Miközben egyre vitathatóbb, hogy a magyar állam jól gazdálkodik-e a rábízott közvagyonnal, számos magán- és közösségi kezdeményezés születik, amely az állami finanszírozás hiányát próbálja orvosolni. Vannak azonban olyan közhasznú tevékenységek, amelyek vélhetően sosem kapnak majd állami támogatást, legalábbis addig, amíg a mindenkori hatalom kritikája nem lesz elismert érték. Most indult sorozatunkban a közösségi finanszírozás lehetőségeiről 2015 egyik legsikeresebb politikai kampányának ötletgazdáját és megvalósítóját kérdeztük. Erdélyi Katalin, a Vastagbőr blogerre, „civilben” az Átlátszó újságírója, és véleménye szerint bármily fontos a közjó szempontjából a független sajtó létezése, azt csakis az olvasók tarthatják fenn. (A sorozat első része itt olvasható.)

A plakátkampányotok volt talán a magyar közösségi finanszírozás egyik legnagyobb sikere. A recepthez hasznos lehet egy 160 ezer lájkkal rendelkező, politikai érdeklődéssel igen, de pártos elkötelezettséggel nem gyanúsítható FB-oldal. Melyek a további fontos hozzávalók?

Ugye 33,3 millió forint adományt kaptunk nagyjából 7000 embertől, vagyis nem a FB-követők száma számított elsősorban, hanem a hitelességünk. Ezek az emberek azért bízták ránk a pénzüket, mert az eddigi tevékenységünk alapján úgy gondolták, nem vagyunk olyanok, hogy ellopjuk. És igazuk van, tényleg nem. A siker másik oka szerintem az újdonság varázsa, a kormánynak való visszaszólás frappáns módja. Hisz soha nem volt még nem választási időszakban, nem parlamenti vagy oda vágyó párttól származó, de mégis politikai üzenetet hordozó óriásplakát-erdő az országban. Plusz sokan az elmúlt évek történései (trafikmutyi, földügyek, rohadó kórházak, szétmálló iskolák, stadionhegyek stb.) miatti dühüket és elkeseredésüket is adományba fojtották.

Jóval több pénzt adtak nektek az emberek, mint amennyi várható volt, vagy amit reméltetek – mennyire volt fontos számotokra, hogy az összeg nagyságrendi változása miatt közös döntés szülessen arról is, mi legyen ezzel a rengeteg pénzzel, és mennyire megoldható ez egy ilyen keretben?

Egyáltalán nem volt gond az összeg nagysága. Minden forintot plakátra adtak az adományozóink, ezért arra költöttük (illetve maradt néhány százezer forint, amit még nem használtunk fel, várjuk a megfelelő alkalmat). Persze voltak sokan, akik a 10 millió átlépése után, de főleg a 15 után már nagyon mondták, sőt követelték a Facebookon, hogy karitatív célra fordítsuk inkább, de ezt nem tehettük, mert nem arra kaptuk az adományozóktól. Eszünkbe sem jutott átverni őket, bár tény, hogy nyilván mi is átgondoltuk, hogy mennyi élelmiszert vagy ruhacsomagot lehetne venni ennyi pénzből. De nem élhettünk vissza az adományozóink jóindulatával és bizalmával, nem tehettük tönkre a saját hitelességünket. És úgy gondoljuk, hogy az állami gyűlöletkeltés elleni kiállás, az emberek elgondolkodtatása éppolyan fontos egy társadalom szempontjából, mint a rászorulók támogatása, amit már úgyis rengeteg szervezet csinál évek óta. Mi egy politikai plakátkampányt vállaltunk, amire még soha nem volt példa az országban.

Hány ember munkája van abban, hogy megvalósult az ellenplakát-kampány? Ti személyesen mit tanultatok ebből a kalandból? És milyen hibákat követtetek el, vagy mi az, amit legközelebb másképp csinálnátok?

