saját eszközeivel, de egységesen.
Azért ez már elég nehéz helyzet, nem?
Látszik is mindabból, amit a kormány a múlt héten művelt, hogy nem igazán tudják, mihez kezdjenek a helyzettel, bár ha sunyi megoldásokról van szó, azért nem kell őket félteni. Első körben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét húzták be a csőbe, amelyet a meghirdetett sztrájk előkészítő egyeztetésére hívtak be magukhoz – csak azt felejtették el közölni, hogy épp akkor, amikor a kormány által megálmodott és eddig nem túl hatékony köznevelési kerekasztal is ülésezett. A PDSZ nem akart beülni a kerekasztalba (minek is akartak volna, hisz nem azért jöttek), így egy másik teremben „szállásolták el” őket, közben egy ajtóval odébb Palkovics államtitkár gyorsan benyilatkozta a sajtónak, hogy épp a PDSZ a kerékkötője a tárgyalásoknak, mert nem hajlandó beülni a direkt csak ezért sztrájktárgyalássá átalakított kerekasztalba. Tegyük hozzá: a kerekasztalban épp ülésező többi résztvevőnek sem volt fogalma ilyesmiről, de nem is nagyon akartak sztrájktárgyalást folytatni ők sem… Ez volt Palkovics első öngólja a héten.
Aztán ugyanezt játszották el a Civil Közoktatási Platform delegációjával is – őket is technikai tárgyalásra hívták, de a sajtóban már szó sem volt a technikairól, csak a tárgyalásról. Annak ellenére, hogy ilyesmi nem történt – 2:0 az oktatási reformok követelőinek.
És végül haraptak egy nagyot az eddig mindig lekenyerezhető Pedagógus Szakszervezetbe is – vagyis inkább a Pedagógus Sztrájkbizottságba. Ők ugyanis az eredménytelen tárgyalásra hivatkozva egész napos sztrájkot hirdettek meg, ám egy elhintett sajtónyilatkozatból (már megint!) azt lehetett kiolvasni, hogy a kormány ezt bizony nem nagyon akarja hagyni. Szépen megvárták, amíg bejelentik a pontos időpontot, majd ezután jelezte az EMMI, hogy „elfogadhatatlannak tartják” a sztrájkbizottság követeléseit, többek között az elégséges szolgáltatásról, vagyis arról, hogyan kell sztrájk idején biztosítani a tanulók felügyeletét. Korábban gondolhatta a sztrájkbizottság, hogy tankerületenként egy intézmény megfelel az elégséges szolgáltatásnak, mert ilyen irányú döntések születtek korábbi ügyekben. Most, hogy tényleg karnyújtásnyira van a sztrájk, a minisztérium már nem annyira elégedett – itt azért lőttek egy szépítő gólt ők is.
A legsúlyosabb mondatok talán Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter szájából hangzottak el. Ő egy interjúban nyilatkozta szemrebbenés nélkül azt, hogy fogalma sincs, hogy a Civil Közoktatási Platform miről akar tárgyalni (erről őt egyébként külön levélben tájékoztatták, amelyben meg is hívták a tárgyalásra). És hogy nem tudja, kit képvisel ez a platform (bár minden, abban résztvevő szakmai szervezet neve és célja olvasható még az interneten is…). És mi volt Balog legfontosabb érve a szakmai szervezetek ellen? Hogy politikai indíttatásúak a céljaik. Mondta ezt az ízig-vérig politikus egy olyan szervezetről, ami deklaráltan szakmai alapon kíván változásokat kieszközölni az oktatásban. Létfontosságú változásokat.
Balog egyébként nyilván azt használja ki, hogy ezen a szón leginkább pártpolitikát értünk, a tiltakozók is ebben az értelemben határolódtak el tőle bizonyos alkalmakkor. Holott a valóságban a közoktatás reformjáról vitatkozni, annak érdekében mozgósítani, mi más lenne, mint politika? Társadalmunk egyik legfontosabb intézményének működése nyilván közügy, közös felelősségünk is az optimális működés érdekében politizálni. (lásd erről korábbi cikkünket).
Jól látható, hogy az össztűz megzavarta tehát a kormányzati szereplőket, ez a hét pedig tovább súlyosbíthatja a helyzetet. Mi is fog történni tehát?
Április 12-én, tehát holnap a Civil Közoktatási Platform kétoldalú tárgyalásra várja a kormány megfelelő felhatalmazással bíró képviselőit (Balog, aki saját szavai szerint nem tudja, mi a CKP, már jelezte korábban, hogy más elfoglaltság miatt nem ér rá). Ezen a tárgyaláson a platform delegációja asztalra teszi azt a 12 pontos követeléslistát, amelynek elfogadásával azonnali, érdembeli javulásokat lehet kieszközölni az oktatásban (például a szabad tankönyvválasztással vagy a tanulói terhek csökkentésével).
Amennyiben sajnálatos módon senki nem jelenik meg a kormány oldaláról ezen a napon a tárgyalóasztal környékén, és nem sikerül konszenzust teremteni, április 15-én a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkra számíthatunk reggel 8 és 10 óra között. Ezt fejelte meg a Tanítanék Mozgalom egy egész napos szolidaritási akcióval, amelyben az iskolákban sztrájkoló pedagógusok támogatására hívta fel a társadalmat, ez kiegészül más ágazati szakszervezetek szolidaritási gesztusaival. Csatlakozott a felhíváshoz Sándor Mária, a „fekete ruhás ápolónő” is, aki viszont az egészségügyben dolgozóktól kérte, hogy ezen a napon az összefogás jegyében fekete ruhát viseljenek.
Április 20-án pedig jöhet akár egy egész napos sztrájk is, amennyiben a Pedagógus Sztrájkbizottság meg tud egyezni az elégséges szolgáltatásról. Ezt a sztrájkot pedig a PDSZ, a CKP és a Tanítanék Mozgalom is támogatja, csakúgy, mint az Akciószövetség.
Soknak tűnik ez így, de valójában ez volt az eredeti elképzelés is: fokozódó nyomás mellett egy asztalhoz ültetni a kormány képviselőit és a szakmai szervezetek hozzáértőivel, akik kidolgozott javaslataikkal várják, hogy képes lesz-e a hatalom önkritikát gyakorolni, szembe mer-e nézni saját tévedéseivel, és hajlandó-e változtatni eddigi gyakorlatán: a pökhendi semmitmondás és semmittevés helyett tehát érdemi cselekvésre szánja-e el magát.
Nagy a tét, de úgy tűnik, egyelőre a megosztás, a felszalámizás, amit a kormány fő taktikaként alkalmaz, nem működik. Létrejött ugyanis egy olyan egység, amelyben már nem csak pedagógusok, nem csak az oktatás területén dolgozók, nem csak szülők és diákok állnak a tiltakozás mögött. Van ez a pont, ahol úgy tűnik, sikerült végre elérni, hogy a társadalom legszélesebb rétegei képesek egy ügy mögé állni. Ebből nehéz lesz jól kijönnie a kormánynak, ha a mozgalmak, szakszervezetek és más ágazatok szolidaritása, nagy társadalmi támogatottsággal a hátuk mögött egy irányba képes mozdulni. Ilyenre eddig ugyanis nem volt még példa.
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 220 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
