Kósa Lajos szólott: „az ellenzék primitív pártpolitikai érdekből beszél gyermekszegénységről és gyermekéhezésről, amely fogalmak nem is értelmezhetőek, hiszen egy rendes családban nem éheznek és nem lehetnek szegények kizárólag a gyerekek.”
(Fotó: Bruzák Noémi / MTI)
Nem tudom pontosan, hogy ezek előre kigondolt lózungok, amiknek az egyetlen célja, hogy eltereljék a figyelmet a valóban súlyos problémákról (sajnálatosan valószínű forgatókönyv), vagy a kormánypárti politikusok már maguktól rugaszkodtak el ennyire a valóságtól, de az biztos, hogy a mostanában kifejezetten gyakran derül ki, hogy fogalmuk sincs arról (rosszabb esetben egyáltalán nem érdekli őket), hogyan él ma Magyarország lakosságának túlnyomó többsége.
Kósa Lajosnak persze nagyot kellett gurítania a Fidesz XXVI. tisztújító kongresszusán, hogy kitűnjön az erős beszédek tömegéből (lásd például Kövér Lászlót vagy magát a mesteri Orbánt, aki még szép 30, együtt töltött évet vizionált…). Elő is vett egy olyan témát, amivel aztán igazán lehet riogatni: nehogy már elhiggye itt bárki, hogy van gyermekszegénység meg gyermekéhezés, hisz az semmi több, mint primitív pártpolitikai érdek, amit az amúgy inkompetens ellenzék terjeszt rémhírként azon keveseknek, akik még meghallgatják őket.
Kezdjük azzal, hogy az ellenzék tényleg évek óta kevés értelmezhető dolgot mond – ezen kevésből viszont talán a legfontosabb az, amit a gyermekszegénység kapcsán feszegetnek. Mármint hogy van: van gyermekszegénység, és éhező gyermekek is vannak.
Kósa Lajos persze igazi szóbűvész: rendes családokban ugyebár nem lehetnek éhesek kizárólag a gyerekek. Ez rémhír, nyugodjanak meg, ilyen nincs. De akkor rendes család az, ahol a szülő és a gyerek is éhezik és szegény – értsük ezt így, frakcióvezető úr?
Rendben, legyen akkor így: hovatovább él itt Magyarországon nagyjából 4 millió ember szegénységben, közülük csaknem minden második (1,7 millió) háztartásának összjövedelme nem haladja meg a havi 78 ezer forintot. Feltételezhetjük azért, hogy van köztük néhány „rendes család”, vagyis ahol van gyerek is. Leginkább azért, mert az MTA és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemrég közös kutatásban jelentette: van körülbelül 200 ezer gyerek, aki idehaza időről időre éhezik, de vannak körülbelül 50 ezren, akiknek ez a mindennapos tapasztalatuk az életről.
„A Fidesz a korábbinál többet, öt év alatt 72 milliárd forintot fordított gyermekétkeztetésre” – mondja ma erre Kósa Lajos. Azt viszont elfelejti hozzátenni, hogy a kormány 2010 óta évről évre kevesebbet fordít a költségvetésből a szociális kiadásokra, és a gyermekétkeztetésre sem költ többet, hiszen, ahogy azt korábban írtuk, csupán az önkormányzati hozzájárulást pótolja, ami eltűnt a központosítás és forráskivonások miatt. És ennek bizony látható következményei is vannak: míg az EU-ban, és a visegrádi országokban 2005 óta (a gazdasági válság időszakában tapasztalható visszaeséstől eltekintve) folyamatosan csökken a súlyos anyagi deprivációban élő, 7 évesnél fiatalabb gyermekek aránya, addig hazánkban épp ellenkezőleg, egyre nő: az Eurostat adatai szerint 2013-ban a magyar gyerekek 35 százaléka(!) súlyos anyagi deprivációban élt.
(Forrás: Eurostat)
És nem, hiába állt ki már idén Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó is a piedesztálra, hogy elmondja, az Orbán-kormány ilyen-olyan (pontosan körbe nem írt) módszerekkel „felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést és nyomort”, ettől ez még nem történt meg, és ha a Fidesz és a KDNP politikusai helyett inkább a számoknak hiszünk, akkor a helyzet a továbbiakban is romlani fog.
És nem az a felháborító Kósa Lajos, vagy bárki más szavaiban, hogy ezzel is rúgni akarnak egyet az (immár amúgy is földön fekvő) ellenzékbe. Hanem az, hogy ezekkel a híveik megnyugtatására és feltüzelésére szánt mondatokkal azt is üzenik: ti csak dőljetek hátra, mi ezt a problémát is elintézzük. Csakhogy ettől nem lesz kevesebb éhes gyerek, sem kevesebb szegény család Magyarországon. Attól, hogy becsukjuk a szemünket, a probléma nem oldódik meg.
Az Orbán-kormány egyik legfőbb bűne ez: primitív pártpolitikai érdekekből bizonyos problémákat hol semmibe vesznek, hol gúnyt űznek azokból, akik számára ezek a problémák a mindennapi élet legnyomorúságosabb valóságát adják. Annak, aki a szegénységet, és még inkább a gyermekszegénységet ilyen önös célok érekében, ilyen cinikus módon veszi a szájára, nem jár bocsánat.