A munka oroszlánrészét ketten csináltuk Kovács Gergővel, az Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökével, de páran besegítettek ötletekkel. Segítőink közül kiemelkedő köszönet illeti az ügyvédünket, aki végig figyelt arra, hogy jogilag semmilyen hivatal ne tudjon belekötni semmibe. Hogy mit tanultunk? Leginkább azt, hogy kellő elszántsággal és rászánt energiával a legőrültebb ötlet is kivitelezhető. Meg hogy rengeteg normális ember van még Magyarországon és azon kívül, akik nem ülnek fel a demagóg állami propagandának. Hibákra nem nagyon emlékszem, de biztos voltak, hisz gyakorlatilag ketten, és teljesen amatőrként bonyolítottunk le pár nap szervezés után egy akkora kampányt, amin egy cég vagy a kormány hetekig töpreng 10-50 fős stábbal. De nagyon figyeltünk, és szerintem nem nagyon szúrtunk el semmit, legalábbis semmi komolyat. A plakátok időben kikerültek, és ez a lényeg. Legközelebb sem csinálnánk másképp semmit, mert ez pont így volt jó. 

Mi az, ami átültethető ebből a tapasztalatból más kampányjellegű gyűjtésre szerinted? Illetve olyan projektekbe, ahol szintén fontos a kormánnyal szembeni ellenpólus, az ellenőrző vagy kiegyensúlyozó szerep, de nem egy konkrét, rövid hatótávolságú akcióban, hanem mondjuk egész évben?

Szerintem az a mi plakátkampányunk tapasztalata, hogy az emberek szívesen adnak pénzt konkrét, kézzel fogható, illetve jól látható dolgokra. Viszont egész évben nyilván unalmas lenne óriásplakátokat nézegetni, vagy bármi mást csinálni. Előbb-utóbb minden érdektelenségbe fullad, én semmiképp sem vágnék bele egy hosszútávú politikai performanszba. Aki távlatokban gondolkodik, és minden hónapban tud ilyen, társadalmilag fontos célokra egy kisebb-nagyobb összeget áldozni, az támogassa adományával az emberi jogok érvényesüléséért küzdő szervezeteket, pl. a Helsinki Bizottságot, a TASZ-t, az Amnestyt, vagy az oknyomozó újságírásra specializálódott, párt- és gazdasági érdekektől mentes Átlátszót.

Szerinted egy ideális helyzetben lehetséges az, hogy közpénzből – vagy egy állami intézményen keresztül, vagy egy független státuszú elosztó szervezeten keresztül – támogatható legyen egy olyan országban, mint a magyar, a független sajtó? Lehetne mondjuk nálunk is a BBC ideálhoz közelítő közszolgálati média, és működhetne részben állami finanszírozásból egy olyan vállalkozás, mint az Átlátszó?

Nem csak lehetne, de évi 80 milliárdból elvárható is lenne, hogy a közmédia jobban hasonlítson az egyébként saját maguk által is példaképüknek nevezett BBC-hez, mint Kim Dzsongun házivideósának ámokfutásához, de ez sajnos nem akar nekik sikerülni. Magyarországon a köztévé mindig is az aktuális kormánypárt szócsöve volt, 2010 óta pedig különösen eldurvult a helyzet. Egy ideális világban persze nem kézivezérelt az állami tévécsatorna, de Magyarország nem ez a hely, és nem is látok rá sok esélyt, hogy valaha más legyen. Itt egyszerűen ez a beidegződés él politikusokban és médiamunkásokban egyaránt. Ha tudják is, mi a BBC-norma, nem értik. 

A független sajtónak viszont azért ez a neve, mert nem függ sem politikai, sem gazdasági érdekektől. Vagyis sem az államtól, sem egy párttól, sem egy gazdag – és valamelyik párthoz becsatornázott – üzletembertől nem kap pénzt. Sem támogatást, sem hirdetési bevételt, semmit. Az Átlátszónak is épp az a lényege, hogy egy fillér állami támogatást sem kap, így egyrészt soha nem érheti az a vád az olvasók részéről, hogy csak arról ír, amire engedélyt kap a nemzeti cenzorbizottságtól; másrészt így soha nem tudja megfenyegetni a bőkezű támogató azzal, hogy ha megírjuk ezt és ezt az ügyet, akkor nincs több pénz, vagy csak fele annyi van, és ki kell rúgni a fél szerkesztőséget. Nem, ilyet mi sose szeretnénk. A független sajtót a világon mindenhol az olvasók tartják fenn, akik a pénzükért cserébe csak még több cikket kérnek. Ez így jó.

Az Átlátszó támogatásának módjáról itt találsz információt; a sorozat előző darabjában pedig a Magyar Rett Szindróma Alapítvány kuratóriumának 2 tagjával beszélgettünk, az interjút itt olvashatod.

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!